A minap történt munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanévnyitójának szégyenletes történetét olvasva vegyes érzelmek kerítettek hatalmába.

Először elfogott a harag. Hogyan engedheti meg ezt egy az Európa Unióba igyekvő ország egy olyan őshonos kisebbségével szemeben, akik a háború kezdete óta vérüket adják az országért és akinek az anyaországa a kezdetektől fogva nyújt humanitárius és logisztikai segítséget Ukrajnának.

Látva az iskola tanári karának és diákjainak a csendes, ám határozott kiállását viszont elfogott a büszkeség. Az utóbb időben Ukrajna a háborút felhasználva is egyre jobban megpróbálja ellehetetleníteni ezt az amúgy is egyre fogyatkozó magyar közösséget, miközben például a szintén Kárpátalján található Aknaszlatinai Eminescu Líceum, román oktatási nyelvű iskola gond nélkül használhatja a nemzeti jelképeit. Ez vérlázító, viszont a magyarságukét kiálló közösség viselkedése példaértékű.

Ennek szöges ellentéte a helyzet a Felvidéken. Az elszakított területek közül talán nekünk kell a legkevésbé megküzdenünk a jogainkért, sőt a meglévő jogainkat sem érvényesítjük. Ez lehet az egyik oka is annak, amiért ilyen mértékben fogy a felvidéki magyar.

Egyre nagyobb divat lett a magyar családok körében az szlovák iskola és óvoda, ettől várva a már-már közhelyes boldogulást. Gyakran megesik az is, hogy a szülő a saját hiányosságát próbálja meg ellensúlyozni a szlovák oktatással. Pár év múlva aztán jön a felismerés, mikor az unokák már nem tudnak megszólalni magyarul és a nyári szünet alatt a nagymama a szlovákot törve próbálja megértetni magát a kis unokával. A helyi iskolát diákhiány miatt bezárják, a magyar Szentmiséről és Istentiszteletről is kihalnak lassan az emberek, de ekkor már késő lesz, most még nem az ne hagyjátok a templomot,
a templomot s az iskolát!

Reményik Sándor: Templom és iskola

Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
 

Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülőjé szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
 

E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
 

A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
 

Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!