Kategória: História
45 éves korában elhunyt Freddie Mercury
“Te legenda vagy, Freddie!” – hangzott el a Bohém rapszódia című filmben. Freddie Mercuryt (eredeti nevén Faroukh Bulsara) nem kell senkinek bemutatni, hisz, ahogy a…
Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe
Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, eközben sógorával, Henrikkel találkozott. Arra a kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Amikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában.
November 17. – szabadság és demokrácia
November 17-e állami ünnep, egyszersmind a szabadságért és a demokráciáért folytatott harc emléknapja – azonban Szlovákia polgárai közül csak a kisebb hányad tudna jelentést kapcsolni…
Kassa visszatért Magyarországhoz
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre abbahagyták a munkát, a városokban a helyőrségek 21 ágyúlövéssel…
Ünnepi beszéd 2021. október 23-án
Szónok: Kiss Kolos. Elhangzott 2021. október 23-án, Nagykaposon, a Magyar Közösségi Ház udvarán Az ötvenhatos forradalmi tömeg a Sztalin szobor ledöntésén ügyködik a Felvonulás téren….
MINDENSZENTEK ÉS HALOTTAK NAPJA ÜNNEPE
Mindenszentek ünnepe – november 1. Mindszent (lat. festum Omnium Sanctorum ekkleziológiailag a megdicsőült Egyház ünnepe. Az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak a szentek…
Az aradi vértanúkra emlékeztünk Imregen
A Csemadok Nagykaposi Alapszervezete az imregi Pro Cultura Imregh társulással közös megemlékezést szervezett az aradi vértanúk emléknapja alkalmából. Az Imregen tartott megemlékezésre a helyi minorita…
„A lövés a szívemben visszhangzik tovább”
Kiss Ernő altábornagy nem halt bele az első lövésbe, amely a vállát érte. Huszármentéjének gombja ekkor lepattant, és a sírt ásni kirendelt fogva tartott ’48-asok…
Az aradi vértanúk emléknapja – közös megemlékezés Imregen
A Csemadok Nagykaposi Alapszervezete és a Pro Cultura Imregh társulás közös megemlékezést szervez az aradi vértanúk emléknapja alkalmából, 2021. október 10-én, 11:30 órától, Imregen, Sujánszky…
Szeptember 30. Benedek Elek születésnapja, a magyar népmese napja
1859. szeptember 30.-án született Benedek Elek író, meseíró, újságíró.(+1929). Meséin generációk nőttek fel. A nagyközönség előtt jobbára ismeretlen, küzdelmekkel teli életéről, munkásságáról négyrészes dokumentumdráma emlékezik…
Ossza meg velünk!
Ha úgy érzi, talált egy olyan hírt, aminek itt a helye; ha szívesen írna akár alkalmanként, akár rendszeresen a hírportálra; ha van egy hobbija, amiről szívesen beszámolna; ha érdekes helyen járt, amit megosztana velünk; ha szépirodalmi írásai, vagy művészeti alkotásai vannak, amelyeket közölhetünk, vagy csak szívesen segítené a munkánkat, írjon nekünk a szerkesztoseg@nagykapos.ma email címre
– Több szem többet lát, több kéz többet ír –