Szlovák Kupa: Az FC Kassa bejutott a legjobb négy közé

A Szlovák Kupa negyeddöntőjében igazi „magyaros” rangadóra került sor, a többségi magyar tulajdonú FC Kassa hét mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozattal a háta mögött fogadta a dunaszerdahelyi DAC együttesét. Bár a dunaszerdahelyi sárga-kékek a bajnokságban kiváló formában vannak – lőtávolon belülre kerülve a listavezető Slovanhoz –, a kupatalálkozó alaposan átírta a papírformát.

Fotó: fckosice.sk

A szakvezetők húzásai már a kezdő sípszó előtt meglepetést okoztak. Branislav Fodrek, a vendégek mestere kényszerűségből és taktikai okokból is váltott: a sérült Ramadan helyére Sylla, a támadósorba pedig a szlovén Kukoveckerült. Ezzel szemben a hazaiak mestere szinte a teljes hétvégi csapatát pihentette, friss és motivált keretet küldve a gyepre a dunaszerdahelyiek ellen.

A szerda esti időpont nem tántorította el a szurkolókat: a Kassai Futballaréna megtelt, a vendégszektorba pedig sokan Pozsonyból érkezett különrepülővel tették meg az utat. A mérkőzés távoli lövésekkel indult; Gallovič már az első percben tesztelte Bartelst, majd a túloldalon Kmeť válaszolt hasonlóval, de Kira magabiztosan hárított.

A gólcsend a 25. percben tört meg, amikor egy tetszetős építkezés után Gallovič mintegy 20 méterről védhetetlen bombát zúdított a DAC kapujába. A vendégek játéka a bekapott gól után érezhetően tanácstalanná vált, a fegyelmezett kassai védelmen nem találtak rést. A félidő hajrájában jött az újabb pofon, a dunaszerdahelyi védelem asszisztálása mellett Miljanić duplázta meg a hazai előnyt, így 2–0-s eredménnyel vonultak pihenőre a csapatok.

Fodrek a szünetben kettős cserével (Corr és Bationo érkezésével) próbált életet lehelni csapatába, a vendégszektorból pedig felharsant a „Harcoljatok, harcoljatok!” buzdítás is. Azonban minden remény szertefoszlott az 53. percben: egy pontos hazai szabadrúgást követően Lukačević fejelt a kapuba, eldöntve a továbbjutást.

A mérkőzés végére a DAC játéka teljesen szétesett. A kegyelemdöfést Perišič vitte be, aki a tizenhatos vonaláról lőtt tűpontosan a hálóba, kialakítva a megsemmisítő, 4–0-s végeredményt.

A súlyos vereség nem múlt el következmények nélkül. A lefújást követően a pályán maradó játékosok a csalódott vendégszektor elé vonultak, ahol azonban a buzdítás helyett felelősségre vonás várta őket. A dunaszerdahelyi szurkolók méltatlannak találták a csapat eheti teljesítményét a klub színeihez, és a feszült párbeszéd végén a mezt is levetették a labdarúgókkal.

A sárga-kékek számára a szezon hátralévő részében már csak a bajnoki javítás lehetősége maradt.

Szlovák Kupa, negyeddöntő:

FC Kassa – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 4-0 (2-0)

Kassai Futballaréna, Kassa, 4986 néző, v.: Gemzický – Poláček, Čajka

Gólszerzők: 25. Gallovič, 41. Miljanič, 53. Lukačevič, 83. Perišič

Sárga lapok: 39. Kukovec, 52. Kacharaba

Kassa: Kira – Kóša, Krivák (C), Kružliak – Kakay (83. Kovács) – Lichý, Gallovič, Lukačevič (64. Madleňák), Julardžija (71. Sovič) – Čerepkai (64. Perišič), Miljanić (71. Rehuš)

DAC: Bartels – Kapanadze (74. Lábo), Kacharaba (C), Nemanič, Mendez (62. Blažek) – Gruber (46. Corr), Tuboly, Ouro (82 Blaško) – Kmeť, Kukovec (46. Bationo), Sylla