KIK – találkozó beszámoló

A Kassai Iparisták Klubja – KIK először rendezte meg az Iparisták Ung – vidéki Találkozóját, Nagykaposon. A Szakkay József Szakközépiskola, ismertebb nevén a kassai Ipari egykori tanárai és diákjai találkoztak a nagykaposi Magyar Közösségi Házban. A rendezvényt a szervezők nevében
Soltész Zsolt nyitotta meg, aki bemutatta a KIK eddigi tevékenységét. A fotókon láthatták az Iparisták a különböző rendezvények sokféleségét. Ökumenikus szentmisétől kezdve, hagyományos fizikaórán keresztül a különböző beszélgetős találkozókon át, igen sokrétű rendezvényeket szervezett a klub hatéves fennállása alatt. Az Iparit Asszonyi Árpád tanár úr képviselte, aki beszámolt az Ipariskola jelenlegi helyzetéről, majd Albert Sándor az iskola egykori növendéke, igazgatója, Nagykapos szülötte vette át a szót. A szervezők egy kiállítást is készítettek, ahol régi füzetek, beadványok, tankönyvek, műszaki rajzok és különböző használati tárgyak, mint tuskihúzó, tolómérce, sablonok voltak bemutatva. Volt, aki 1961 – ben, más pedig 2006- ban érettségizett, mégis könnyen megtaláltuk a közös hangot, hiszen aki az Ipariba járt, mindig is Iparista marad, az Iparisták nagy családjába tartozik. A jelenlévők megegyeztek, hogy ennek az akciónak lesz folytatása, és a közeljövőben ismét összejönnek, hogy újfent jó hangulatban töltsenek el egy kellemes délutánt, ahol reményeink szerint
még több Iparista részt vesz majd.Soltész Zsolt, a Kassai Iparista Klub – KIK elnöke