Egyetlen hiba is elég volt: Súlyos motorbaleset Nagykaposon

Szombat (március 21-én) délután közúti baleset történt Nagykaposon, amelynek egyetlen résztvevője egy motorkerékpáros volt. A férfi súlyos sérülésekkel került kórházba tájékoztatott a Kassai kerületi rendőrkapitányság hétfőn hivatalos közösségi oldalán.

Súlyos motorbaleset történt Nagykaposon.

A rendőrség eddigi megállapításai szerint a sofőr egy Suzuki típusú motorkerékpárral közlekedett a város egyik utcáján. Miután áthaladt egy kereszteződésen, valószínűleg nem az útviszonyoknak és saját képességeinek megfelelően választotta meg a sebességét. A motoros elvesztette uralmát a jármű felett, megcsúszott, majd az úttestre zuhant. A becsapódást követően a motor a szegélykőnek ütközött, ahonnan a szemközti forgalmi sávba sodródott.

Az eset során a sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen nem volt lehetőség alkoholszonda alkalmazására. A kórházban biológiai mintát vettek tőle, hogy megállapítsák, fogyasztott-e alkoholt vagy egyéb tudatmódosító szereket. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a férfi nem rendelkezik a motorkerékpár vezetéséhez szükséges jogosítvánnyal.

A hatóságok ismételten felszólítják a motorosokat a felelősségteljes közlekedésre: „A motoron gyakran másodpercek döntenek. Egyetlen hiba is beláthatatlan következményekkel járhat. Kérjük, minden esetben tartsák be a közúti közlekedési szabályokat, és ne becsüljék alá a kockázatokat!”

Fotó: Kassai kerületi rendőrkapitányság hivatalos közösségi oldala