“Veled, uram…” – Szent Istvánra emlékeztünk Nagykaposon

Az idei augusztust Nagykapos polgárai Államalapító Szent István királyunk nevével ékesítették fel. Három alkalommal gyűltünk össze, hogy első királyunk megkoronázásáról, szívbéli hazánk születésnapjáról méltóképp megemlékezzünk.

Nagykapos kenyere – kovász műhely

“Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma…” így imádkozunk már ezredév óta. A kenyér, ami testi táplálék minden minőségében, lelki táplálékká válik az imádkozó ember ajkán. Nem hiába lett a magyarokat keresztény hitre térítő Szent István király napja az új kenyér ünnepe is egyben.

Augusztus 19-én Nagykapos lányai és asszonyai ezért összegyűltek, hogy valóság legyen a test és a lélek táplálását szolgáló új kenyér.

Vízzel, liszttel és sóval dolgoztak. Gyúrták, dagasztották, szakajtották a nemes matériát. Közben megismerkedtek a házi kovásznevelés rejtelmeivel.

Végül a cipóvá formázott tésztagömböket ki-ki otthona (és konyhai sütője) melegében ízletes, ropogós ünnepi kenyérré sütötte, és büszkén várhatta a másnapi szentelést és kóstolást.

“Felkelt a napunk…”

Augusztus 20-án két helyszínen zajlottak a programok. Először a Nagykaposi Református Templom kertjében álló Szent István szobor mellett emlékezett a város közönsége.

Az emelkedett hangulatot tartalmas gondolatok, karének, az egyházi méltóságok szolgálata, a nemzetiszín szalagokkal díszített kenyerek megáldása alapozták meg.

Az ünneplők ezután elkísérték Nagykapos kenyerét (kenyereit) a Városház térre, a Millecentenáriumi Turul emlékműhöz.

Néptánc nyitotta a második helyszín programjait.

Majd új gazdára talált a vándorbölcső, ami az utánunk jövő nemzedékbe vetett reményünket jelképezi.

Gyermekek ajkán csendültek fel a sorok: “… hogy történjen bármi, / Amíg élünk s meghalunk, / Mi egy vérből valók vagyunk.”

Az ifjú generáció pedig szokatlanul érett vallomással lepte meg a hallgatóságot.

És ahogy az ilyenkor szokás, Nemzeti Imádságunk harangszó ihlette dallamára kértünk “víg esztendőt” magunknak és minden magyarnak a Világban.

Az új kenyér ízével búcsúztunk egymástól augusztus 20-án. Bízva a mielőbbi viszontlátásban.

“Őseinket felhozád…”

Mi történt 24 évvel ezelőtt Nagykaposon? Emlékeznek? Emlékeztek? Folyton erről ment a beszéd: “A Turul…”

Úgy áll ott a Városház téren, mintha ezeregyszáz éve állna, és ahogy széttárni készül szárnyait, mintegy a tettrekészség emlékműve is egyben.

Pedig nem volt biztos, hogy állni fog. 1996-ban, a tomboló mečiarizmus tetőfokán szinte elképzelhetetlen volt, hogy ezt megengedik.

Mégis akadtak olyanok, akik hittek benne. Tűzön-vízen, építési engedélyen, tiltáson, fenyegetőző suttogáson át tolták előre az ügyet a megvalósulásig.

Ma körbebiciklizzük, körbegördeszkázzuk, elmegyünk mellette anélkül, hogy akár egy pillantást vetnénk rá. Pedig odamehetünk, megfoghatjuk rajta az emléktáblát, végigsimíthatjuk a Szent Korona domborművét a talapzatán. Mégsem tesszük meg minden nap.

Talán jól is van ez így. Talán ez az emlékművek sorsa: az, hogy ott van.

Krónikába illő történetét titokként őrzi.

Erről a titokról lebbenti fel a fátylat az “Őseinket felhozád …” A nagykaposi millecentenáriumi emlékműállítás története című könyv.

E könyv bemutatója volt augusztus 25-én a Szent István ünnepe köré szervezett rendezvénysorozat záróeseménye.

Ez a könyv, ez az emlékmű testesíti meg Nagykaposon és talán az egész Ung-vidéken a “még mindig itt vagyunk” érzést. A tettrekész közösség szimbóluma ez, melynek szellemében kilépünk a biztonságot jelentő árnyékból a tűző napsütésbe, elhelyezzük koszorúinkat, együtt imádkozunk – tartozzunk bármely felekezethez – és félelem nélkül, akár a rosszallással, tiltással is dacolva énekeljük el a himnuszt.

Mert még mindig itt vagyunk.

Részletes beszámolóink a Szent István előtt tisztelgő rendezvénysorozat eseményeiről, további fotók és videofelvételek az alábbi hivatkozásokra kattintva érhetők el:

Íz, élmény, ünnep – Nagykapos kenyere – Kovász műhely

Nagykapos ünnepel

Augusztus 20. – közvetítés 1. rész, 2. rész

Kóstolás

“Őseinket felhozád…” – közvetítés 1. rész, 2. rész