2020. június 28., 21:24 Zsebik Ildikó, Ma7
A nagykaposi Óváry Tamás a Szent István Egyetemen végzett agrármenedzser szakon. Mivel a vidék, a természet mindig közelebb állt a szívéhez a nagyvárosnál, tanulmányai befejezését követően hazatért az Ung-vidékre, és a szülei cégében helyezkedett el, akik mezőgazdasági vonalon vállalkoztak.
Mikor a cégük megszűnt, akkor kezdődött el számára az igazi útkeresés. Volt projektmenedzser, szociális munkás, falugazdász, míg végre rátalált arra a feladatra, amit azóta is végez: állateledel-kereskedést tart fenn, és kutyák tenyésztésével foglalkozik. Egészen pontosan két kutyafaj érdekli különösen: az Olaszországból származó cane corso, illetve a hungarikumnak számító erdélyi kopó.
Mielőtt megismerkednénk a kutyáival, hadd kérdezzem meg, hogyan lesz valakiből kutyatenyésztő?
Először két német juhászkutyám volt, egy szuka és egy kan. Nagyon szerettem őket, így amikor külföldről érdeklődtek irántuk, nem szeretném-e eladni, határozott nem volt a válaszom. Ám, mit ad isten, néhány nap múlva a zárt kapu mögül mindkét kutyámnak nyoma veszett. Nagyon hiányoztak, s ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy pótolom őket. De már egy másik fajtában, a cane corsóban gondolkodtam. Végül ezeket kezdtem el tenyészteni. Aki kutyát szeretne magának, jól teszi, ha előbb eldönti, milyen feladattal kívánja a kutyáját megbízni. Az ölebek, hobbikutyák nem alkalmasak munkára, leginkább azok vásárolják, akik bérházi lakásban élnek. Az őrző-védő feladatokra szánt kutyák esetében három dologra kell ügyelni: legyenek engedelmesek, más kutyákra ne reagáljanak, ám amikor veszélyhelyzet alakul ki, azonnal cselekedjenek. Amíg ezt megtanulják, rengeteg munkát kell elvégezniük.Fotó: Facebook
A vadászkutyák közül a vizsla például az apróvad riasztására és a lelőtt példányok összeszedésére nagyon alkalmas. Ha dolgozik, kötelességérzete mindig legyőzi a természetes ösztöneit. A vérebek kitűnő nyomkeresők. A vérminták alapján akár napokig képesek kutatni azt a megsebzett vadat, amely kicsúszott a vadász kezei közül. A kopókat elsősorban falkavadászatra tenyésztették ki. Egyrészt felkutatják a megbúvó vadat, másrészt ráhajtják a vadászokra. Mindezt ösztönből végzik. Meg kell azonban tanulniuk, hogy ne reagáljanak a lövésekre.
Mi a különbség a fajtiszta és a keverék kutyák között?
Aki fajtiszta kutyát vásárol, négy generációra visszamenőleg ismeri mindkét szülő genetikai tulajdonságait. Bár garancia ebben az esetben sincs arra, hogy az a tulajdonság, amelyet tovább szeretnénk örökíteni, minden kiskutyában jelen lesz, de jóval nagyobb az esélye a szülők tudatos párosításával. A szaporításhoz a szülőknek három feltételnek kell megfelelniük: az egészségügyi szempontoknak, a küllemnek, illetve munkakutyák esetében a munkavizsgának. Ha a fajtiszta kutyát megvásároltuk, tartásának a költségei már megegyeznek a keverék kutyák költségeivel. Amennyiben a kutyák törzskönyvezettek, és legalább három kiállításon részt vettek, minimum egyszer sikerrel, sőt az egészségügyi szűrésen is átmentek, a 18 hónapot betöltve a tenyésztőjük kiválthatja a saját tenyészete megnevezését, az ún. kennelnevet, amely élethosszig érvényes és örökölhető. Az enyémnek Petto Largo a neve.Fotó: Facebook
Mutassuk be az ön által tenyésztett cane corso, illetve az erdélyi kopó tulajdonságait!
A cane corso közepesen nagy testű kutya, erős felépítésű, izmos. Közeli rokona a nápolyi mastiff. Tanulékony, játékos és lojális. Számára a család jelent mindent. A végsőkig képes megvédeni a gazdáját és a területét. Kiegyensúlyozottságához állandó kötődésre és elfoglaltságra van szüksége. Az erdélyi kopó ősi magyar vadászkutya, nagy mozgásigénnyel. Eredetileg nagyvadra vadásztak vele, bár tudjuk, hogy a nagyvad manapság hiánycikknek számít a tájainkon. Bújós, ugyanakkor önálló akarattal megáldott kutya, még sebzetten sem képes meghátrálni. Ösztönös állat, igényli a gazdája társaságát. Hangos, mindenért ugat. Nagy szabadulóművész. Képes más kutyákkal is együtt dolgozni.
Tamás, pillanatnyilag hány kutya boldog tulajdonosa?
Per pillanat hét felnőtt kutyám van, illetve mindkét fajból egy-egy alom, ami szám szerint tizenhét kiskutyát jelent. Az idén a cane corso szuka rekord mennyiségű kutyust hozott a világra, összesen tizenhét darabot, ám ezek közül csak tíz maradt életben. A másik hét az erdélyi kopó kicsinye. A cane corso nagy részének már megvan a gazdája. 60 napos korukig az állatorvostól megkapják a szükséges oltásokat, csippel látják el őket, és kérhető a törzskönyvük kiadása. Jó, ha 4 hónapos korukig gazdához kerülnek, különben már nagy kutya benyomását keltik. Hetente akár egy kilót is felszednek. A kicsik naponta 4 alkalommal étkeznek, tápot kapnak, míg a felnőttek már csak egyszer, és húst esznek. Egy-egy felnőtt kutya táplálása mint-egy 30-50 euróba kerül havonta. Minden kutyával hetente egy alkalommal nagy sétát teszünk. Az erdélyi kopók tenyésztésével csak én foglalkozom az országban, az idén jött világra a második alom. A szukák egyébként kétévente három alkalommal hoznak világra kicsinyeket. Boldogság, felelősség és kemény munka a velük való törődés. Hobbi, amely eltartja önmagát.Fotó: Facebook
Kiállításra is jár a kutyáival?
Természetesen. Évente egy-egy alkalommal rendeznek Kassán, Losoncon, Nyitrán és Pozsonyban hazai kiállítást, illetve egyszer európai szintűt. Ezeken a kutyák fajtánként, nemenként és korcsoportok szerint mutatják meg a szépségüket és a tehetségüket. Az a példány, amely négy alkalommal nyert már versenyen, megkapja a Champion címet, ami természetesen növeli az értékét.
Ön szerint ki lehet kutyatulajdonos?A kutya tartása idő, hely, pénz és felelősség kérdése. Fontos, hogy aki a kutyatartás mellett dönt, az elsősorban a saját és az állat életkörülményeinek megfelelő fajtát válasszon!