(Érmindszent, 1877. november 22. – Budapest, Terézváros, 1919. január 27.)
A 19-20. század fordulójának magyar költészetét a haldokló népi-nemzeti iskola határozta meg.
A magyar Ugaron című költemény 1905-ben született, 1906-ban az Új versek c. kötetben jelent meg.
Ebben a versben az Ugar a szimbólum. Az ugar szót Széchenyi használta először a magyar elmaradottság jelképeként. Az ugar eredeti jelentésében a pihentetett, nem művelt földet jelentette. Ady értelmezésében egész Magyarországot jelenti, ahol hiányzik a műveltség, ahol 50 éve nem változik semmi, ahol a hivatalos magyar irodalom nem hajlandó tudomásul venni a nyugaton élő, alakuló új eszmei, szellemi irányzatokat, az avantgard újszerűségét.
Ady Endre: A magyar Ugaron
Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.
Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?
Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.
Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.
