Zúgott a MOL Aréna: A veretlen DAC legyőzte a címvédő Slovant

A Niké Liga őszi szezonjának legjobban várt rangadóján igazi futballünnep fogadta a dunaszerdahelyi MOL Aréna közönségét, ahol a kirobbanó formában lévő, veretlen DAC a címvédő Slovant látta vendégül.

Fotó: TASR

A Niké Liga őszi szezonjának kétségkívül legjobban várt és legnagyobb feszültséggel övezett összecsapását rendezték meg a dunaszerdahelyi MOL Arénában, ahol a kirobbanó formában lévő DAC a címvédő Slovan Pozsonyt fogadta. A sárga-kékek önbizalomtól duzzadva léphettek gyepre: öt lejátszott forduló után a mezőny egyetlen veretlen csapataként, a liga legkiemelkedőbb mutatóival (17 szerzett gól és +15-ös gólkülönbség) büszkélkedhetnek, a múlt héten pedig Szakolcán arattak történelmi, 6:1-es kiütéses győzelmet. A dunaszerdahelyi támadógépezetet az az Ammar Ramadan és Matej Trusa alkotta páros fémjelzi, akik öt-öt találatukkal vezetik a góllövőlistát, a szír légiós pedig öt gólpasszával a teljes bajnokság legproduktívabb játékosa. A hazaiak kezdőjébe ezúttal is bekerült a DAC csallóközi nevelése Csóka Bálint, aki az előző Szakolca elleni bajnokin került először a sárga-kékek kezdőjébe.

A túloldalon a pozsonyiaknál komoly átalakulások zajlottak a nyáron. A több mint öt év után távozó Vladimír Weiss helyét a korábbi világklasszis, Yaya Touré vette át a kispadon, aki rögtön sikerrel vette a Bajnokok Ligája selejtezőit, és két év elteltével ismét a BL ligaszakaszába juttatta a Slovant. Bár a fővárosiak legutóbb meglepő vereséget szenvedtek a Nagymihály ellen a bajnokságban, a hétközi Slovnaft Cup-fordulóban egy nyolcgólos nyitrai diadallal válaszoltak a botlásra.

A két ősi rivalizáló klub 86. élvonalbeli összecsapásán tehát minden feltétel adott volt egy felejthetetlen futballestéhez: a hazai közönség támogatását élvező, csúcsformában lévő DAC a Bajnokok Ligája-főtáblás címvédő megállítására készült.

A hazai tábor ezúttal is egy koreóval készült a Slovan elleni rangadóra. Fotó: TASR

A DAC-Slovan rangadó remek iramban vette kezdetét, mindkét gárda azonnal magas fokozatra kapcsolt, így a labda folyamatosan változtatta a gazdáját, oda-vissza lüktetett a játék. Az első próbálkozás a vendégek előtt adódott az 5. percben, amikor egy kipattanót követően Tigran Barseghjan szánta el magát lövésre, ám kísérlete a kapu fölé szállt. Nem kellett sokat várni a dunaszerdahelyiek válaszára sem, a 7. minutumban Ammar Ramadan próbálta megtréfálni Dominik Takáčot, ám a szír légiós emelése célt tévesztett, és jócskán a léc fölé szállt.

A mérkőzés első igazán komoly lehetőségét a sárga-kékek jegyezhették fel a 9. percben. Egy gyors akció végén Žan Trontelj kapott remélt labdát a büntetőterület jobb oldalán, a szlovén légiós lövése azonban a pozsonyi kapu oldalhálójában kötött ki. A játékrész derekához közeledve továbbra is a DAC lépett fel kezdeményezőbben, és a 16. percben újabb ígéretes dunaszerdahelyi kísérletnek tapsolhatott a MOL Aréna publikuma. Csóka Bálint húzott befelé a tizenhatos bal széléről, majd jobb lábbal egy finom tekerést eresztett meg a hosszú sarok irányába, ám a labda elkerülte Takáč kapuját.

Csóka Bálint a DAC nevelése először lépett pályára a Slovan ellen. Fotó: TASR

Az első játékrész felénél tovább fokozódott a nyomás a Slovan kapuján. A 23. percben Matej Trusa ugrott ki reményteljesen a védők közül, ám egy finom passz után leadott kapáslövése elkerülte a kaput. Nem sokkal később Julien Eymard Bationo ápolása miatt állt a játék, de a DAC légiósa hamar visszatérhetett a gyepre. A 28. minutumban Georgi Gagua próbálkozása ment mellé, majd a 30. percben jött az első félidő egyik legveszélyesebb dunaszerdahelyi lehetősége, Peter Pokorný szabálytalansága után Ammar Ramadan végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos előteréből. A szír támadó lövése megpattant Andraž Šporar fején, és a labda centikkel elkerülte a kaput.

A feszültség a 35. percben hágott tetőfokára, amikor Tigran Barseghjan kapott sárga lapot a Ramadan elleni kemény belépőért. A hazaiak pirosat reklamáltak, hiszen a korábbi rangadókon a hasonló belépőkért piros lap is felvillant, igaz azt DAC játékos kapta, hiszen emlékezhetünk tavaly Bationo és Ouro is pirosat kapott.

A folytatásban a sárga-kékek továbbra is a kezükben tartották az irányítást, a 39. percben Bationo került teljesen üresen lövőhelyzetbe a pozsonyi tizenhatos előtt, ám elkapkodta a lehetőséget és jócskán célt tévesztett. A játékrész hajrájára fordulva Kevin Wimmer szabálytalankodott a veszélyes zónában, így a 41. percben újabb igencsak ígéretes pozícióból végezhetett el szabadrúgást a DAC.

Ramadan szabadrúgása

A 42. percben Samsondin Ouro vállalta magára a szabadrúgást, ám a kapu jobb oldalába tartó kísérlete nem tudta meglepni Dominik Takáčot, aki biztos kézzel fogta a labdát. A négyperces hosszabbításban még akadt némi izgalom: a sárga-kékek a vendégek tizenhatosa előtt jájáratták a labdát, majd a Slovan megindulásánál Andraž Šporart állították meg szabálytalanul – a dunaszerdahelyiek szerencséjére sárga lapos figyelmeztetés nélkül.

Bár az első félidő nem hozott ordító ziccereket, gól nélküli döntetlennel vonultak öltözőbe a felek. Az első 45 perc alapján a DAC mutatkozott aktívabbnak, a dunaszerdahelyi gárdában érezhetően több volt a vállalkozó kedv, azonban nem sikerült a sárga-kékeknek gólt szerezniük.

A fordulást követően sem csökkent az iram. A 48. percben a sárga-kékek labdaszerzését követően Ammar Ramadan indult meg a bal oldalon, majd egy finom csavart lövéssel veszélyeztetett, amely épphogy elkerülte a hosszú sarkot. A túloldalon Yaya Touré együttese fokozatosan igyekezett labdabirtoklási fölényt kiépíteni – a játékrész derekára 55–45 százalékos arányban dominálták a mezőnyt –, a 54. percben azonban Filipe nagyszerűen olvasva a játékot remekül mozdult ki a dunaszerdahelyi kapuból, és magabiztosan tisztázott a meginduló pozsonyi támadók elől.

Fotó: TASR

Az 57. percben kényszerű cserét hajtott végre a Slovan, a görcsökkel küzdő Alasana Yirajang helyére Sahmkou Camara érkezett. A 8510 néző által teremtett pazar hangulatban a DAC továbbra is folyamatosan nyomás alatt tartotta a vendégek védelmét. Bationo újabb távoli kísérlete nem talált kaput, a 67. percben viszont a meccs eddigi legnagyobb ziccerénél robbant fel a MOL Aréna, Ammar Ramadan a tizenhatos bal széléről elképesztő erővel küldött kapura egy kapáslövést, a bomba erejű kísérlet azonban a kapufán csattant, így Takáč kapus hatalmas szerencsével úszta meg a gólt.

A mérkőzés utolsó húsz percére mindkét vezetőedző cserékkel próbált frissíteni. Yaya Touré a 69. percben kettős cserére szánta el magát: Barseghjan és Matsuoka helyére Nino Marcelli, valamint Alen Mustafić érkezett. A csereként beálló Mustafić nem sokkal később sárga lapos figyelmeztetéssel hívta fel magára a figyelmet, míg a túloldalon Robert Klauss is szerkezetet váltott: Prince Owusu helyét a 75. percben Alioune Sylla vette át.

A dunaszerdahelyi szakember cseréje szinte azonnal telitalálatnak bizonyult, még úgy is, hogy Sylla egy perccel beállása után sárga lapot kapott. A 77. percben ugyanis megszületett a találkozó első gólja, amelytől valósággal felrobbant a MOL Aréna. Ammar Ramadan bal oldali beadását követően a labda Matej Trusán is megpattant, a hosszú oldalon érkező Alioune Sylla pedig jobbról kapura szúrta a játékszert, amely átcsordult a gólvonalon. Bár a videóbíró hosszas perceken át vizsgálta az esetet, a VAR végül érvényesnek ítélte meg a találatot, így a DAC megszerezte a vezetést a címvédő ellen. A lázas izgalmakat követően a 81. percben Csóka Bálint is besárgult, a döntő hajrát így már dunaszerdahelyi előnyből várhatták a csapatok.

A hajrához közeledve mindkét szakvezető frissített a soraiban. A 85. percben Yaya Touré pályára küldte Danylo Ignatenkót és Roman Čerepkait, míg egy perccel később Robert Klauss lehozta a mezőny két kulcsemberét, Ammar Ramadant és Matej Trusát, helyükre Uroš Kabić, valamint Abdoulaye Gueye érkezett. A 89. percben éppen a pozsonyiak csereként beálló ukrán légiósa, Ignatenko állt a legközelebb az egyenlítéshez, ám a tizenhatoson kívülről eleresztett, közelebbi sarokra tartó életerős lövését Filipe hatalmas bravúrral hárította. A 90. percben Robert Klauss még Fallou Dionguét is csatába küldte Samsondin Ouro helyére a dunaszerdahelyi középpályás megerősítésére.

A hosszabbításban a dunaszerdahelyiek okosan, értékes másodperceket nyerve tartották a játékszert a vendégek térfelén. A kegyelemdöfés végül a 94. percben érkezett: Dominik Takáč egy végzetesen elhamarkodott kirúgással eladta a labdát, az elcsípett játékszerre két dunaszerdahelyi támadó csapott le, Georgi Gagua önzetlen passzát követően pedig a csereként beállt Abdoulaye Gueye hidegvérrel a hálóba passzolt.

A játékvezető sípszava nem sokkal később pontot tett az összecsapás végére, így a veretlen DAC a 2:0-s győzelemmel feltette a koronát a csallóközi futballünnepre, és otthon tartotta a három pontot a címvédő ellen.

A veretlenségét továbbra is őrző DAC 2–0-s győzelmet aratott a címvédő Slovan Bratislava felett a Niké Liga 7. fordulójának csúcsrangadóján. A dunaszerdahelyi MOL Arénában több mint nyolcezer néző előtt megrendezett, végig lüktető és feszült hangulatú összecsapást a csereként beálló Alioune Sylla 77. perces találata és Abdoulaye Gueye 94. perces gólja döntötte el, így Robert Klauss együttese nemcsak otthon tartotta a három pontot az ősi rivális ellen, de továbbra is magabiztosan vezeti a bajnoki tabellát.

Niké Liga, 7. forduló:

FC DAC 1904 Dunaszerdahely – ŠK Slovan 2-0 (0-0)

MOL Aréna, Dunaszerdahely, 8510 néző, v.: Dzivjak – Poláček, Pacák

Gólszerzők: 78. Sylla, 94. Gueye

Sárga lapok: 76. Sylla, 81. Csóka, ill. 35. Barseghyan, 72. Mustafić

DAC: Filipe – Trontelj, Blažek (K), Nemanič, Csóka – Owusu (75. Sylla), Ouro (90. Diongue), Bationo, Ramadan (85. Kabić) – Trusa (85. Gueye), Gagua. Vezetőedző: Robert Klauss

Slovan: Takáč – Blackman, Bajrić, Wimmer, Kozlovský – Martinez (85. Ihnatenko), Pokorný (85. Čerepkai), Matsuoka (69. Mustafić) – Barseghyan (69. Marcelli) – Šporar (K), Yirajang (56. Sanneh). Vezetőedző: Yaya Touré