Foci EB: Fájó magyar vereség a címvédő portugálok ellen

A tavalyi évről elhalasztott Európa-bajnokságon nagy várakozás előzte meg a magyar válogatott bemutatkozást a részben hazai rendezésű tornán. A mieink a címvédő portugálok ellen a Puskás Arénában mutatkoztak be, közel 68 ezer néző előtt.

Már az a tény, hogy a magyar válogatott hazai pályán szerepelhet a 2020-as Foci Eb-n minden képzeletet felürír, az pedig, hogy Európa három legerősebb válogatottjával kerültünk egy csoportba, mindenki számára komoly fociélményt jelentett.

Az első csoportmérkőzésen a mieink a Cristiano Ronaldo fémjelezte címvédő portugálok ellen léphettek pályára a Puskás Arénában. A világsztárokkal tüzdelt portugálok a mérkőzés toronymagas esélyesei voltak, a hazai pálya előnyét a magyar válogatott fantasztiksu szurkolótáborával a háta mögött élvezhette. Marco Rossi csapatának felfedezettje a felkészülési mérkőzések során a DAC fiatal tehetsége Schäfer András volt, aki győztes gólt is szerzett Ciprus ellen, így Rossi szövetségi kapitány a portugálok ellen bizalmat szavazot az ifjú tehetségesnek.

Ahogyan az várható volt portugál fölénnyel kezdődött a találkozót, de a mieink szervezetten védekeztek. Az első komoly lehetőség a Liverpool sztárja Diogo Jota előtt adódott, Gulácsi pedig tette a dolgát és nagyszerűen hárította. A 20. perc elején Ronaldo is megvillant, egy remek kiugratás után került ziccerbe, de végül beintették a lest, de egyébként is hárított Gulácsi.

Az első félórház közeledve egyre inkább erősödött a portugálok nyomása, a mieink remek védekezésüknek köszönhetően állták a sarat. Az első félidő hajrájában a magyar válogatott többet tartózkodott a portugál térfélen, majd egy pontrúgás után helyzetbe is kerültünk, Sallai beívelését Szalai Ádám csúsztatta kapura, Rui Patrício könnyedén fogta a fejest.

Öt perccel a szünet előtt Gulácsi fantasztikus védéssel akadályozta meg a portugál vezetést, egy kapu előtti kavarodás után Jota lövését védte nagy bravúrral a magyar hálóőr. A hangulatra nem lehetett panasz a közönség űzte hajtotta a mieinket. A 43. percben kis híján megfagyott a levegő a Puskásban, egy eladott labda után Ronaldo közvetlen közelről lőtt Gulácsi kapuja fölé. A magyar csapatból Schäfer András rendkívül hasznosan futballozott az első félidőben.

A második félidőt is Portugália kezdte jobban, sőt a második játékrész elején ismét Gulácsi húzott ki minket a bajból Pepe fejese után.

Hungary’s Adam Nagy, right, challenges for the ball with Portugal’s Diogo Jota, centre, during the Euro 2020 soccer championship group F match between Hungary and Portugal at the Ferenc Puskas stadium in Budapest, Hungary, Tuesday, June 15, 2021. (Tibor Illyes/Pool via AP)

A folytatásban egyre bátrabb lett a magyar csapat, az 57. percben Sallai Roland tüzelt kapura, a portugál portás könnyedén hárított. A Puskás Aréna közönsége minden egyes sikeres megmozdulás vastapssal jutalmazott. A címvédőnek egyre jobban sürgette az idő, hiszen bő félórával a felújás előtt továbbra sem tudták feltörni a magyar védőfalat.

A 68. percben Gulácsi sokadik bravúrját mutatta be, ezúttal Bruno Fernandes lövését ütötte szögletre. Nagy lövés volt, de még nagyobb védéssel. Az egyre frusztáltabb portugálokon egyre nagyobb volt a nyomás, aminek köszönhetően a mieink egyre bátrabbak lettek.

A magyar válogatottnak voltak is helyzetei, Rui Patrício azonban a helyén volt, sőt a csereként beálló Schön Szabolcs a vezetést is megszerezte a mieinknek, ami után teljesen felrobbant az aréna lelátója a szurkolók örömétől, a partjelző azonban lest intett.

Hat perccel a vége előtt a címvédő egy szerencsés góllal szerezte meg a vezetést, Guerreiro révén, majd két perccel később Orbán szabálytalansága után büntetőhöz jutottak a portugálok, amit Cristiano Ronaldo értékesített. A háromgólos portugál győzelemmel végződő találkozó végeredményét Ronaldo állította be a ráadásban.

A hajrában elszenvedett vereség ugyan fájó, de ígyis jár a taps a fiúknak. Köszönjük a fiúknak a mai teljesítményt!

Európa-bajnokság, F-csoport, 1. forduló:

Magyarország – Portugália 0-3

Puskás Aréna, Budapest, v.: Cakir (török)

Gólszerzők: Guerreiro (84.), Ronaldo (87. büntetőből, 90+2.)

Sárga lapok: Nego (80.), Orbán (87.) ill. Dias (38.)

Képek forrása: AP hírügynökség