Kiss Kolos
szubjektív #6
2021-04-05
Ma 76 éve, 1945 április 5-én hirdették ki Kassán Edvard Beneš elhíresült dekrétumait. A 143 elnöki rendelet közül 13 a Csehszlovákia területén élő német és magyar etnikumú lakosságot kollektív módon háborús bűnösnek nevezi. Ezen dekrétumok alapján kezdődnek meg a két etnikai csoport ellen foganatosított intézkedések: állampolgárságuk elvétele, vagyonelkobzások, tömeges koncepciós perek, tömeges deportálások, erőszakos „reszlovakizáció”, kényszermunkára hurcolás és számos esetben tömeggyilkosságok is.
Csehország és Szlovákia történelmének ezen sötét időszaka mostanra akár a megbékélés, az őszinte szembenézés, a nemzeti közösségek közötti megértés apropója és mementója is lehetne. Mégsem az. Évtizedekkel az események után ezen téma felemlegetése ellenérzéseket, ökölrázást, nácizást, nacionalista uszítással való vádaskodást vonnak maguk után.
Miért van ez? Miért nem lehet ez a korszak az emlékezés része? Miért vált ki még mindig indulatokat? – kérdezhetné a gyanútlan szemlélő, és lássuk be, jogos a kérdés. Hiszen ez a történelem része. Hiszen mai életünkre nem kell, hogy kihatással legyen. Hiszen egy szabad országban, demokráciában élünk.
Hát ez az! Egy olyan „szabad” országban, egy olyan „demokráciában” élünk, melynek joganyagában a mai napig élő, hatályos rendelkezésekként szerepelnek Beneš kirekesztő és megbélyegző dekrétumai.
Mégegyszer kihangsúlyozva:
Nem arról van szó, hogy a múltban igazságtalanság történt, és emiatt „hőbörögne” néhány „vadmagyar”.
Hanem arról, hogy ezen igazságtalanságok a mai napig, hatályos módon kodifikálva ott éktelenkednek a „szabad” és „demokratikus” Szlovákia törvényei között.
Sőt, 2007-ben a Szlovák Nemzeti Tanács a nacionalista SNS javaslatára törvényt alkotott a beneši dekrétumok sérthetetlenségéről (1487/2007 sz. határozat). Néhányan még emlékeznek, milyen magyarellenes kirohanások előzték meg a szavazást, és hogy azt a Magyar Koalíció Pártja kivételével valamennyi parlamenti párt megszavazta… szabadon… és demokratikusan.
Szlovákia, Euroatlanti csatlakozása során kvázi ígéretet tett arra, hogy a kérdéses (ám továbbra is hatályos) dekrétumokban foglaltak alapján nem kezdeményezhető jogi eljárás, aminek nagyobbrészt azóta eleget is tesz. Igaz, emlékezetes, hogy tavaly (2020-ban) a Szlovák Földalap arra hivatkozva kezdeményezett terület-kisajátítást, hogy egy adott földterület magyar tulajdonosától 1946-ban tévedésből nem vették el a földjét, pedig az a Szlovák államot illeti a Beneši dekrétumokban foglaltak szerint. Mert a tulajdonosa magyar.
Mindent összevetve: ha a fenti esetet, és más hasonló eseteket nem is számítjuk, egy nagyon fontos vonatkozást nem hagyhatunk figyelmen kívül:
Mégpedig azt, hogy a „nem alkalmazás” elve önmagában nem rendezi megnyugtatóan a kérdést. Egy érvényes jogszabálynak/törvénynek ugyanis nem csak úgynevezett „teste” (értsd: alkalmazott jogi szövege) van, hanem „szelleme” is. Ez pedig a törvény bírósági alkalmazásán túl az ország, a közös ügy (res publica) egyéb területein is óhatatlanul kifejti hatását.
Itt pedig felvetődik a kérdés: Annyi év után mégis hogyan képes érvényesülni a beneši dekrétumok szelleme ma?
Hát hol is kezdjem…
- Ahogy nemzeti közösségünk önrendelkezési (autonómia-) törekvéseit dühödten utasítja vissza a mindenkori Szlovák kormányzat,
- ahogy a Szlovák állam fennállása óta látványosan elhanyagolja a magyarok lakta déli és keleti régiók fejlesztését,
- ahogy kihagynak bennünket az EU-s fejlesztésekből (és a Magyar Államnak kell segitő kezet nyújtania!),
- ahogy féltékeny nacionalizmustól vezérelve ellentörvényt alkotnak a magyar honosítási törvényre válaszul, megakadályozva, hogy érzelmi kötődésünkből fakadóan fölvegyük a magyar állampolgárságot is,
- ahogy az államnyelvről szóló törvény ma kinéz – nyelvrendőrségestül, mindenestül…,
- ahogy feldarabolják a természetes területi egységeket, csak, hogy a járásokban vagy megyei szinten nehogy véletlenül döntéshozó helyzetbe kerüljenek az ott élő magyarok,
- ahogy gátlástalanul terjesztik a „szlovák iskolában jobban érvényesülsz” suttogó propagandát,
- ahogy burkoltan vagy nyíltan arra utalgatnak, hogy az országban élő magyarság biztonságpolitikai kockázatot jelent,
- ahogy az alkotmány preambulumában ott feszül a „my” és az ország himnuszában az „ich” személyes névmás…
… soroljam még?
Ezért van szükség az emlékezésre, és ezért elengedhetetlen, hogy a felvidéki magyarság érdekeinek védelmében Szövetség-re lépő erők – pótolva harminc évnyi mulasztást – minden követ megmozgassanak a kirekesztő beneši dekrétumok hatályon kívül helyezése érdekében.
Nem a mostanra inaktív jogi szöveg, és nem is az esetleges jóvátétel miatt, hanem a dekrétumok mérgező, a megbékélést akadályozó szelleme miatt.
Iustitia est regnorum fundamentum. – Az igazság az országok talpköve.
