Üresen ásítozik az egykor dicsőséges villanytelep monumentális betonparkolója. Ott, ahol egykoron műszakváltás idején egymást érték az autóbuszok és a személykocsik sofőrjei azon igyekeztek, hogy jó parkolóhelyet találjanak, már csak a fű sarjad az aszfalt tenyérnyi repedéseiből.
A nagy elbocsátási hullámok után Közép – Európa legnagyobb hőerőműve, a kommunizmus egyik zászlóshajója kapacitásának töredékével működött csupán, ha egyáltalán működött. Az egykori alkalmazottak figyelik azért a füstöt a hatalmas kémények felett: működik éppen? Egy hétig? Két hónapig? Már megint nem? Hiába, akit egyszer a villanytelep füstje megcsapott, az mindig is nosztalgiával fog visszagondolni a régi szép időkre, mikor ez az üzem a „biztos munkahely – jó kereset“ jelképévé vált. A tizenkét órás műszakok ugyancsak sok szabadidővel jártak, amit az ügyesebbje szorgalmas pluszmunkával töltött ki. A legtöbben fóliáztak, esetleg termelési módozatokkal alapozták meg családjuk anyagi biztonságát, jövőjét. Soha annyi emeletes ház nem épült a környékbeli falvakban, mint azokban a szocialista években. Angliát, Amerikát megjárt földiek nem győztek csodálkozni, mennyi gazdag ember lakik ebben az átkos kommunizmusban. Nyugaton a falazott házak a gazdagság szimbólumai, a pórnép mai napig összetákolt „bungalow“ – ban lakik, amit ha elvisz az első hurrikán, hát elvisz.
Sokan, sokféleképpen próbálták már úgymond „megmenteni“ a villanytelepet. Minden éppen regnáló országgyűlési képviselő választási zászlajára tűzte e nemes feladatot, de, amint azt tudjuk, a választási ígéretek, azok a bizonyos sziklaszilárd valamint atombiztos ígéretek, amelyeket még soha sehol senki nem tartott be ezen a forgó sártekén. Tüzeltek itt már a régi típusú szilárd és folyékony tüzelőanyagokon kívül mindennel, ami csak valamelyest is hajlandó lángrakapni. Szennyvíztisztítók kiszárított üledékével és fűrészporral, barnaszénnel és faforgáccsal. Újabban az „osztályozott műanyag hulladék“ a menő. És, hogy ebben mi is van tulajdonképpen? A szó szoros, átvitt és egyéb értelmében egyaránt: minden. Pet-palacktól a polietilén fóliákig, egyszer használatos injekciós tűtől a gumióvszerig. Hát, ha ez osztályozott műanyag, akkor valami nagyon furcsa és földi lények számára felfoghatatlan kritériumok alapján osztályozták. Talán csupa kis E. T. dolgozik ebben a rejtélyes osztályozóban. (Talán nem hiába mondják sokan: „Köztünk vannak.“)
Elvileg ez a „minden“ nagyon is jól ég. Bár, hogy az „osztályozott műanyag hulladékban“ mit keres az akkumulátoros fúró (aku nélkül azért) – azt nem tudni. És honnan van ennyi osztályozott műanyag? Ó, az nem probléma. Olasz barátaink például ebben is nagyon szívesen segítenek. Sok-sok ilyen speciális tüzelőanyaggal megrakott kamion érkezik Szlovákiába, jelenleg is. Különböző helyekre, különböző lerakatokra, országszerte. Egy idő után a lerakatok megtelnek. A kamionok sora megritkul, majd megszűnik. A szél, a nap kikezdi a bálákat és egy idő után minden fán, minden bokron, minden tóban és patakban megjelenik a polietilén szemét.
Hát, egy idő után ez azért kissé idegesíti a helyi lakosokat, akiknek már a kamionáradat is sok volt. Olyannyira, hogy az egyik közismert szlovák tévécsatornának is megért egy dokumentumfilmet. Amint azt szemfüles oknyomozó riporterek kiderítették, a forgatókönyv minden esetben ugyanaz: I. Jön egy cég és jó pénzért (természetesen nekünk jó, a cégnek csak zsebpénz) kibérel egy földterületet. II. „Lerakatot“ létesít, ahová ömlik a szemét. (Pardon, “osztályozott műanyag hulladék“.) III. „Lerakat“ megtelik. IV. azaz utolsó fázis: a cég eltűnik.
A bérbeadók lassan belátják, hogy korán örültek annak a kis pénznek. Az elképzelés jó volt, az egyébként teljességgel hasznavehetetlen földdarabért végre pénzt fizet valaki. Csak hát a “valaki“ eltűnt. Maradt a hulladék. Az erőműben legalább elégetik. A villanytelep illetékese nyilatkozik: a szóban forgó műanyag hulladék teljes mértékben megfelel az európai szabványoknak. (Vagy esetleg valamelyik földönkívülinek.)
Kérem: az erőmű megint működött egy darabig. Tehát meg van mentve. Itt van. Áll még. Néha füstölög, önmagában, talán az elmúlt dicsőségen révedezik. Végül is, a legsötétebb forgatókönyv megint nem teljesedett: t.i., hogy az egészet darabokra szedik és eladják ócskavasnak. Szerény információink szerint ez is egy lehetséges opció. Furcsa módon talán az energiaválság tehet jót az erőművel. Ha minden kötél szakad, ha már mindenki fázni fog, csak hoznak megint valami égetnivalót. És akkor talán megint felszáll a fehér füst a vajáni villanytelep kéményeiből, fennen hirdetve: csak alszik az óriás, nem halott.