Tiltakozás és petíció a magyar iskolák jövőjéért: „Ha kell, az utcára is kimegyünk”

A Magyar Szövetség nagyszabású petíciót indított a szlovákiai magyar nyelvű oktatás és az elérhető magyar iskolák megőrzése érdekében. A kezdeményezés részleteiről Gubík László, a párt elnöke, Tamás Erzsébet oktatási szakpolitikus, valamint Berényi József és Csenger Tibor megyeelnök-jelöltek tájékoztatták a sajtót.

Gubík László a Magyar Szövetség elnöke hangoztatta, hogy nincs húsbavágóbb és fontosabb feladat a szlovákiai magyar közösség számára, mint a magyar oktatás helyzetének biztosítása. A mostani fellépés célja elsősorban azoknak a tervezett törvényi változtatásoknak a megakadályozása vagy érdemi módosítása, amelyek a korábban már módosított oktatási törvény újabb finomhangolása során kerülnek a törvényhozás elé.

A párt elnöke leszögezte, hogy nem az oktatási reform egészét utasítják el, hiszen tisztában vannak a demográfiai mutatókkal és a gyermeklétszám csökkenésével. A felháborodás oka az, hogy a korábbi szakmai egyeztetéseken elért eredmények és javaslatok teljesen kikerültek a hivatalos jogszabály-tervezetekből.

A petíció legfőbb követelései

A „Petíció azért, hogy holnap is legyen elérhető magyar iskola” nevű kezdeményezés leglényegesebb pontja a valós létszámhatárok meghatározása a nemzetiségi iskolák számára. A tervezett 15, illetve 18 fős osztálylétszám-átlag helyett 12 főt kérik rögzíteni, a teljes szervezettségű iskolák esetében pedig a 147 fős minimum helyett 108 fős alsó határt javasolnak.

Emellett kiemelten fontos követelés, hogy ne a menetrend döntsön az iskolák sorsáról. A hivatalosan meghatározott hat kilométeres távolság mint egyedüli kritérium elfogadhatatlan, így az elérhetőség megítélésekor vizsgálni kell az utazási időt, a gyermek életkorát, valamint azt is, hogy a fogadó iskola képes-e egyáltalán tanulókat fogadni.

A nyelvi hatásvizsgálat és az igazságos, önálló finanszírozási rendszer bevezetése mellett fundamentális jelentőséggel bír az a törekvés is, amely az óvodától az egyetemig terjedő önálló nemzetiségi oktatási rendszer törvényi elismerését kéri a döntéshozóktól.

Párbeszéd és társadalmi ellenállás

A sajtótájékoztató időzítése különösen hangsúlyos volt, hiszen Tamás Erzsébet szakpolitikus a bejelentést követően más szakértőkkel együtt közvetlenül Tomáš Drucker oktatásügyi miniszterrel tárgyalt.

Gubík László a petíció hirdetését firtató kérdésre úgy fogalmazott, hogy kénytelenek voltak ehhez az eszközhöz nyúlni, mert a korábbi jó hangulatú, nyitott és szakmai egyeztetések eredményei elmosódtak a minisztériumi folyamatok során. A petíció nem a rosszindulat, hanem a szándék komolyságának a jele.

Amennyiben a kulturált tiltakozás nem hoz eredményt, a párt készen áll a társadalmi ellenállás fokozására is. Elmondása szerint rengeteg társadalmi szervezet, szülő és pedagógus érintett a változásokban, és ha szükséges, az utcán is megmutatják az erejüket, hogy még frappánsabban hívják fel a figyelmet a problémára.

Széles körű összefogás az önkormányzati választások kampányában

A sajtótájékoztatón részt vevő Berényi József és Csenger Tibor megyeelnök-jelöltek kiemelték, hogy bár a törvényi szabályozás közvetlenül nem a megyei önkormányzatok hatásköre, a kezdeményezést teljes mellszélességgel támogatják. Az október 24-i helyi és megyei önkormányzati választások kampányidőszaka kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a szlovákiai magyar oktatásügy égető problémáira a szélesebb nyilvánosság figyelmét is felhívják.

A petíció elektronikusan az alábbi címen tekinthető meg és írható alá:

Petíció azért, hogy holnap is legyen elérhető magyar iskola! │ Petícia za to, aby aj zajtra bola dostupná maďarská škola! – Peticie.com