Sorozatban ötödször is kikapott a Komárom, hazai pályán győzött a Kassa 

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) alsóházi rájátszásában a bentmaradásért zajló csatában sorsdöntő mérkőzés várt a komáromi lila-fehérekre. Az öt mérkőzése nyeretlen Duna-partiak közvetlen riválisukkal a Szakolcával mérkőztek meg.  

Fotó: fckosice.sk

A Radványi Miklós vezette komáromi sorozatban négy vereséget szenvedtek el, a legutóbbi fordulókban, ezzel a sereghajtó Eperjes és a Szakolca is beérte pontszámban a komáromiakat. A lila-fehérek számára szezon hátralévő része komoly csata lesz a bentmaradásért. 

A mérkőzés elején a Szakolca azonnal magához ragadta a kezdeményezést. Már a 7. percben megszerezhették volna a vezetést, amikor Pudhorocký beadása után Erik Daniel maradt teljesen üresen a bal oldalon, ám kapáslövése elkerülte a kaput. A hazaiak válasza Szűcs lövése volt, de a labda nem talált utat a hálóba. 

A 16. percben jött az első fordulat a találkozón, mikor Bayemi beadása után Marek Ujlaky kezéhez ért a labda a tizenhatoson belül, Ivan Kružliak játékvezető pedig habozás nélkül a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Šimon Šmehyl állt oda a 18. percben, ám gyenge, középre tartó lövését Martin Junas, a szakolcaiak kapusa könnyedén hárította. A frusztráció azonnal megmutatkozott, Šmehyl a kipattanó után keményen ütközött a kapussal, amiért sárga lapot kapott, a vendégek hálóőrét pedig ápolni kellett. 

Ahogy azt a futballban mondani szokták: „aki nem ad, az kap”. A 29. percben fordult a kocka és a másik kapu előtt Mustafić szabálytalankodott a büntetőterületen belül Abdullahi ellen, így ezúttal a Szakolca jutott tizenegyeshez. 

A 30. percben Pudhorocký állt a labda mögé, és ellentétben hazai kollégájával, rendkívüli magabiztossággal értékesítette a büntetőt. Dlubáč kapust a jobb sarokba küldte, a labdát pedig higgadtan a másik oldalra helyezte, megszerezve a vezetést a vendégeknek.  

A gól után a Komárom mindent elkövetett az egyenlítésért. Szűcs Patrik és Dominik Žák is próbálkozott távoli lövésekkel és beadásokkal, de a szakolcai védelem és Junas kapus állta a sarat. A 35. percben Abdullahi passza után Potočný lőhetett volna gólt büntetőpont környékéről, de lövése jócskán fölé szállt. 

Az első játékrész hajrájában Šmehyl beadása után Martin Boďa esett el a tizenhatoson belül, miután ütközött Ujlakyval. Ivan Kružliak játékvezető sípja azonban ezúttal néma maradt, a labda pedig Junas kapus kezében kötött ki. Az első játékrész hátralevő részében újabb találat nem született, ami egygólos szakolcai vezetést jelentett a szünetre.  

A második félidő szakolcai cserével indult Morong helyére Černek érkezett és azonnal egy kemény ütközéssel folytatódott a mérkőzés Mustafić és Bariš között. A valódi dráma azonban a 47. percben következett be. Šmehylegy hajszálpontos beadással találta meg a berobbanó Dominik Žákot, aki ugyan kapu mellé fejelt, de a lendülettől hatalmasat ütközött a védő Marek Ujlakyval. Mindkét játékos a földön maradt, az orvosi stábot azonnal a pályára intették. A vérző és láthatóan megszédült Žáknak a 49. percben el kellett hagynia a játékteret.  

A korábbi ijesztő fejsérülés után mind Dominik Žák, mind Marek Ujlaky vissza tudott térni a pályára. A feszültség azonban nem csökkent. A hazaiak játékosa Szűcs Patrik az 52. percben sárga lapot kapott, majd alig egy perccel később egy veszélyes, magas lábbal elkövetett szabálytalanság után csak a játékvezető jóindulatán múlt, hogy nem jutott a kiállítás sorsára. Radványi Miklós vezetőedző nem is kockáztatott tovább: Szűcsöt és Boďátazonnal lehívta a pályáról. 

A 60. perc környékén mindkét tréner frissített. A vendégeknél a gólszerző Pudhorocký mellett a rutinos Nagy Martin is pihenőt kapott, míg a Komáromba érkezett az amerikai Zyen Jones és a gólvágó Mashike. A csere majdnem azonnal gólt eredményezet, a 62. percben Šmehyl remek beadása után Mashike fejelhetett tisztán, ám a labda elkerülte a kaput. Junas kapus ordítva kérte számon védőit a hatalmas védelmi hiba miatt. A 67. percben pályára lépett a komáromiaknál Domonkos Kristóf is, aki azonnal lendületet vitt a játékba. A hazaiak kapitánya, Martin Šimko azonban nehéz perceket élt át, a 63. percben sárga lapot kapott, majd a 68. percben egy újabb fault után a kiállítás szélén táncolt, de Kružliak játékvezető végül megkímélte őt a második laptól. 

A Szakolca a vezetés birtokában egyre inkább a védekezésre és az eredmény tartására koncentrált. A rendes játékidő utolsó tíz percében a Komárom beszorította a Szakolcát. A frissen beállt mongol légiós, Ganbayar Ganboldtöbbször is veszélyeztetett: előbb egy fejesét fogta Junas, majd a 91. percben egy megpattanó lövése kerülte el centikkel a kaput. 

Miközben a Komárom elkeseredetten rohamozott a szépítésért, a Szakolca egy tökéletesen kivitelezett kontrával zárta le a meccset. A 94. percben a csereként beállt Lukáš Šimko indította Onyedikát, aki egyedül törhetett kapura. A nigériai támadó nem hibázott: a kint álló Dlubáč felett elegánsan a hosszú sarokba emelt, beállítva a 0–2-esvégeredményt. A komáromiak ezzel sorozatban ötödik vereségüket szenvedték el és az utolsó előtti helyre estek vissza a tabellán. Amennyiben holnap az Eperjes pontot szerez a komáromiak az utolsó helyre esnek vissza a tabellán. 

Niké Liga, alsóházi rájátszás, 7. forduló: 

Komáromi FC – MFK Szakolca 0-2 (0-1) 

ViOn Aréna, Aranyosmarót, v.: Kružliak 

Gólszerzők: Pudhorocký (30., büntetőből), Onyedika (90+4.) 

Fotó: fckosice.sk

A szombati játéknapon az alsóház másik magyar érdekeltségű csapata a többségi magyar tulajdonú FC Kassa is pályára lépett. A keleti sárga-kékek a Rózsahegy legyőzésével hangoltak a pénteki kupadöntőre. 

A sárga-kékek mestere, Peter Černák nem félt a változtatástól: a kapuba Dabrowski helyett Kira állt, a védelemben és a középpályán is több ponton frissített. A Miljanić-Perišić balkáni csatárduót a Čerepkai-Rehuš páros váltotta a közelgő kupadöntőre is gondolva – és mint később kiderült, ez a döntés volt a siker kulcsa. Az óvatos kezdés után a Kassa olyan hatékonyságot mutatott, amit ritkán látni a bajnokságban: három lövésből három gólt szereztek. A házigazdák a 10. percben kezdték a gólgyártást, Rehuš találta meg a tizenhatoson belül Čerepkait, akinek lövését Húska kapus még kiütötte, de az érkező Sovič könyörtelenül bevágta a kipattanót. Három perc sem telt el, már kettővel vezettek a kassaiak ismét Čerepkai volt az előkészítő, aki remek ütemben tálalt Kovács elé, ő pedig közelről nem hibázott. A gólgyártást Lichý tette teljessé. Egy tetszetős Rehuš-Sovič összjáték után lapos lövéssel mattolta a vendégek kapusát, ezzel már „közte három” volt a kijelzőn a 28. percben. A félidő végén Dimun fejesével akár a negyedik kassai gól is megszülethetett volna, de a labda centikkel a léc fölé szállt. 

A szünet után a vendég rózsahegyiek nem adták fel. Az 51. percben Kira kapusnak kétszer is hatalmasat kellett védenie Grygara és Bačík kísérleteinél. Az 54. percben pedig a szerencse is a hazaiakkal volt: Selecký megpattanó lövése a felső lécen csattant. A 68. percben összejött a szépítés a vendég liptóiaknak, miután Kira kapus szabálytalanul állította meg Jackuliakot a büntetőterületen belül. A megítélt tizenegyest Selecký magabiztosan értékesítette.  

Bár a vendégek próbáltak nyomást gyakorolni, a Kassa védelme a helyén volt. A 89. percben Čerepkai fejesével még visszajöhetett volna a háromgólos különbség, de Húska védeni tudott. A végeredmény így is meggyőző maradt. A kassai sárga-kékek jövő héten pénteken a Szlovák Kupa fináléjában lesznek érdekeltek a Zsolna elleni döntőben. 

Niké Liga, alsóházi rájátszás, 7. forduló: 

FC Kassa – MFK Rózsahegy 3-1 (3-0) 

Kassai Futballaréna, Kassa, 2518 néző, v.: Ziemba 

Gólszerzők: Sovič (10.), Kovács (13.), Lichý (28.) ill. Selecký (68. – büntetőből) 

Fotó: fckosice.sk