Nagykapos városa is készülődik az önkormányzati választásokra, amely újabb 4 évre határozza meg a város vezetését. Azt, hogy miért fontos elmenni szavazni egy külön cikket érdemel (mely el is fog készülni), most azonban olyan érdekességekre hívjuk fel a figyelmet, amelyről talán kevesebben tudnak.
Nagykapos városában közel 7500 választásra jogosult járulhat az urnákhoz. Az elmúlt 16 év tendenciáit áttekintve látható, hogy a választási kedv egyre csökkenő tendenciát mutat és 4 éve negatív rekordot döntött. Vajon miért?
2014-ben összesen 7, azaz hét jelölt indult a polgármeszteri székért, ennek ellenére a választási részvétel alacsonynak volt tekinthető. Ez azt jelenti, hogy a kihívóként jelentkező hat jelöltnek nem sikerült teljes egészében mozgósítani a saját választóikat. Sejthető, hogy miért: a választók sejthették, hogy a szavazatok elaprózódnak és nincs esély a változásra. Érdekesség, hogy míg 2014-ben az aktuális városvezető 1307 szavazatot kapott, úgy a többi 6 ellenfél összesen 1677 szavazatot, tehát sokkal többen szavaztak másra, mint a regnáló polgármesterre. Az alábbi diagramon ez remekül tapintható:
2018-ban már csak 3 jelölt indult a polgármesteri székért. Fontos megjegyezni, hogy a két kihívó közül mindkettő személye már túl volt egy 4 évvel azelőtti választási kudarcon. Talán ennek is köszönhető, hogy a választási kedv megdöntötte az előző 32 év negatív rekordját, hiszen a szavazásra jogosultak mindössze 34,57%-ra ment el szavazni, amely bő 14%-al alacsonyabb az országos részvételi aránynál. Ezt azt is jelenti, hogy a választásra jogosultak alig 18% elegendő volt ahhoz, hogy a regnáló városvezetés „újrázzon”, hiszen a teljes választásra jogosultak száma 7500 fő volt és az aktuális városvezetés csak 1380 szavazatot kapott. Ez kevesebb, mint minden ötödik ember szavazata.
A négy évvel ezelőtti választási részvétel negatív rekordjának „miértjeinek” vizsgálásában párhuzamot kell vonnunk a népszámlálási adatok és az elvándorlás motivációi között. A 2021-es népszámlálási adatok megmutatták, hogy soha nem látott elvándorlási hullám történt Nagykaposon. A jobb sors reményében Nagykaposról tartósan elköltöző emberek tömege a legaktívabb réteg közül kerülnek ki. Ők mennek el szavazni, nekik még számít a jövő, számukra fontos, hogy mi történik a városban. Az elvándorlás nem tehető 100%-ban felelőssé, de jelentősen hozzájárult a 4 évvel ezelőtti rekord alacsony választási részvételhez.
A jelenlegi 4. ciklusát kitöltő vezetés népszerűségének csúcsán a számok szerint 2010-ben volt, amikor magas részvétel mellett szerezte meg egyedüli kihívójával szemben a szavazatok döntő többségét. Valószínűsítjük, hogy ez inkább szólt a kihívó személyével szembeni „proteszt”, azaz elutasító szavazásnak (Zdenko Berky), mintsem a 2006-2010 közötti eredményeknek. A további 3 szavazási eredményekről elmondható, hogy vagy nem vagy csak szorosan szerezett több szavazatot, mint a kihívók együttvéve.
Ön mit tippel, milyen lesz a 2022-es választási részvétel?
Rekord alacsony, átlagos vagy éppen rekord magas?
Milyen eredményre számít?