Ha mégsem akarsz sárkányt

Korra, nemre, származásra, vallási és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül mindenkit sok szeretettel vár a nagykaposi Mécs László cserkészcsapat.

Látogassanak el csapatunk facebook oldalára /Mécs László 6.sz. Cserkészcsapat/ és találkozzunk személyesen  2022. szeptember 23-án 18:00 órakor a Magyar Közösségi Házban.

Régóta elkoptatott közhely már, hogy mennyire erőszakos, nyers világban élünk. Sokan Isten puszta létét is ez okból kérdőjelezik meg: egy mindenható úr ugyan hogy engedhet megtörténni ennyi szörnyűséget napról napra, percről percre? Kábítószer és szervezett bűnözés, elidegenedés és elmagányosodás, derékba tört emberi sorsok, felbomló házasságok és széthulló családok, elárvult, vagy éppenséggel a kelleténél több apukával-, anyukával rendelkező gyerekek, sajnos szinte a végtelenségig lehetne folytatni a rettenetes listát. Gyermekét valamennyire is féltő szülő ugyan hogyan álljon meg ebben a rázúduló zivatarban? Hogyan neveljen értékes, felelősségteljes, másoknak adni tudó, a világot, mint olyat előbbre vivő gyermeket? Mások az előbbi szavak hallatán már csak mosolyognak… felelősségteljes… meg becsületes meg szavatartó meg igaz, mi? Érj el valamit, fiacskám! Tedd szét a könyököd, gázolj át akár legközelebbi ismerőseiden, egykori barátaidon, és akkor meglesz mindened! Értve ezalatt harmadik meg negyedik böhöm nagy autót, tégla méretű mobilt, falnyi szuperképernyőt, csicsás házat? És mi van, ha még mindig akad szülő,akinek ez a minden – kevés? Sőt. Éppenséggel elkerülendő dolog, amikkel a Rossz, vagy ha úgy tetszik, az ördög építi útját tetszetős kövekből?

            Hozzáértő ember mondja, pszichológus: a gyerek sorsát az az útravaló határozza meg, amit tízéves koráig a tarisznyába rak. Aztán már késő: egy mámoros éjszakán, egy bömbölő diszkóban már nem lesz ereje elutasítani a felkínált szert. Menő akar inkább lenni, mint a többiek, és egy napon tényleg elmegy, és akkor már tényleg késő. Vajon van- e, létezhet olyan közösség, amely legalább valamelyes védettséget nyújt rendkívül modern, ugyanakkor boldognak végképp nem nevezhető világunkban?

            Nos, van. Több is, többfajta is. Az egyik, természetesen korántsem egyedül üdvözítő megoldás a cserkészközösség, ahol a gyerekeket könnyed, játszva tanulásos módszerrel irányítják a hagyományos értékek felé. Szlovákiában, mint a világ csaknem összes országában, létezik cserkészszövetség – számos cserkészcsapattal. A keleti végeken, ahol hagyományosan sok mindenből kevés van, néhány dologból viszont kissé talán több a kelleténél, eddig konkrétan csak egy létezett. Örömmel tudatjuk, hogy már Nagykaposon is tevékenykedik az újjáalakult 6. sz. Mécs László cserkészcsapat.  Tóth Kozma Katalin egykori cserkész régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a cserkésztevékenység felújításával. Hűséges és sokoldalú társra lelt Hires Erzsébet, szintén régi cserkész személyében. A csapatot jelenleg 15 cserkész alkotja, a fiatalok között van már képzett őrsvezető és két segédőrsvezető is.

            Tisztelt Szülők! Ezen szavak még véletlenül sem a toborzás szándékával fogantak. Cserkésznek nem azok jelentkeznek, és ne is azok jelentkezzenek, akiknek legfontosabb dolguk ebben a földi létben a legújabb aszimmetrikus frizura lobogtatása, vagy, hogy esetleg testük valamely még véletlenül épen maradt négyzetcentiméterére egy újabb kínai sárkányt tetováltassanak. Inkább azok, akik még képesek hinni: ettől azért vannak még valamelyest fontosabb dolgok is a világon. Vagy egyszerűen csak jól akarják magukat érezni egy szerető közösségben, ami már korántsem minden közösségről mondható el.