Tizedik alkalommal rendez a kaposkelecsényi Bercsényi Miklós Csemadok Alapszervezet fafaragással kapcsolatos alkotóműhelyt. Az eseményt szeptember 4. és 15. között tartják meg a község tájházának udvarán.
A foglalkozásvezetők hagyományosan a székelyföldi Réti Zoltán, illetve felvidékiként Árvai Attila, nagy tapasztalattal bíró fafaragók. Noha a kezdetektől mestere a tábornak a kárpátaljai Halavács Béla is, ő idén a járványügyi intézkedések miatt nem tudott részt venni az eseményen.
A tábor vezetői a fafaragó mesterség alapvető technikáinak és eszközeinek bemutatása mellett különös hangsúlyt fektetnek a magyar népi motívumok megismertetésére is. A tábornak fontos küldetése ugyanis a hagyományőrzés és a nemzeti identitás erősítése. További cél emlékjelek hagyása a magyar nemzeti ünnepekre, jeles évfordulókra, gyásznapokra, valamint emlékállítás a kiváló magyar történelmi személyiségeknek. Az esemény a maga nemében egyedülálló a régióban. Az évek során nemcsak azt eredményezte a megvalósítása, hogy számos műalkotással gazdagodott a régió, hanem azt is, hogy többen érdeklődnek a fafaragó mesterség iránt. A programba rendszerint folyamatosan bekapcsolódnak a helyi és környékbeli iskolások, érdeklődők, hobbifaragók.
A táborban készült többek között az elmúlt években a község parkjában felállított Összetartozás Életfája és gróf Esterházy János emlékműve, a kaposkelecsényi református templomban pedig a Magyar Református Egyház faragott címere kapott helyet. A legtöbb alkotás a tájház udvarán kialakított szoborparkban tekinthető meg: az első világháború hősi halottjainak emléket állító Kárpátok őre szobor, Széchenyi István mellszobra, Álmos vezér, Szent László, Mátyás király és II. Rákóczi Ferenc egész alakos szobra, valamint mindezen alkotások középpontjába helyezve egy Turult ábrázoló mű. A parkot oldalból egy emlékoszlop szegélyezi, amit az aradi tizenhármak tiszteletére állítottak a kaposkelecsényi csemadokosok, illetve az utcafronti kerítés és kapu is a mesterek munkája.
Az elmúlt években Nagykapos több pontjára is helyeztek el a fafaragótáborhoz kötődő alkotásokból. A nagykaposi magyar oktatási intézmények részére készült egy Turul szobor, több kopjafa és névtábla is. A nagykaposi Magyar Közösségi Ház udvarára pedig egy emlékoszlop lett felállítva az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére. A mesterek nemcsak a találkozó során, hanem évközben is készítenek különféle alkotásokat a régióban, így Réti Zoltán nevéhez fűződik a csicseri tájház és a nagykaposi magyar alapiskola előtt álló székelykapu is.
A kaposkelecsényi alkotótáborok költségeinek egy részét pályázaton nyert támogatásokból fedezi a szervezet, emellett helyi önkormányzat, vállalkozók és magánemberek is sokat segítenek megvalósításban és a lebonyolításban. A rendezvény fő támogatója a Bethlen Gábor Alap.