A magyar tenisz jelenlegi legjobbja Marozsán Fábián nem egy idealizált sikersztorit fest elénk, hanem a profi lét kőkemény és néha monoton valóságát. Lehet-e sikeres valaki a világelitben, mennyit ér egy győzelem a világ legjobbjai ellen. Beszélgetésünkben szó esik az elmúlt szezonról, céljairól, az ötszettes drámák mentális hátteréről is.
Fotó: atptour.com
Ha mérleget kellene vonnod az előző évből, hogyan értékelnéd?
Nagyon pozitív mérleggel zárom az évet. Nem titkolom, akadtak nehéz pillanatok, de a győzelmek súlya idén mindent ellensúlyozott. Sikerült olyan mérföldköveket elérnünk – mint például a müncheni elődöntő –, amelyek már régóta szerepeltek a szakmai tervünkben. Talán a sors is kegyesebb volt hozzám: a sérülések idén elkerültek, ez a fizikai stabilitás pedig mentálisan is szabadságot adott. Úgy érzem, a stábommal végre ráleltünk a közös hangra és a helyes ritmusra; hiszek abban, hogy ez az az út, amin érdemes továbbmennünk.
Miben sikerült leginkább előrelépned az elmúlt évekhez képest?
Nemcsak a játékom, hanem a személyiségem is érettebb lett idén. Belevágtunk egy komoly technikai átalakításba, változtattunk a technikán, mind a tenyeres, mind a fonák, mind a röpte ügyében. Tudtam, hogy ez türelemjáték lesz, hiszen a régi berögződéseket nem lehet egyik napról a másikra felülírni. A legnagyobb tanulság mégis az volt, hogy a fizikai felkészültség önmagában kevés. A Top 100 mezőnyében mindenki tud teniszezni, a döntő pillanatokban az dönt, ki van fejben jobban egyben. Ehhez pedig kell a külső segítség. Egy szakemberrel elkezdtünk azon dolgozni, hogyan tudok másképp, hatékonyabban gondolkodni a kritikus szituációkban. Ez is egy út, amin elindultam, és bár idő kell hozzá, érzem a fejlődést.
Mi volt számodra a legnagyobb tanulság, amit ebből az évből továbbviszel a jövőre nézve?
Vannak alapvető változások a szemléletmódomban, amelyek közül a legfontosabb az alapozás újragondolása volt. Látom és érzem, hogy ennek a munkának már rövid távon is pozitív hatásai vannak egy profi karrierben. Emellett döntő lépés volt, hogy bővítettük az utazó stábomat. Új impulzusokra van szükségem, hogy élvezni tudjam a versenyeket és a mindennapi munkát. Az egészségmegőrzés és a mentális fókusz nálunk ma már prioritás – ezek azok a dolgok, amik nélkülözhetetlenek a szintlépéshez. Figyelek a testem jelzéseire és a mentális egyensúlyomra, mert a profizmus ott kezdődik, hogy az ember nemcsak a pályán, hanem azon kívül is harmóniában van önmagával.
Egészségügyi állapotodra kitérve biztosan vannak bevett módszereid, amikre különösen odafigyelsz, ezek közül fel tudnál egy párat sorolni?
Nem titok, hogy az elmúlt években a betegségek többször is megtörték a lendületemet. Szerencsére ma már egy komoly orvosi stáb áll mögöttem, akikkel folyamatosan konzultálunk. Rendszeres tesztekkel monitorozzák az állapotomat, és személyre szabott vitamin- és étrend-kiegészítő programmal segítik a szervezetemet. Bár a pontos részleteket szeretném megtartani magunknak, hiszen ez egy bizalmi folyamat, annyit mondhatok, jó úton járunk. A célunk, hogy minimalizáljuk a kockázatokat, és a lehető legstabilabb fizikai állapotban tudjam végigjátszani a szezont.
Az előző évben becsúsztak olyan vereségek is, amikre papírforma alapján nem számítottunk. Mennyire vagy önkritikus ilyenkor, és hogyan dolgozod fel, amikor tőled hátrébb jegyzett játékosok ellen maradsz alul?
Igen azt mondanám ez egy jó megfogalmazás, mert ezt én is nyíltan kimondom és vállalom. A fejlődés része, hogy nyíltan beszéljünk a kudarcokról is. Volt néhány váratlan vereségem idén – például az amerikai nyílt teniszbajnokságon vagy a válogatott színeiben –, amelyeknél a világranglista-helyezés alapján én voltam a favorit. Meg kell tanulnom akkor is nyerni, amikor nem megy a játék, vagy amikor mentálisan nehezebb időszakot élek meg. Az élsport nem csak a sikerekről szól, a mélységeket is kezelni kell. Az edzőimmel azon vagyunk, hogy minimalizáljuk ezeket a fájó pontvesztéseket, és elérjük azt a szintet, ahol a hasonló pontvesztések egyszerűen már nem fordulhatnak elő.
Mi volt az év mélypontja és csúcspontja számodra?
A mélypont a márciusi amerikai túra volt. Sérülés miatt alig tudtam mozogni és edzeni, és elbuktam minden pontomat, amit előző évben gyűjtöttem. Ez földhöz vágott. De a sport szép: pár héttel később Münchenben, salakon elődöntőt játszottam. Onnan tudtam visszakapaszkodni.
Egy kis pihenő után a felkészülés már elkezdődött, hogyan készülsz az új idényre?
Az idei év egyik legmeghatározóbb döntése az volt, hogy szakítottunk a korábbi rutinokkal, és a felkészülés egy részét külföldre helyeztük át. Korábban visszatérő probléma volt, hogy betegségek hátráltattak a munkában, ezért is kerestünk új utakat. Spanyolország mellett döntöttünk, és Mallorcán, a Rafael Nadal Akadémián minden adott volt a minőségi fejlődéshez: az infrastruktúra és a szakmai környezet is lenyűgöző. Olyan hatékony alapozást tudhatunk magunk mögött, hogy a jövőben is tervezünk visszatérni, akár a versenyek közötti rövidebb időszakokban is, hogy fenntartsuk ezt a szintet.
Mik a tervek és mi a fő célod az új idényre?
Nem akarok magam elé konkrét világranglistás helyezéseket kitűzni, sokkal fontosabbnak tartom a folyamatos fejlődést. A célom az, hogy minden téren egy kicsit jobb legyek, mint tavaly – ha ez csak egyetlen győzelemmel többet jelent a mérleg végén, már elégedett leszek. A prioritás az egészség, a legfontosabb, hogy elkerüljenek a sérülések, és a szezont törések nélkül, végig a pályán tölthessem. Persze, ha a távolabbi horizontot nézzük, egy év múlva szeretnék sokkal közelebb lenni a top 40-hez, de a végső áttörést a Top 30 jelentené. Pontosan tudom, mennyi munka vár még rám, amíg oda eljutok, de készen állok rá.
Az év első Grand Slam tornája Melbourne-ben lesz, 2025-ben jól sikerült a torna, milyen célokkal utazol Ausztráliába?
Mindig különleges érzés visszatérni arra a helyszínre, mert van abban a tornában valami megfoghatatlan plusz. Talán a ragyogó napsütés, talán az ottani miliő az, ami ennyire felszabadít – nem véletlenül ez az egyik kedvenc Grand Slam-tornám. Sok emlékezetes csatát nyertem már meg azokon a pályákon, és ezek a pozitív emlékek mindig adnak egyfajta belső nyugalmat. Kimondhatatlanul várom már a rajtot, és bízom benne, hogy a játékommal is sikerül meghálálnom azt a szeretetet, amit ott kapok.
2023-ban ismerte meg igazán a nevedet a teniszvilág. Azóta több komoly nevű ellenféllel játszottál. Melyik győzelmedre vagy leginkább a legbüszkébb és miben más az elit ellen játszani?
Néha jó megállni és visszatekinteni, mert a szezon sűrűjében az ember hajlamos túllépni a sikereken. Holger Rune legyőzése például – akit kétszer is sikerült megvernem az utóbbi időben – fontos visszajelzés volt. De említhetném a Joao Fonseca elleni salakpályás meccsemet is; ő egy hatalmas reménység, aki előtt nagy jövő áll. A Frances Tiafoe elleni ötszettes sikerem pedig mentálisan volt kulcsfontosságú: egy korábbi maratoni csata után, vert helyzetből tudtam fordítani ellene. Bár Carlos Alcaraz vagy Jannik Sinner ellen most nem jött össze a bravúr, az ilyen meccsekből tanulok a legtöbbet. Danil Medvedev ellen is pályára léphettem Kazahsztánban, ami szintén segített felmérni, hol tartok a világelithez képest. A Tiafoe elleni győzelmemre vagyok az egyik legbüszkébb, mert ott nemcsak az ellenféllel, hanem a fáradtsággal is meg kellett küzdenem. Egy ötszettes meccs után regenerálódni, majd újra döntő szettben diadalmaskodni egy topjátékos ellen, hatalmas mentális erőt igényel. Fonseca esetében pedig a körülmények tették nehézzé a feladatot: hazai pályán, óriási közönség előtt, szeles időben kellett őt megvernem. Az, hogy ő később ilyen messzire jutott a tornákon, és az évben két tornát is nyert, engem is motivál. Ha ő képes ilyen eredményekre, és én le tudtam őt győzni, az azt igazolja, hogy nekem is helyem van az elit közelében. Nem akarok messzemenő következtetéseket levonni ezekből a sikerekből, de hatalmas önbizalmat adnak a folytatáshoz.
Hogyan készülsz fel az ilyen nagy nevű ellenfelekből?
A felkészülésünknek van egy nagyon tudatos, elemző fázisa, minden mérkőzés előtt részletes statisztikákat és videókat nézünk az ellenfélről. Ezt a munkafolyamatot elsősorban az edzőim irányítják; ők szűrik le az információkat, és kidolgozzák azt a taktikát, amivel sikeres lehetek. Megkapom tőlük az irányvonalakat, hogy mik az ellenfél gyenge pontjai, és mire kell kiemelten figyelnem. Ugyanakkor hiszek abban, hogy a győzelem kulcsa mégis a saját ritmusom, bár alkalmazkodunk az ellenfélhez, a végső célom mindig az, hogy a saját játékomat kényszerítsem rájuk és remélem, ez a jövőben még többször hoz majd sikert
A borítások közötti átmenetet hogyan viseled?
A borítások közötti átállás rutinkérdés, de mégis minden alkalommal komoly kihívás. Ma már sokkal tudatosabban kezeljük ezt a folyamatot, pontosan felmértük, hány napra van szükségem, hogy a kemény pályáról átállítsam a mozgásomat salakra. Ismerjük a versenyhelyszíneket, tudjuk, melyik torna salakja gyorsabb, sűrűbb vagy éppen mélyebb. Egyedül a fű az, amivel még mindig barátkozom; ott még keresem azt a ritmust, amivel a leghatékonyabb lehet a játékom. De ez is a fejlődési folyamat része, és bízom benne, hogy hamarosan ezen a felületen is áttörést érek el.
26 évesen te vagy a magyar tenisz jelenlegi arca, a legjobb hazai játékos a világranglistán. Ez a státusz számodra csupán egy szakmai eredmény, vagy egyfajta küldetés is a sportág népszerűsítésére?
Tisztán emlékszem még arra a juniorra, aki áhítattal figyelte a nagyokat, és minden mozdulatukat próbálta ellesni. Ma, 26 évesen abba a szerepbe kerültem, hogy én lehetek a legmagasabban jegyzett magyar játékos a világranglistán. Ez hatalmas büszkeség, de egyben felelősség is: bízom benne, hogy a pályafutásommal én is példaképpé válhatok a mostani fiatalok szemében. Természetesen nagyszerű érzés meccseket nyerni, de az igazi diadal számomra nem a ranglistapontokban mérhető. Jó dolog jól játszani és nyerni, de a legfontosabb visszajelzés az lenne, ha a példámból erőt tudnának meríteni a fiatalok. Ha a játékommal motiválni tudom az embereket a sportolásra, vagy ha miattam ragadnak ütőt a gyerekek azt nagyon nagy eredménynek fogom tartani.
A beszélgetésre a 2026-os teniszidény kezdet előtt került sor Budapesten. Azóta Marozsán Aucklandban elődöntőig jutott, míg az Australian Openen a harmadik fordulóig. A 26 esztendős magyar játékos a világranglista 46. helyét foglalja el.
Fotók: MTI
