Madridi tenisztorna: Bondár Anna továbbjutott a nyolcaddöntőbe, Marozsán Fábián döntő szettben kikapott

Bondár Anna harmadik győzelmével bejutott a nyolcaddöntőbe a Madridban zajló salakpályás tenisztorna női versenyének harmadik fordulójában szombaton.

Fotó: nemzetisport.hu

A világranglistán 63. magyar a főtáblán kezdett a spanyol fővárosban, a nyitókörben legyőzte a svájci Viktorija Golubicot (81.), majd kellemes meglepetésre a hetedik helyen kiemelt, korábbi világbajnok ukrán Jelina Szvitolinát is.

A 32 között a cseh Laura Samson (171.) várt rá, aki 18 évesként eddig jobbára a juniorok között jeleskedett. Első találkozójukon a Honvéd sportolójának 5:4-nél és 6:5-nél is volt fogadóként szettlabdája, de a játszma végül rövidítésbe torkollott, amelyben 3-3 után már csak Bondár nyert pontot.

A folytatásban is a szeghalmi születésű teniszező akarata érvényesült, aki 3:1-re ellépett, majd ismét elvette a prágai ellenfél adogatását, és 1 óra 46 perc elteltével lezárta a meccset.

A folytatásban Gálfi Dalma a kilencedik kiemelt orosz Mirra Andrejevával csap össze, Bondár ennek a meccsnek a győztesével találkozik majd a 16 között.

Eredmény, nők, 3. forduló (16 közé jutásért):

BONDÁR Anna-Laura Samson (cseh) 7:6 (7-3), 6:1

Fotó: nemzetisport.hu

Marozsán Fábián három játszmában kikapott szombaton a volt világelső Danyiil Medvegyevtől a Madridban zajló salakpályás tenisztorna férfi versenyének második fordulójában.

A világranglistán 50. magyar játékos az amerikai Ethan Quinn búcsúztatása után a hetedik helyen kiemelt orosz klasszissal került szembe, aki negyven hellyel előzi meg őt az ATP-rangsorban. A 2021-es US Open bajnoka nyerte meg mindhárom korábbi összecsapásukat, legutóbb a januári Australian Openen találkoztak, és a Vasas sportolója akkor 2-0-s szettelőnyről kapott ki.

A negyedik csata első játékát Marozsán egyből elveszítette adogatóként, s miután a 30 éves orosz ellenfél 3:1-nél is brékelni tudott, fél óra alatt besöpörte a nyitójátszmát. 

A második szettben nagyobb ellenállásra késztette riválisát a 26 esztendős magyar teniszező, de Medvegyev 2:2-nél ismét fogadójátékot nyert. Marozsán azonban nem adta fel, visszabrékelt, majd a rövidítést ellenállhatatlan tenisszel megnyerte és kiegyenlített.

A harmadik felvonás fej fej melletti küzdelmet hozott egészen az orosz 5:4-es vezetéséig, amikor Marozsán következett adogatással, de nem járt sikerrel, így nemcsak a játékot, hanem a mérkőzést is elvesztette 2 óra 11 perc alatt.

Eredmény:

férfiak, 2. forduló (32 közé jutásért):

Danyiil Medvegyev (orosz, 7.)-MAROZSÁN Fábián 6:2, 6:7 (3-7), 6:4