Ferenc Pápa: Az EU ne lépjen az ideológiai gyarmatosítás útjára

Athén, 2021. december 6., hétfő (MTI/AP/Vatican Insider) – Ferenc pápa hétfőn befejezte görögországi látogatását, amelynek végén arra bíztatta a fiatalokat, hogy kövessék az álmaikat, és álljanak ellen a jelenkori fogyasztási kultúra „szirénjeinek”, amelyek csak könnyű élvezeteket ígérnek.

    A repülőúton újságírói kérdésekre válaszolva véleményt fogalmazott meg többek között az Európai Unió egyik biztosának arról a tervezetéről, miszerint betiltani javasolta volna egyes nevek, szavak, kifejezések használatát, köztük a „karácsony” kifejezését is.    

„Ez anakronizmus A történelemben már annyi diktatúra próbált így cselekedni… Napóleon, a náci diktatúra, a kommunistáké”

– fogalmazott a pápa, majd hangsúlyozta, hogy „ez a történelemben soha nem működött”.

Ferenc pápa leszögezte: szükséges, hogy az Európai Unió visszatérjen az alapító atyák elképzeléseihez, az egység és a nagyszerűség elveihez, és

figyeljen arra, hogy ne lépjen az ideológiai gyarmatosítás útjára.

„Mert mindez megoszthatja az országokat és bukásra ítéli az Európai Uniót” – tette hozzá.

Hangsúlyozta továbbá, hogy

„az EU-nak tiszteletben kell tartania egy adott ország belső struktúráját, sokszínűségét, és nem szabad uniformizálnia”.

„Minden országnak megvannak a sajátosságai, a szuverenitása, s mindez olyan egységben, amelyben tiszteletben kell tartani az egyediséget” –  fogalmazott Ferenc pápa.

    Az ötnapos ciprusi és görögországi látogatás során Őszentsége találkozott helyi egyházi vezetőkkel és hívők községeivel, köztük  fiatalokkal is. Elsősorban a fiatalokat bíztatta, hogy maradjanak állhatatosak a hitükben, kétségeik ellenére is, és álljanak ellen az anyagi vágyak kísértéseinek.

    A pápa felidézte a diákoknak Homérosz Odüsszeia című epikus költeményét és az abban szereplő szirének kísértéseit, akik „dalaikkal elvarázsolták a hajósokat, akik emiatt szikláknak ütköztek”.

    „A mai szirének is el akarnak varázsolni benneteket csábító és szűnni nem akaró ígéreteikkel, amelyek könnyű élvezeteket ígérnek, a fogyasztás hamis szükségleteit, valamint a testi jólét és a minden áron szórakozás kultuszát hirdetik” – hangsúlyozta a Szentatya. Hozzáfűzte: „ezek mind olyanok, mint a tűzijáték: pillanatra felragyognak, de aztán füstté és köddé válnak a semmiben.”

Forrás: MTI 2021. december 6., hétfő 20:41