A címvédő Gael Monfils (110.) legyőzésével kezdett Marozsán Fábián a 250-es kategóriájú aucklandi tenisztornán. Az első számú magyar teniszező szetthátrányból fordított a rutinos francia ellen, és a naptári évben első győzelmét aratta a Touron.

Fotó: Getty Images
“Nagy győzelemnek tartom a mait, mert nagyon nehéz, küzdelmes mérkőzés volt egy rutinosteniszező ellen, aki utolsó évét játssza a Touron. Összességében jó meccset játszottunk, még úgy is, hogy Monfils játékából igazán nehéz volt felkészülni. Sokszor variálja az ütéseit, minden taktika ott van a fejében, figyeli az ellenfelet, ezért trükkös, kiszámíthatatlan volt amérkőzés, de örülök, hogy én győztem”– kezdte értékelését Marozsán Fábián, aki 2024-ben már legyőzte a rutinos franciát Új-Zélandon, szintén három szettben.
“Az első szettet szorosan elbuktam, ez sajnos benne volt, de nem tört meg a lendületem, lelkesedésem, mentem tovább, és bíztam benne, hogy meg tudom fordítani az állást. Voltak persze nehéz pillanatok, és hibák a teniszemben, de az fontos volt, hogy hamar brékelőnybe kerültem a második szettben, és azt végig sikerült megtartanom. A döntő játszmában végig mondtam magamban, hogy nekem kell jobban bírnom, meg kell legyen az eredménye a felkészülésnek. A brékelőnyöm ellenére visszaengedtem a meccsbe Monfilst, ott elszakadt a cérna, eltörtem az ütőt, ami tudom hiba volt, elnézést kérek ezért. Azt a néhány pillanatot viszont sikerült átvészelni, higgadt maradtam és kulcsfontosságú volt, hogy 3:4-nél tartottam adogatásomat” – tette hozzá a magyar teniszező.
“A végén aztán sikerült kihasználnom Monfils megingását, újra elvettem szerváját, és saját adogatásommal sikerült lezárnom a meccset, ami egyáltalán nem volt könnyű, még ha kívülről esetleg ez úgy is tűnt volna. Értékes sikernek tartom és örülök, hogy továbbjutottam,de jön holnap már a következő meccs, Ruud ellen játszom, és szeretnék még a mainál is jobb teljesítményt nyújtani.” – zárta Marozsán.
A világranglistán 52. magyar teniszező a legjobb 16 között a verseny második kiemeltje, Casper Ruud ellen lép pályára. A norvég teniszezővel eddig egyszer találkozott Marozsán, 2023-ban Sanghajban – akkor a magyar bizonyult jobbnak. Kettejük második találkozása aszerdai programban kapott helyet, magyar idő szerint körülbelül reggel 6 órától. Diadala révén várhatóan a top 50-ben kezdi meg jövő héten az Australian Opent a magyar játékos.
Eredmény, Auckland, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Marozsán Fábián-Gael Monfils (francia) 5:7, 6:3, 6:4

Fotó: Getty Images
Adelaide-i tenisztorna: Fucsovics Márton legyőzte a Tatabányára készülő Quinnt
Fucsovics Márton magabiztos győzelmet aratott az adelaide-i keménypályás tenisztorna első fordulójában.
A világranglistán 55. helyezett magyar játékos a múlt héten vereséggel kezdte meg a 2026-os idényt, Brisbane-ben az első fordulóban kikapott a volt világelső orosz Danyiil Medvegyevtől. Az adelaide-i folytatásban a 78. helyen álló Ethan Quinn állt a háló túloldalán. A meccs pikantériája az volt, hogy a kaliforniai ellenfél tagja a február 7-8-án a Davis Kupa tatabányai selejtezőjében szereplő amerikai válogatottnak, míg Fucsovics decemberben bejelentette, hogy nem kíván pályára lépni a párharcban. A 21 éves Quinn ráadásul a legmagasabban jegyzett kerettag az ellenfélnél, így élete nagy lehetőségére készül.
Első találkozójukra a torna 1-es pályáján került sor, amelyet oldalról nyitott sátortető védett a dél-ausztráliai tűző naptól, igaz, ezúttal a januári kánikula helyett kellemes 23 fok volt. Az első brékre nem kellett sokat várni, az amerikai játékos rengeteget rontott, és 1:1-nél elvesztette az adogatását, Fucsovics pedig a szett végéig megőrizte előnyét.
A folytatásban ismét 1:1-nél jött a magyar brék, csakhogy Quinn ezúttal rögtön visszazárkózott, miközben többször is hangosan megdicsérte a magyar egy-egy látványos megoldását. Az amerikai öröme azonban nem tartott sokáig, mert harmadszor is elbukta a szerváját, majd Fucsovics 4:3-nál semmi-negyvenről hozta a sajátját, és 5:4-nél a meccsért adogatott. Ekkor is „rezgett a léc”, két bréklabdát is hárítania kellett, de 1 óra 34 perc után végül első 2026-os győzelmét ünnepelhette.
„Keményen alapoztam, hogy pörögjenek a lábaim, de az első győzelem sosem könnyű, ráadásul az év végén volt egy kisebb sérülésem is” – nyilatkozta a pályán a 33 éves Fucsovics Márton.
„A rutinom sokat segít a fiatalok ellen, Ethanről pedig tudtam, hogy nagy ütő és agresszíven játszik, így nekem az volt a dolgom, hogy pályán tartsam a labdát, majd megpróbáljak valami extrát ütni. Volt két szerencsés brékem, de összességében koncentráltan játszottam végig. Az első szerváimmal elégedett vagyok, és a másodikok is elég jók voltak a fontos pillanatokban. A vége nehéz volt, de nem néztem az eredményt, hanem csak a következő pontra koncentráltam” – tette hozzá a magyar teniszező.
A nyíregyházi teniszezőre a nyolcaddöntőben a selejtezőből érkezett kazah Alekszandr Sevcsenko (104.) vár.
Eredmény, Adelaid, 1. forduló (a 16 közé jutásért), férfiak:
Fucsovics Márton-Ethan Quinn (amerikai) 6:4, 6:4



