Bevonva

Civil kezdeményezésre 2021. január 22-én több szlovákiai, magyarok lakta település polgármestere bevonta hivatalának épületőről az Európai Unió zászlaját.

A tiltakozó akció az Európai Bizottság azon döntésére adott szimbolikus válasz, mely szerint a Minority Safepack (kisebbségvédő) civil kezdeményezés alapján (dacára a több, mint egymillió támogató aláírásnak) nincs szükség uniós törvényalkotásra. A kisebbségek jogállása tagállami hatáskörben marad.

Szűkebb környezetünkből Varga Tibor, Kaposkelecsény polgármestere csatlakozott a figyelemfelkeltő akcióhoz.

“Szeretem Európát, sokkal jobban, mint egyes brüsszeli bürokraták. Ezért ma, több felvidéki településhez hasonlóan, nálunk is lekerült az uniós zászló a községi hivatal homlokzatáról. Itt az ideje, hogy felemeljük a szavunk az ellen, hogy az Európai Uniónak lassan már minden fontosabb, mint a saját polgárai. Legutóbb a Minority SafePack kezdeményezés, vagyis több mint egymillió uniós polgár kérésének semmibevételével bizonyította ezt be Brüsszel.”

– írja facebook bejegyzésében a polgármester.