101 évvel ezelőtt született Erdélyi Zsuzsanna (1921. január 10., Komárom – 2015. február 13., Budapest), Nagykapos díszpolgára (1994), Magyar Örökség Díjas néprajztudós.
Erdélyi Zsuzsanna a Nagykaposon született Erdélyi János (1814-1868), reformkori irodalomtörténész, polihisztor és filozófus unokája. Erdélyi János kultuszát a nagykaposi magyar közösség évtizedek óta őrzi és ápolja, ennek köszönhetően és ezt éltetendő vette fel a kapcsolatot a Csemadok nagykaposi helyi szervezete az Erdélyi-unokákkal, Erdélyi Zsuzsannával és T. Erdélyi Ilonával, így váltak ők ketten 1964 után gyakori nagykaposi vendégekké és 1994-ben díszpolgárokká.
Erdélyi Zsuzsanna a magyar néprajztudomány egyik legfáradhatatlanabb gyűjtője, feldolgozója. Az ő nevéhez fűződik a népi költés új, de valójában nagyon régi műfajának, az archaikus népi imádság örökségnek a feltárása, funkciójának meghatározása, európai összefüggéseinek, eredet-történeti kérdéseinek vizsgálata. Kutatásait külföldi tanulmányútjai, könyvtári és terepmunkái segítették. Sok-sok ezer ima és ének birtokában bebizonyította, hogy az archaikus népi imádság műfaja elsősorban a késő középkor vallásos költészetének két kiemelkedő ágazatához, a passió-epikához és a Máriasiralom-lírához kötődik, de őrzi a szent színjátszás nyomait is. Bebizonyította továbbá, hogy az addig nem létezőnek, vagy elveszettnek tekintett vallásos közlíra nálunk is magas szinten virágzott, jóllehet, erről csak néhány szórványemlék tanúskodik. A történelmi viszontagságok kulturális értékeinknek nagy részét elpusztították. Nem semmisültek meg azonban a szóbeli, népi kultúra azon elemei, amelyeket a kollektív memória (közösségi emlékezet) őrzött és nemzedékről nemzedékre szájhagyományozás útján adott tovább napjainkig. Erdélyi Zsuzsanna tézise: nálunk Magyarországon a szóbeliség tartotta meg a régi idők azon értékeit, amelyeket szerencsésebb országokban az írásbeliség is átmentett.
Erdélyi Zsuzsanna 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia köztestületének rendes tagja, 2012 és 2014 között a népművészeti, néprajzi tagozat vezetője volt. 2014 őszén munkájáért a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjában részesítették. A vallásos néphagyomány és szövegfolklór, a szóbeliség-írásbeliség kapcsolatának legnagyobb hatású kutatójaként a népköltészet szimbolikája és az archaikus apokrif népi szövegek kutatása terén elért, európai összefüggéseket is feltáró munkásságáért 2014-ben elnyerte a nemzet művésze címet. Legismertebb művei közé tartozik az Adatok a magyar népköltészet szimbolikájához (1961), a „Hegyet hágék, lőtőt lépék. Archaikus népi imádságok” (1974), az Aki ezt az imádságot… Élő passiók (2001) és a ” Századokon át paptalanúl „ (2011) című kötet. Erdélyi Zsuzsanna munkásságát számos díjjal ismerték el, megkapta a Magyar Köztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjét (1991), a Magyar Köztársasági Emlékérmet (1992) és a Kossuth-díjat (2001) is.
Forrás: hagyomanyokhaza.hu, keresztenymuzeum.hu