2023-ban is irány: Gombaszög!

Felvidék legnagyobb és leginkább várt magyar vonatkozású közéleti-zenei fesztiválja, mely elődjei által több évtizedes múltra tekint vissza, 2023-ban is várja a fiatalokat és „még fiatalabbakat” egyaránt!

Idén a rendezvény július 11-16. között kerül megrendezésre a festői szépségű gombaszögi völgyben, melyről már több érdekes információ morzsa is napvilágot látott.

Az Orosz Örs fémjelezte Sine Metu egyesület évről-évre fejleszti a rendezvény helyszínét, mely különböző forrásokból merítve igyekszik folyamatosan megfelelni a kor igényeinek.

Szervezők ígéretei szerint a fesztiválra elkészül a várva-várt zipline, mely a Pajtaszínházatól kiindulva a Pálos monostorig ér, ezzel összekötve a fesztivál központját a Bebek-kempinggel.

Fejlesztéseknek hála megújul a vizesblokk, így 12 új zuhanyzót vehetnek majd igénybe a táborozók. Habár a fesztivál ideje alatt a most megújult faházak nem bérelhetőek, azonban mostantól már egész éven rendelkezésre állnak a gombaszögi völgybe látogatók számára.

Ami a zenei felhozatalt illeti: 30 helyszínen, több mint 500 programmal várják a fesztiválozni vágyókat. A közönségszavazásnak köszönhetőn a Csemadok-stagen fellép majd Azhariah, Beton.Hofi, az AWS, Rúzsa Magdi és sokan mások, a Szifon-teraszon pedig 30 feltörekvő felvidéki zenekar kap majd teret.

A főszervező szerepét Nászaly Gábor, aki a Sine Metu egyesület tagja és 5 éve erősíti a tábor sztaffját veszi át, akinek ezúton is sok sikert kívánunk!

Júliusban irány Gombaszög!