Távozik posztjáról Radványi Miklós a Komáromi FC vezetőedzője 

Közös megegyezéssel távozik posztjáról Radványi Miklós, a komáromi klub felnőtt csapatának vezetőedzője. A szakember neve összeforrt az elmúlt évek sikereivel, hiszen irányítása alatt az együttes nemcsak stabilizálta helyét a profi futballban, hanem története legnagyobb sikerét elérve feljutott a szlovák élvonalba a komáromi lila-fehérekkel. 

A komáromi klub hivatalos közleménye szerint Radványi Miklós közös megegyezéssel távozik a vezetőedzői székből. A döntés egy olyan időszakot zár le, amely aranybetűkkel íródik be a csapat történelemkönyvébe. 

Radványi Miklós 2021. június 15-én vette át a stafétát a komáromi lila-fehéreknél. Akkor egy építkező fázisban lévő csapatot kapott a II. ligában, és az évek során szisztematikus munkával, rendíthetetlen elhivatottsággal formálta saját képére az együttest. A szakmai munka gyümölcse 2024 májusában érett be igazán: a csapat bajnoki címet és feljutást ünnepelhetett, ezzel kivívva a jogot, hogy a 2024/25-ös szezont már a legjobbak között, a Niké Ligában kezdhesse meg. 

„Szakmai munkájának és elhivatottságának köszönhetően csapatunk történelmi sikert ért el. Ezúton szeretnénk megköszönni neki az elmúlt években végzett munkáját és azt az emberi hozzáállást, amellyel hozzájárult közös sikereinkhez.” – olvasható a klub közleményében. 

A klub vezetése belső megoldás mellett döntött: az edzői stáb három meghatározó tagja veszi át az irányítást a bajnokság utolsó három sorsdöntő fordulójában. A komáromiakat az utolsó fordulókban Novota János, CziborNorbert és Saláta Kornél irányítja. 

A komáromiak hétvégén sorozatban ötödik vereségüket szenvedték el, ezzel nehéz helyzetbe kerültek és a tabella utolsó előtti helyére estek vissza három fordulóval a vége előtt.