Rendhagyó „fordított” fórumot szerveznek civilek Kalondán

Nyílt Fórum a Megmaradásunkért címmel hívják a Kalondai Kultúrházba 2020. augusztus 21-én 17:30 órai kezdettel az érdeklődőket, a felvidéki magyarságért tevékenykedő szervezetek valamint a pártok képviselőit, elnökeit.

A rendezvény rendhagyó mivolta abban rejlik, hogy a színpadon ezúttal olyan civilek beszélik meg közösségünk ügyeit, akik közéleti tisztséget eleddig nem vállaltak.

Ezenközben pedig az Összefogás, az MKP és a Most-Híd pártok elnökei a nézőtéren foglalnak majd helyet, és kapnak a beszélgetés végeztével hozzászólási, kérdezési lehetőséget.

A szervezők nem titkolt célja, hogy a megszokott rend, a megszokott perspektíva felborításával egy olyan kötetlen párbeszéd alakuljon ki, amelynek során maguk a közösség tagjai tudják gondolataikat, problémáikat közvetlenül az értük tevékenykedő szervezetek elé tárni.

A fórumon elhangzottakról beszámolót készítünk portálunk olvasói számára.