A felvidéki csapatok számára nem indult jól az új futballidény a szlovák másodosztályban. A KFC Komárom és a Somorja is egyaránt idegenben szenvedett vereséget. A Zsolna színeiben tétmérkőzésen is debütálhatott a felvidéki Bari Krisztián.
A szlovák másodosztály nyitófordulójában a felvidéki érdekeltségű csapatok közül a Somorja és Komárom is egyaránt idegenben lépett pályára, azonban egyik csapat sem tudott bravúrt bemutatni esélyesebb ellenfele ellen.
A somorjai csapat felkészülési eredményei nem sok jót ígértek a Zsolna otthonában, ugyanis a hazai együttes bombaerős kezdővel lépett pályára, több fiatal tehetség is lehetőséget kapott akiket már az élvonalból is jól ismerhettünk. A hazaiaknál a dunaszerdahelyi DAC-tól szerződtetett Bari Krisztián is debütálhatott tétmérkőzésen, méghozzá a kezdőcsapat tagjaként kapott lehetőségett a sárga-kékeknél nevelkedett tehetség.
Szünetről visszatérve folytatódott a zsolnai fölény és az 56. percben már négy góllal vezettek a zsolnaiak, David Kurminowski talált be. Bari Krisztián a Zsolna csapatában 61 percet töltött a pályán, Benson Anang váltotta a fiatal felvidéki tehetséget. A Zsolna magabiztos sikerét az utolsó percekben René Holaň állította be. A DAC farmcsapata ezzel súlyos vereséggel indította a szezont. A somorjai együttes a második fordulóban, hazai közönség előtt a Poprád ellen lép pályára, míg Bariék a Komárom otthonában vendégeskednek.
II.liga, 1. forduló:
MŠK Zsolna B – STK Somorja 5-0 (3-0)
Gólszerzők: Kopas (7.), Bernát (29.), Ďuriš (33.), Kurminowski (56.), Holáň (90.)
A másodosztály másik felvidéki érdekeltségű gárdájának a Komáromnak sem sikerült jól a bajnoki rajt. Miroslav Karhan együttese a Zólyombrézó otthonában szenvedett kétgólos vereséget. A lila-fehérek kezdőjében több nyári szerzemény is lehetőséget kapott, többek között éppen az Zólyomrbrézó csapatától vendégjátékra érkezett ímelyi származású Pastorek Jószef is.
A hazai együttes már az első játékrészben előnybe került, miután a 29. percben Bakaľa szerezte meg a vezetést a vasgyári alakulatnak. Szünet után a komáromiaknak nem sikerüt az egyenlítés, a hajrában pedig a vasgyáriak újabb gólt szereztek. A mérkőzés végeredményét a 76. percben Grendel állította be büntetőből. Miroslav Karhan együttese a somorjaikhoz hasonlóan idegenbeli vereséggel rajtolt. A komáromiak a következő fordulóban hazai pályán javíthatnak a Zsolna B csapata ellen.
FK Železiarne Zólyombrézó – KFC Komárom 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Bakaľa (29.), Grendel (76., büntetőből)
A nyitóforduló további eredményei:
FK Poprád – Partizan Bártfa 1-3 (1-1)
FK Máriatölgyes – Slavoj Tőketerebes 1-1 (1-1)
MFK Dukla Besztercebánya – ŠK Slovan B 4-0 (1-0)
MFK Tatran Liptószentmiklós – FC Kassa 0-1 (0-1)
MFK Szakolca – FC Pozsonyligetfalu 3-0 (2-0)