Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros, kiesett az ETO

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es döntetlen játszott a Górnik Zabrze otthonában, és összesítésben 2-1-re jobbnak bizonyult lengyel ellenfelénél.

Fotó: fradi.hu

Az FTC a török Trabzonsporral küzd meg a főtáblára kerülésért, s egy hét múlva, idegenben kezdi a párharcot. Ha továbbjut, felkerül az El főtáblájára, ha pedig alulmarad, a Konferencia-liga alapszakaszában folytathatja nemzetközi szereplését.

Múlt héten, a párharc első felvonását kiegyenlített küzdelemben, a román Marius Corbu góljával nyerte meg a Ferencváros, amely úgy vonult ki az idegenbeli találkozó kezdéséhez, hogy a csapatot Lengyelországba elkísérő szurkolóinak egy részét szerda este maszkos huligánok támadták meg egy pizzériában. A kispadok mögött az UEFA büntetése értelmében üres szektorokok látványa fogadta a feleket, de a stadion ettől eltekintve jórészt megtelt.

A kezdés a lengyeleké volt, előretolt játékosuk, a szlovák Erik Prekop csúsztatott fejjel mellé. Továbbra is a Górnik akarata érvényesült, de nem tudta beszorítani a Ferencvárost, amely a 10. percben Philippe Rommens távoli szabadrúgásából veszélyeztette a hazai kaput. Gyorsan járatta a labdát a lengyel vendéglátó, a népligetiek játéka azonban egy-két megingástól eltekintve stabil maradt, bár jobbára a védekezésre koncentrálódott. 

A 20. percben Josema lőtt távolról centikkel a bal alsó sarok mellé, erre egyéni villanás végén Dele Yusuf válaszolt, aki az oldalhálóba lőtt. A 37. percben Prekop éles szögből leadott erős lövésére ért le bravúrral Dibusz Dénes, aki szögletre hárított. Két perccel később itt is válaszolt a Ferencváros, akkor Cadu átlövése szállt a kapu fölé. A 44. percben hazai szögletvariáció után érkezett a beadás a vendégkapu elé, a tömegben az ötösnél Rommens lerántotta Paulo Bernardót, amiért az olasz játékvezető büntetőt ítélt. Az ítéletvégrehajtó Kacper Urbanski a jobb alsóba vágta a labdát, Dibusz az ellenkező irányba indult.

Intenzíven kezdte a második félidőt a Zabrze, a 48. percben Dibusz védett, fél perccel később Prekop hagyott ki óriási gólhelyzetet, amikor egy beadásnál az ötösön lyukat rúgott. Tíz perc után megtört a lengyelek lendülete, akkor a vendégek egy percre el tudták dugni a labdát, majd kijöttek a szorításból. 

A középpályán frissített Borbély Balázs vezetőedző, csapata pedig a megszerzett labdákat továbbra is magabiztosan járatta a mezőnyben, de amikor akciót indított, az ellenfél gyorsan szerelt. A 70. perc környékére rendezte sorait a Górnik Zabrze, ismét mezőnyfölényt harcolt ki, beszorította ellenfelét a tizenhatosához, és sorra veszélyesen fejezte be támadásait. A 78. percben Joseph bombázott közelről a hazai kapuba, de a játékvezető úgy ítélte meg, hogy előtte szabálytalankodott a védőjével szemben. 

A 83. percben Cadu szögletét Kristoffer Zachariassen csúsztatta meg a rövidről, a labda a menteni igyekvő Michal Sacekről a saját kapujába pattant. Tempót váltott és kitámadott a házigazda, a 88. percben Corbu átemelését éles szögből Zachariassen lőtte a kapufára. Az utolsó percekben a lengyelek beszorították a Ferencvárost, de több gól már nem született.

Az FTC hatodik meccsét játszotta az El selejtezőjében és négy győzelemmel, valamint két döntetlennel egyelőre veretlen.

Európa-liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó:

Górnik Zabrze (lengyel)-Ferencvárosi TC 1-1 (1-0)

Zabrze, v.: Andrea Colombo (olasz)

gólszerzők: Urbanski (45. – 11-esből), illetve Sacek (83. – öngól)

sárga lap: Osváth (26.), Rommens (44.)

Továbbjutott: a Ferencváros, 2-1-es összesítéssel

Fotó: eto.hu

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján, és 2-1-es összesítéssel kiesett.

 párharc első mérkőzését egy öngóllal a lett együttes nyerte, vagyis a győriek nem várták lehetetlen helyzetből a visszavágót, amelyre felépült sérüléséből Zeljko Gavric, és rögtön be is került a kezdőcsapatba. Hiányzott viszont Csinger Márk és Tóth Rajmund, akik vélhetően még a nyári átigazolási időszakban távoznak a magyar bajnoktól, illetve a nyári világbajnokságon is pályára lépett algériai Nadir Benbuali továbbra is sérült.

Hazai gólszerzési lehetőséggel kezdődött a találkozó, de Gavric fejese után Baba Musah mentett a gólvonalról, aztán a játékrész felénél az ellenfél is csaknem betalált, Miljan Krpic azonban fejjel útját állta a kapuba tartó labdának. Az ellentámadás végén az ETO tizenegyeshez jutott, mert a lettek kapusa a tizenhatoson belül ellökte Viktor Djukanovicot. A megítélt büntetőt Gavric végezte el a 28. percben, és jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. Közvetlenül a szünet előtt a Riga csaknem egyenlített, de Samuel Petrás bravúrral védett.

Fordulás után is a vendégek irányítottak, húsz perc alatt hét kapura lövésükből Petrás három védéssel őrizte csapata előnyét, négyszer pedig a kapu fölött vagy mellett hagyta el a labda a játékteret. Beszorult a Győr, játékosai gyakran pánikszerűen csak felszabadítottak, de a Riga máris újra a tizenhatos előterében volt. Rendre rúgták a szögleteket, és majdnem mindegyik lehetőségükből gólt érhettek volna el, a 71. percben pedig Paulo Eduardo a lécre emelte a labdát. Közben a csereként pályára lépett Schön Szabolcs tíz perc játék után térdsérülés miatt nem tudta folytatni a mérkőzést. A vendégek fölénye ellenére az ETO a 81. percben eldönthette volna a továbbjutást, de Claudiu Bumba öt méterről csúnyán a léc fölé bombázott. Végül a Riga a hajrában egyenlített, és Caio Ferreira találata továbbjutást ért a vendégeknek.

Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó:

ETO FC-Riga FC (lett) 1-1 (1-0)

——————————-

Győr, ETO Park, v.: Reitala (finn)

gólszerzők: Gavric (28., 11-esből), illetve Caio Ferreira (88.)

sárga lap: Bumba (66.), Szép (93.), illetve Auani (47.), Caio Ferreira (89.), Ankrah (96.)

Továbbjutott: a Riga FC, 2-1-es összesítéssel