Etetési idő

Zörögnek a tápszerrel megrakott keretes fémszekerek. Az ajtó szaporán nyílik és csukódik, nyílik és csukódik. Önműködő. Mert modern. Itt minden olyan modern! Az egyedek egyesével, olykor párban, ritkábban csapatostul járnak élelemért. Megfigyelés: a hímek csaknem mindig unottak. Sőt. Olykor mintha kifejezetten utálnák az egészet.

Most este van. Éhesek és mohók ilyenkor az egyedek, még a hímek is mintha valamelyest élénkülnének. Mennyi-mennyi színes zacskó, csillogó dobozka kerül a fémszekerekbe! Sokkal-sokkal több, mint amit egyáltalán el bírnak fogyasztani! Az óriási, szinte beláthatatlan nagyságú új Etetőépület Gazdája persze jó előre számolt az eredendő bírvággyal. Nem is maradt el az eredmény! Az egyedek szemmel láthatóan és szinte napról napra gömbölyűbbek lettek. A Gazda zseniális! A másik nagy ötlete az volt, hogy egyszerűen nem vette figyelembe az egyedek jókora túlsúlyát. Persze mindenki azt hitte, hogy idővel megállnak zabálni. De nem! A Gazda nemhogy csökkentette volna a tápanyag-kínálatot, hanem éppen ellenkezőleg: növelte! Senki másnak nem jutott volna eszébe ilyesmi, csakis a Gazdának!

Nem hiába régi szakember az Etetés területén. Már akkor is egy nagy Etető Gazdája volt, mikor az egyedek még nem önmaguk gyűjtötték kosarukba az elemózsiát, hanem szépen sorba kellett állniuk és kérő-könyörgő tekintetet vetniük a Pult mögött álló Eladóra. A Gazda ma már több tucat hatalmas Etetőház büszke tulajdonosa. Ezeket már úgy építtette, hogy az egyedek látszólag saját szabad elhatározásukból veszik magukhoz gondosan és csábítóan becsomagolt tápszereiket. A Gazda számítása természetesen pontról pontra bevált! Az Egyedek nemcsak hogy egyre gyorsabb ütemben kezdtek fogyasztani, hanem még túlsúlyosan is egyre több és több, egyre trükkösebben és csábítóbban felkínált táplálékot rakosgattak zörgő fémszekereikbe!

Este van, a Fő Etetési Idő. Az Etetőházban csaknem egyfolytában nyílik és csukódik az ajtó, nyílik és csukódik. Minden szép rendben megy. Az egyedek látszólag önként és lelkesen – a hímeket leszámítva -, önállóan választják ki tudományos precizitással megtervezett tápszereiket. Egyre többet és többet. Egyre többfélét!

Állítólag van ma már olyan táp-doboz is, amelynek több mint háromnegyede tiszta zsiradék. De az egyedek ebből mit sem látszanak észrevenni. Pedig ugyanaz a matéria, csak a fölirat más! 

És bizony csak esznek és esznek és csak fogyasztanak és csak fogyasztanak. És furamód ahogy egyre többjük és többjük van, egyre többet és többet akarnak! Minél több és többfajta van mindenből, ők annál több és még többfélét akarnak! Minél több van mindenből, annál ingerültebben tolonganak a nikkelfényes hűtőpultok előtt. Mérgesen furakodnak és acsarognak, vagy – akár! – jól oldalba is vágják egymást. Ez különösen akkor figyelhető meg, ha valamelyik fürgébbik történetesen a legutolsó dobozkát, csomagocskát, kapszulát, zacskócskát kaparintotta meg a többiek orra előtt! Hú, hogy azt a többi ilyenkor mennyire irigyli! A Gazda zseniális. Az egyedek a vágytól elvakultan egyszerűen nem veszik észre, hogy már majdnem minden dobozkában, csomagocskában, kapszulában és zacskócskában majdnem ugyanaz van!

 Este van. Az Etetőházban tombol a Fő Etetési Idő. Az ajtók most már másodpercnyi megállás nélkül nyílnak és csukódnak, nyílnak és csukódnak. Az egyedek most már nem ráérősen sétálgatnak – még a hímek sem – , hanem rohannak, rohannak és tülekednek, tülekednek és jól oldalba vágják egymást. És minél többet fogyasztanak, annál többet kívánnak, és minél többet kívánnak, annál többet fogyasztanak. Most már észtveszejtő gyorsasággal dobálják a színes dobozkákat, csomagocskákat, kapszulákat és zacskócskákat a dugig rakott zörgő fémszekerekbe. És még egyre sietnek és rohannak és rohannak és sietnek. Mindjárt vége az Etetési Időnek!

A Gazda fönntről, magasra helyezett üvegkalickájából lenéz és mosolyog. Aztán ásít, karórájára pillant. Ideje hazamenni.

Az áruház tizenegykor bezár.

További írások: https://eastendman.blogspot.com/