A Ferencváros 1-0-ra legyőzte a cseh Viktoria Plzent a Groupama Arénában a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, csütörtök este.

Fotó: MTI
A frankfurti sérülése óta Dibusz Dénest a kapuban helyettesítő Varga Ádám a bemelegítésnél izomsérülést szenvedett, ezért gyakorlatilag fél órával a kezdés előtt dőlt el, hogy a nemrég igazolt Gróf Dávid védi majd a hazai kaput. Talán még az előzetes várakozáshoz képest is jóval védekezőbb felfogásban kezdte a találkozót a vendégcsapat, amely gyakorlatilag a saját térfelén maradt az első 20-25 percben.
Ebben a periódusban egyértelmű volt a Ferencváros fölénye, a zöld-fehérek jelentősen többet birtokolták a labdát és többször is ígéretes helyzetet tudtak kialakítani, mígnem a félidő derekán Abu Fani találata megtörte a jeget. A kapott gól nyomán megélénkülni látszott a csehek játéka, veszélyesebbé váltak, a félidő hajrájában már Grófnak is többször kellett védenie, egy alkalommal kifejezetten bravúrosan hárította a közeli fejest. Az egyre aktívabbá váló plzeniek erősödő nyomása
ellenére az FTC megtartotta az egygólos előnyét a szünetig, és összességében megérdemelten vezetett. Fordulás után a támadásban valamivel kevesebbet mutató hazaiak leginkább azért nem tudtak igazán komoly helyzetet kialakítani a csehek kapuja előtt, mert többször balszerencsésen pattant a labda az ő szempontjukból.

Fotó: MTI
Hátul ugyanakkor többször is figyelnie kellett a Ferencvárosnak, de a védők rendre megoldották a feladatot, még ha egyszer-egyszer az utolsó pillanatban is értek oda. A 66. percben aztán átlövési kísérletet kellett bravúrral hárítania a léc alól Grófnak, a néhány perccel korábban a cserékkel frissítő FTC pedig ezután megpróbálta átvenni az irányítást.
A hajrában kifejezetten kapkodóvá vált a mérkőzés, egyre több volt a szabálytalanság, s az egyik ilyen nyomán Varga Barnabás kapott sárga lapot, ami nagy érvágás lehet a Ferencvárosnak, mert a magyar válogatott támadó így a visszavágón nem játszhat.
UEFA Európa Liga, playoff-kör, 1. mérkőzés
Ferencvárosi TC – Viktoria Plzen 1-0 (1-0)
Budapest, Groupama Aréna, 18 519 néző
Gólszerző: Abu Fani (23.)
Sárga lapok: Varga (89.)
FTC: Gróf – Makreckis, Cissé, Gartenmann, Raul Gustavo – Zachariassen (Ben Romdhane, 59.), Júlio Romao, Abu Fani (Rommens, 80.) – Saldanha (Traoré, 64.), Varga B., Civic Vezetőedző: Robbie Keane
Viktoria Plzen: Jedlicka – Dweh, Markovic, Jemelka – Havel (Memic, 56.), Cerv, Kalvach (Panos, 76.), Sulc, Cadu (Doski, 76.), – Vydra (Durosinmi, 66.), Adu
Vezetőedző: Miroslav Koubek