Kapisztrán Szent János, latinul Johannes de Capistrano, olaszul Giovanni da Capestrano (Capestrano, 1386. június 24. – Újlak, 1456. október 23.) itáliai teológus, hitszónok, vándorprédikátor, inkvizítor, a magyar keresztes sereg toborzója (1456).
A római katolikus egyház a tábori lelkészek és a Magyarországi Katonai Ordinariátus védőszentjének tekinti.
A ferences szerzetes a dél-itáliai Capestranóban látta meg a napvilágot, innen eredt vezetékneve, amely a magyar nyelvben Kapisztrán alakban maradt meg. János előkelő család sarja volt, édesapjára „báróként” utalnak a források, aki – német, vagy francia földről – Nagy Lajos magyar király (ur. 1342-1382) és I. Johanna nápolyi királynő (ur. 1343-1381) háborúskodása idején települt át a félsziget déli részére. A fiatalembert szülei világi pályára szánták, így a perugiai egyetem jogi fakultásán, a kiváló Baldus de Ubaldisnál végezte tanulmányait, majd László nápolyi király (ur. 1386-1414) – és egykori magyar trónkövetelő – szolgálatába szegődött.
Kapisztrán tudását mutatja, hogy az uralkodó 1412-ben őt nevezte ki Perugia kormányzójának, ahol komoly sikereket ért el a rend megszilárdítása, valamint a korrupció visszaszorításának terén, mígnem pályafutása váratlan fordulatot vett. 1416-ban történt, hogy háború robbant ki a város és Sigismondo Pandolfo Malatesta zsoldosvezér – condottiere – között, mely során a perugiaiak Jánost kérték fel a közvetítésre. A férfi diplomáciai küldetése végül szerencsétlenül alakult, ugyanis a Malatesták börtönbe vetették őt, ahol Kapisztrán egy sikertelen szökési kísérlet és egy látomás hatására megtért Istenhez. Miután kiszabadult fogságából, felbontotta eljegyzését, és 1416 októberében belépett a ferences rendbe.
Kapisztrán Jánosra Rómában is felfigyeltek: IV. Jenő pápa az 1430-40-es évek során számos komoly feladatot bízott rá. A szerzetes előbb az inkvizíció itáliai munkájában segédkezett, majd 1439-ben Lombardiába és Burgundiába utazott, hogy végleg felszámolja V. Félix ellenpápa hatalmát, később pedig a francia udvarban, Flandriában és a Német-Római Birodalomban tevékenykedett a pápaság pozícióinak megszilárdulásáért.
A szerzetes buzgó igyekezetéről híven tanúskodik, hogy prédikációi mellett összesen 19 kötetet töltött meg a legfőbb dogmatikai kérdések elemzésével, ám kifogyhatatlan energiáit még ez a munka sem tudta teljesen lekötni.
Mi, magyarok Kapisztrán János életének elsősorban ezt a szakaszát ismerjük: a ferences szerzetes 1455 májusában lépte át az országhatárt, majd július 1-jén Győrbe érkezett, és kézhez vette III. Callixtus levelét, melyben egy keresztes hadsereg megszervezésére kapott utasítást. Magyarországot ezekben a hónapokban halálos veszély fenyegette, hiszen Konstantinápoly elestével az oszmánok európai terjeszkedésének már csak hazánk szabhatott gátat. A török támadás pusztán idő kérdése volt, ennek ellenére Kapisztrán toborzása eleinte nem sok eredménnyel járt, az 1456 tavaszára meghirdetett országgyűlés résztvevői pedig jószerével tudomást sem vettek arról, hogy II. Mehmed (ur. 1444-1446/1451-1481) megindult Magyarország ellen.
Mint ismeretes, Szilágyi Mihály és Hunyadi János végül mindössze a Délvidék erőforrásaiból tudta megszervezni Nándorfehérvár és a határ védelmét, így a Kapisztrán János által toborzott több tízezer fős keresztes haderő nélkülözhetetlen segítséget jelentett a magyar hadvezérek számára. Már javában zajlott a Száva-parti vár ostroma, amikor a ferences szerzetes és fanatikus serege megjelent a folyó partján, mi több, a katonák szemtanúi voltak, hogy a törökök július 21-én kis híján elfoglalták Nándorfehérvárt. Az erősség látszólag már utolsó óráit élte, ám Kapisztrán János szerencsés közbeavatkozása nyomán az ostrom mégis magyar diadallal végződött.
Július 22-én történt, hogy a ferences szerzetes tüzes prédikációján felbátorodó keresztesek egy csoportja átúszott a Száván, hogy rárontson a túloldalon táborozó oszmánokra. Kapisztrán meg akarta akadályozni az összecsapást, ezért csónakba szállt, hogy visszahívja katonáit, ám cselekedetét a sereg többi része úgy értelmezte, hogy a vezér is rohamra indult. Rövid időn belül tehát több tízezer fanatikus harcos rontott rá II. Mehmed seregére, melyet készületlenül ért a keresztesek támadása, ezáltal súlyos hátrányba került. Eleinte valószínűleg Nándorfehérvár védői is értetlenül szemlélték az eseményeket, Hunyadi János azonban felismerte a kedvező alkalmat, és a várból kitörve két tűz közé szorította az ellenséget. A Kapisztrán táborából induló vakmerő roham végül elsöprő magyar sikerhez vezetett: a Száva-parti város megmenekült, a ferences szerzetes pedig egy olyan győzelemben vállalt oroszlánrészt, amely több évtizedre megóvta Magyarország pozícióit az Oszmán Birodalommal szemben.
Hunyadihoz hasonlóan azonban ő is áldozatul esett a táborban pusztító pestisjárványnak. A szerzetes testét a közeli Újlakon helyezték végső nyugalomra, ám földi maradványai elvesztek a török háborúk viharában; amikor Kapisztrán Jánost 1690-ben szentté avatták, már csak lángoló prédikációinak emléke maradt meg.