A cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) legutóbbi játéknapján, a bajnokságot vezető HC DAC Dunaszerdahely hazai pályán újabb fölényes győzelmet aratott és megerősítette vezető helyét a tabellán.

Fotó: hcdac.sk
A MOL Liga 15. fordulójának szombati mérkőzésén a listavezető DAC hazai pályán fogadta a cseh Hodonín együttesét. A dunaszerdahelyi sárga-kékek nehezen lendültek játékba az elején, mivel a cseh gárda kezdte jobban találkozót és két góllal is vezetett. A találkozó az első negyedóráig alakult szorosan, ezt követően a DAC védekezése agresszívebb lett és támadásban is többet mutattak a házigazdák. Az első játékrész második felében egy nyolcgólos sorozatot is produkáltak a sárga-kékek, míg a Hodonín csupán egyszer talált a kapuba, ez pedig megalapozta a szünetre a sárga-kékek hétgólos előnyét.
A cseh gárda szünetről visszatérve sem tudta a lépést tartani a hazaiakkal és egyre nagyobb lett a különbség a két csapat között a DAC javára. A sárga-kékek részéről Eliška Desortová kilenc gólt is szerzett, de Erika Rajnohová is hat gólt termelt. A csallóközi gárda végül fölényes győzelmet aratott és 15 góllal győzte le a Hodonín csapatát és megerősítette vezető helyét a tabellán. A DAC előnye négy pont a címvédő Nagymihály előtt.

Fotó: hcdac.sk
„Ismét két pontot szereztünk a mai mérkőzésen. Kicsit nehezen lendültünk játékba, és ez meg is látszott a mérkőzés alakulásán. Az első félidő közepétől azonban helyreállt a rend; a védekezésünk keményebbé vált, és a támadójátékunk is viszonylag látványosra sikeredett. Ennek köszönhetően magabiztos előnnyel vonulhattunk szünetre. A második félidőben már közönség szórakoztató kézilabdát láthattak szurkolóink. A védekezésünk ekkor már nagyon jól működött, ennek eredményeként könnyű gólokat szereztünk, és a felállt fal ellen is eredményesek tudtunk lenni. Elégedett vagyok, és gratulálok a lányoknak a teljesítményükhöz” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.
Cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga), 15. forduló:
HC DAC Dunaszerdahely – HK Hodonín 37:22 (17:10)
A DAC gólszerzői: Desortová 9, Rajnohová 6, Čočaj 5, Pastorková, Policarpo, Pénzes 4-4, Élő 2, Mészáros, Sári, Molnár 1-1.
A tabella állása (slovakhandball.sk):
