Amikor 1921. január 10-én megszületett, sorsa szinte elrendeltetett: nagyapja, a híres esztéta és népköltészeti gyűjtő, Erdélyi János nyomdokain haladva a magyar kultúra mélyrétegeinek kutatójává vált. Erdélyi Zsuzsanna azonban nemcsak folytatta a családi hagyományt, hanem egy teljesen új tudományágat alapított a magyar folklorisztikán belül.
Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte, ahol 1944-ben magyar–olasz–filozófia szakos diplomát szerzett. Intellektuális kíváncsisága és elhivatottsága már korán megmutatkozott: egy évvel később, 1945-ben már a bölcsészettudományok doktoraként kezdte meg pályafutását.
Szakmai útja során olyan meghatározó intézményekben dolgozott, mint a Népművészeti Intézet vagy a Művelődésügyi Minisztérium népzenei kutatócsoportja, később pedig a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Néprajzi Kutatócsoportjának tudományos munkatársaként teljesedett ki munkássága.
A nagy felfedezés: „Hegyet hágék, lőtőt lépék…”
Erdélyi Zsuzsanna nevét az archaikus népi imádságok felfedezése tette halhatatlanná. Az 1960-as évek végén döbbent rá, hogy a hivatalos egyházi liturgia mögött létezik egy párhuzamos, szájhagyomány útján öröklődő, középkori gyökerű vallásos világ. Ezek az imádságok – amelyeket a nép sokszor titokban, a „szent kényszer” hatása alatt őrzött – a magyar nyelv és hitvilág legősibb rétegeit hordozták.
Legismertebb gyűjteménye, a „Hegyet hágék, lőtőt lépék” nem csupán egy néprajzi szakkönyv, hanem a magyar lélek krónikája. Munkája során idős asszonyok ezreit látogatta meg a legeldugottabb falvakban, hogy papírra vesse azokat a sorokat, amelyek korábban soha nem láttak nyomdafestéket.
Nagykapos és az Erdélyi-hagyaték
Erdélyi Zsuzsanna sosem feledte el családi gyökereit és a Felvidéket. Testvérével, T. Erdélyi Ilonával közösen szívügyüknek tekintették a nagykaposi Erdélyi János Múzeum létrehozását és szakmai támogatását. A tudós asszony rendszeres vendége volt Nagykaposnak; előadásai, közvetlen stílusa és tudományos tekintélye mindig mély nyomot hagyott a hallgatóságban.
Városával ápolt szoros kapcsolata elismeréseként 1994-ben Nagykapos díszpolgárává választották, amely címet élete végéig büszkén viselt.
Fotó: Magyar Kurír
Az elismerés évei
Hosszú és kitartó munkásságát a szakma és az állam is a legmagasabb szinten ismerte el. 2001-ben megkapta a Kossuth-díjat, a magyar kultúra művelésének legjelentősebb kitüntetését. Emellett számos más díj (Magyar Örökség díj, Prima Primissima díj) tanúskodik arról, hogy tevékenysége messze túlmutatott a szűk szakmai körökön.
Erdélyi Zsuzsanna nem csupán adatokat gyűjtött, hanem sorsokat és hitet mentett meg a felejtéstől. Tanítása szerint a hagyomány nem egy holt tárgy, amit vitrinben kell őrizni, hanem egy élő forrás, amelyből a modern ember is erőt meríthet. 2015-ben bekövetkezett halálával a magyar tudományosság egy óriása távozott, de az általa lejegyzett imádságok ma is ott zengenek a magyar kultúra alapkövei között.
„A népi imádság nem babona, nem tévhit, hanem a legmélyebb, legtisztább emberi fohász, amely a századok viharában is megtartotta a nemzetet.”
