Bogotai tenisztorna: Udvardy Panna elvesztette a döntőt
A nyolcadik helyen kiemelt Udvardy Panna szettelőnyről elvesztette a döntőt a 283 ezer dollár (93 millió forint) összdíjazású, salakpályás bogotai női tenisztornán.
Tragikus húsvét: Életét adta két fiatal fiú a társuk megmentéséért Abarán
Felfoghatatlan tragédia rázta meg a nagymihályi járásbeli Abara (Oborín) községét húsvétvasárnap. Két fiatal fiú életét vesztette a Laborc folyóban, miközben harmadik társukat próbálták kimenteni a vízből.
Megnyílt a megújult Citadella – ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
Húsvéti rangadó a MOL Arénában: A Slovan ismét három góllal győzött a DAC otthonában
Háromgólos vereséget szenvedett hazai pályán a DAC a Slovan ellen, így egy mérkőzéssel többet játszva kilenc pontra nőtt a különbség a két csapat között.
Több mint 30 ezren vettek részt a XIV. Leó pápa vezette keresztúton a római Colosseumnál
A hatóságok közlése szerint több mint 30 ezren vettek részt a római Colosseumnál a nagypéntek esti keresztúton, amelyen XIV. Leó pápa maga vitte a keresztet minden stáción.
Este már Jézus feltámadását ünneplik a keresztények
Nagyszombaton az esti vigília szertartással kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.
Győztes bemutatkozás salakon: Marozsán negyeddöntős Bukarestben
Marozsán Fábián két szoros játszmában nyert a 613 ezer euró (234 millió forint) összdíjazású bukaresti salakpályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.
XIV. Leó: Jézus megtisztítja az emberről alkotott képünket, és megtanít bennünket szeretni
Az ember erősnek és nagynak érzi magát, amikor uralkodni tud, amikor félnek tőle, és úgy akar győzni, hogy megöli a vele egyenlőket, de Jézus megtisztítja az emberről alkotott képünket, és megtanít bennünket szeretni – mondta XIV. Leó pápa az utolsó vacsorát idéző nagycsütörtöki misén,
Már ötvenezren látták az Attila-kiállítást
A január 23-án nyílt kiállítás április 1-jétől – a rendkívüli érdeklődés miatt – hétköznapokon egy órával hosszabb ideig, már reggel 9 órától látogatható.
Charlestoni tenisztorna: Bondár Anna szoros meccsen győzött a nyitókörben
Bondár Anna két játszmában legyőzte a cseh Darja Vidmanovát, így bejutott a 2,3 millió dollár összdíjazású charlestoni salakpályás női tenisztorna második fordulójába.
Ossza meg velünk!
Ha úgy érzi, talált egy olyan hírt, aminek itt a helye; ha szívesen írna akár alkalmanként, akár rendszeresen a hírportálra; ha van egy hobbija, amiről szívesen beszámolna; ha érdekes helyen járt, amit megosztana velünk; ha szépirodalmi írásai, vagy művészeti alkotásai vannak, amelyeket közölhetünk, vagy csak szívesen segítené a munkánkat, írjon nekünk a szerkesztoseg@nagykapos.ma email címre
– Több szem többet lát, több kéz többet ír –












