Idén is népszerűek az államkötvények
Hétfőn, március 2-án megkezdődött az államkötvények áruba bocsátása és ha ilyen gyors ütemben fogynak, akkor jóval a tervezett március 20-a előtt lezárul az eladásuk.
Ausztrál Nagydíj – Russell nyerte az szezonnyitót Melbourne-ben
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben.
Felújították Szent László várát az Al-Duna mentén
Befejeződött Szent László várának felújítása a Duna bal partján fekvő Lászlóvára (Coronini) község közelében.
Indian Wells-i tenisztorna: Fucsovics legyőzte az ötödik kiemelt Musettit
Fucsovics Márton a verseny eddigi legnagyobb szenzációját szolgáltatva legyőzte az ötödik helyen kiemelt Lorenzo Musettit az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 9,4 millió dollár (3,07 milliárd forint) összdíjazású férfi versenyének második fordulójában.
Nem érdemes túl sok üzemanyagot felhalmozni – ennyi üzemanyagot tarthat otthon legálisan
Bár csábító ötletnek tűnik előre bespájzolni a benzinből és a gázolajból, a nem megfelelő tárolás nemcsak életveszélyes, de súlyos bírságokat is vonhat maga után.
Szlovák Kupa: Az FC Kassa bejutott a legjobb négy közé
Idén sem lesz kupagyőztes a DAC..
Utolsóként a kelet-szlovákiai tanulók kezdték meg a tavaszi szünetet
Utolsóként a kelet-szlovákiai – Kassai és Eperjesi kerületi – tanulók élvezhetik a hétfőtől kezdődő egyhetes tavaszi szünetet. Az oktatás számukra március 9-én, hétfőn veszi kezdetét újra.
Déryné Program: már 46 ezer határon túli magyarhoz ért el a Határtalan Program
Már 46 ezer határon túli magyarhoz ért el a Déryné Program Határtalan Programja, amelyben eddig több mint 600 előadás valósult meg
Második helyen zárta az alapszakaszt a DAC, keleti rangadót nyert a Kassa
A DAC számára azonban nincs megállás: szerdán már Kassán, a kupában kell bizonyítaniuk, ahol a legjobb négy közé jutás lesz a tét.
Gyenge évkezdés a szlovákiai újautó-piacon
Bár a márkák összesített versenyében a Škoda továbbra is behozhatatlannak tűnő előnnyel vezet, januárban a modellek rangsorában többéves cseh hegemónia dőlt meg: egy japán ikon terméke volt a legkeresettebb a szlovákiai piacon.
Ossza meg velünk!
Ha úgy érzi, talált egy olyan hírt, aminek itt a helye; ha szívesen írna akár alkalmanként, akár rendszeresen a hírportálra; ha van egy hobbija, amiről szívesen beszámolna; ha érdekes helyen járt, amit megosztana velünk; ha szépirodalmi írásai, vagy művészeti alkotásai vannak, amelyeket közölhetünk, vagy csak szívesen segítené a munkánkat, írjon nekünk a szerkesztoseg@nagykapos.ma email címre
– Több szem többet lát, több kéz többet ír –












