Szerződést hosszabbított felvidéki edzőjével a Puskás Akadémia
Újabb két évvel meghosszabbította a felvidéki vezetőedzője Hornyák Zsolt szerződését a bajnoki címért versenyben álló Puskás Akadémia
Maraton Ház nyílt Kassa belvárosában
Kassa belvárosában megnyitották a Maraton Házat, amely nemcsak a Kassai Békemaraton történetét ismerteti a látogatókkal, hanem kulturális és társadalmi rendezvények, kiállítások, illetve más, a maratonhoz kapcsolódó események színteréül is szolgál majd
Marozsán Fábián magabiztos győzelemmel kezdett a római mestertornán
Marozsán Fábián kétszettes győzelemmel bejutott a második fordulóba a római salakpályás tenisztorna férfi versenyében
Pápaválasztás – Robert Prevost amerikai bíboros az új egyházfő
Fehér füst szállt fel néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét
Eb-selejtező – Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon
Zólyombrézón ért véget a DAC tavaszi veretlenségi sorozata
11 bajnoki után szenvedett vereséget a DAC, ezzel Zólyombrézón szakadt meg a sárga-kékek tavaszi veretlenségi sorozata
Május 4. – Szent Flórián és a tűzoltók ünnepnapja
Szent Flórián vértanúnak, a tűzoltók védőszentjének ünnepét május 4-én üli a katolikus egyház. Ezen a napon köszönik meg a tűzoltók áldozatos és hősies munkáját, önzetlen…
Gálfi Dalma újabb challengertornát nyert
Gálfi Dalma nyerte meg a spanyolországi Vicben rendezett salakpályás női challenger-tenisztornát, mivel a szombati döntőben két szettben legyőzte a svájci Rebeka Masarovát
Esterházy Mátyás: Dominik megkapta, amiért gyerekként futballozni kezdett
A magyar válogatott csapatkapitánya Szoboszlai Dominik az első magyar labdarúgóvá vált, aki bajnoki címet ünnepelhetett Angliában
Korán indult a nyári charterjáratok szezonja Kassán
A tavalyinál egy héttel korábban kezdődött el a nyári charterjáratok szezonja a kassai repülőtéren. Az idei első gép Egyiptomba repült, a nyári idényben több mint 850 charterjárat indítását tervezik Kassáról
Ossza meg velünk!
Ha úgy érzi, talált egy olyan hírt, aminek itt a helye; ha szívesen írna akár alkalmanként, akár rendszeresen a hírportálra; ha van egy hobbija, amiről szívesen beszámolna; ha érdekes helyen járt, amit megosztana velünk; ha szépirodalmi írásai, vagy művészeti alkotásai vannak, amelyeket közölhetünk, vagy csak szívesen segítené a munkánkat, írjon nekünk a szerkesztoseg@nagykapos.ma email címre
– Több szem többet lát, több kéz többet ír –












