Zólyombrézón ért véget a DAC tavaszi veretlenségi sorozata

A DAC-nak nem sikerült továbbnyújtani tavaszi veretlenségét és a 11 bajnoki után szenvedett vereséget a a Zólyombrézó otthonában a csallóközi együttes tavasszal.

Fotó: dac1904.sk

A dunaszerdahelyi sárga-kékek számára fontos idegenbeli rangadó várt a Niké Liga felsőházi rájátszásának szombati mérkőzésén, miután a bajnokságban kilenc bajnoki óta nyeretlen Zólyombrézó otthonában léptek pályára Tubolyék. A DAC tavasszal remek formában teljesít, hiszen a tavaszi szezonban még nem szenvedtek vereséget, ezáltal négy pontra megközelítették a harmadik helyen álló Nagyszombat együttesét, így még a dobogóra is van esélyük a sárga-kékeknek.

Branislav Fodrek a Zólyombrézó otthonában is kénytelen volt nélkülözni szerb hálóőrét Popovićot, akire a szezonban már nem is számíthat térdsérülés miatt. A DAC vezetőedzője ezúttal két magyar játékosát Tuboly Mátét és Damir Redzicet is a kezdőbe nevezte. Redzic az előző fordulóban a hajrában fontos győztes gólt szerzett a Slovan ellen, így nem meglepő módon bekerült a kezdőbe.

A hazaiak jól kezdtek és a hatodik percben Faško került helyzetbe, de az utolsó pillanatban a DAC védője Modesto menteni tudott. Két perccel később a DAC magyarja Tuboly Máté is villant és egy távoli próbálkozással vette célba a kaput, de sajnos próbálkozása nem talált kaput. A folytatásban is próbálkoztak helyzetekkel a hazaiak.

Az első negyedóra után a DAC másik magyarja Redzic is helyzetbe került, a vasgyáriak kapusa Danko azonban nagyot védett. A hazaiak játékában benne volt a gól, ugyanis gólveszélyes lehetőséget dolgoztak ki. A 22. percben Yirajang passza után Faško került helyzetbe, de az eredmény nem változott, majd három perccel később már Yirajang veszélyeztetett, fejese éppenhogy elsuhant a kapufa mellett. Az első félórában a hazaiak több veszélyt jelentettek a kapura, a 31. percben Kováčik került helyzetbe, Filipe azonban a helyén volt és bravúrral védett. Az első játékrész hátralévő részében komolyabb lehetőség egyik kapu előtt sem adódott, ami gól nélküli döntetlent jelentett a szünetre.

A második játékrész 53. percében kisebb kommunikációs zavar történt a hazai védelemben, ugyanis a hazaiak kapusa kijött, de nem értette meg magát a védőkkel, a hazaiak azonban még időben tisztázni tudtak. Öt perccel később a DAC magyar támadója Damir Redzic került nagy helyzetbe, lövését azonban Danko a kapu fölé tolta. Egy perccel később Herc is helyzetbe került, de ebből sem született dunaszerdahelyi találat.

Fotó: dac1904.sk

A kihagyott dunaszerdahelyi lehetőségek pedig megbosszulták magukat, a 62. percben Filipe még bravúrral hárította Štefánik helyzetét, de a szöglet után a brazil kapus rosszul jött ki és Yirajang pedig köszönte szépen és megszerezte a vezetést a Zólyombrézónak. A sárga-kékek a hajrában mindent megpróbáltak az egyenlítő gólért, negyedórával a vége előtt Redzic az alapvonalról passzolt középre, az érkező Andzouana azonban a kapu mellé lőtt.

A 78. percben a DAC csapatkapitánya Herc hibázott nagyot, ami után a hazaik játékosa Kováčik egy az egyben törhetett kapura és megduplázta a vasgyáriak előnyét. Az utolsó tíz percben az eredmény már nem változott, ami azt jelentette a DAC első vereségét szenvedte el tavasszal, míg a Zólyombrézó megtörte tavaszi nyeretlenségét a DAC elleni sikerrel.

FK ŽELEZIARNE PODBREZOVÁ – DAC 1904 2:0 (0:0)
Niké Liga, rájátszás, 8. forduló, Zelpo Aréna, Zólyombrézó, 2025. 05. 03., 18:00
Játékvezetők: Kišš – Ferenc, Kuba
Nézőszám: 1102
Gólszerzők: 62. Yirajang, 78. Kováčik
Sárga lap: 4. Faško, ill. 15. Tuboly, 55. Andzouana, 63. Kacharaba
DAC 1904: Filipe – Kapanadze, Kacharaba, Modesto, Andzouana – Tuboly (69. Sylla), Bajo, Herc (K) – Redzic (84. Yapi), Djukanović (69. Barišić), Ramadan (84. Blaško)
Zólyombrézó: Danko – Kováčik (90+1 Greško), Mielk, Koštrna (K), Markovič, Palumets – Š. Faško (60. Deml), Chyla (60. Paraj), Štefánik (85. Havrylenko) – Smékal (85. Abate), Yirajang