Érteni kell a fiatalok nyelvén

Szereplők:

Hivatalnok

Öreg parasztbácsi

Öreg parasztbácsi kamasz fia

Jolánka, a titkárnő

Szín: irodahelyiség

Öreg parasztbácsi: – Jó napot kívánok!

Hivatalnok, profi magabiztossággal: – Jó napot, üdvözlöm a Kétkezi Szakmára Rábeszélő Országos Hivatal Kerületi Központjában. Hát miben segíthetek, bátyám?

Öreg parasztbácsi: – Instállom, nekem a Józsi sógor azt mondta, hogy itt meggyőzik a kisonokámot, hogy legyen ő is tehenész, mint én.

Hivatalnok: – Nem ismerünk lehetetlent. Amúgy mi akar lenni a srác?

Öreg parasztbácsi: – Hát bódi… izé… bódult… badibildingténer, a rosseb, aki kimondja!

Hivatalnok: – Elég gyakori. Semmi vész, minden a tálaláson múlik. Érteni kell a fiatalok nyelvén.

Öreg parasztbácsi: – Próbáltam én már szép szóval meg vasvellával, de hát csak elszalad meg kinevet. Hogy nem vagyok elég trendi, aszongya ez a büdös kölök, meg hogy legyek már egy kicsit lájt.  Hát hallott már ilyet?

Hivatalnok: – Hajjaj, de még mennyit. Itt van a srác?

Öreg parasztbácsi: – Itt, itt ül kinn, úgy magába roskadva.

Hivatalnok: – Csak nem beteg?

Öreg parasztbácsi: – Dehogy, csak a fülibe valami dugók vannak, oszt abbul jön ki neki a zene. Még beszélni se tudok vele, nem hall az semmit.

Hivatalnok: – Csak küldje be bátyám, nem lesz itt semmi baj.

Öreg parasztbácsi: – Hát mán ne tessék haragudni, hogy egy kicsit kételkedem.

Hivatalnok: – Az aggodalom fölösleges. A múltkor egy srác pókember akart lenni és ózdi vaskohászként távozott. A barátnője egy hétig Anettka médiaiskolájába járt, de mikor innen elment, térden állva könyörgött az apjának, hogy vegyen neki egy traktort, mert azt akarja vezetni baboskendővel a fején.

Öreg parasztbácsi: – Hát én már nem is bánnám, ha nem tehenész lenne. Csak valami rendes szakma lenne a kezében. Jó áldomást nem sajnálok, kis disznótorost se esetleg.

Hivatalnok: – Csak tessék nyugodtan beküldeni a srácot.

Srác (nagyon lezseren): – Csá!

Hivatalnok (agresszíven): – Mondd, te férfi vagy?

Srác: – Hát…

Hivatalnok(még agresszívebben): – Férfi, nagy „fö”- vel, igazi férfi? Mi?

Srác: – Én…

Hivatalnok (a lehető legagresszívebben): – Akarod úgy istenigazából kipróbálni magad? Élni keményen, férfiasan? Legalább olyan keményen, mint egy… badibildingtréner?

Srác: – Hát én nem is…

Hivatalnok: – Képzeld csak el! Bőrszerkóban, kockás flanellingben, óriási kovbojkalapban, egy szál sziklán, tábortűz mellett, a lenyugvó nap vöröslő korongja előtt szívni egy igazi férfias cigarettát, melynek nevét nem mondhatom ki, mert az reklámnak minősül?

Srác: – Hű…

Hivatalnok (fokozott hangerővel): – Este berúgod a kocsma lengőajtaját, kitéped a palackot a kocsmáros kezéből, aki rémülten tölteni akar és a képébe énekled az ősi kovbojnótát: „Jég dupla viszkivel!” És hazamégy kis családodhoz a rancsra, útközben csípőből lősz néhány bivalyt meg indiánt és másnap betöröd a musztángot és betöröd a vadbikát és betöröd a vadkecskét… ja, azt nem, azt az egyet nem töröd be. (Csendesen, nyomatékosan). – Szóval… akarsz tehenészfiú lenni? 

Srác: – Hű, tökjó. Király. Sirály. Bivály. Vagyis bivaly. Az akarok lenni, az a fiú, amit mondott. Köszi, haver vagy.

Hivatalnok: – És még mi szeretnél lenni? Mondjad gyorsan, míg lendületben vagyok.

Srác: – Hát, pókember, amék mászkál a felhőkarcoló ódalán.

Hivatalnok (ordít): – Mindenki pókember akar lenni! Én is pókember akartam lenni! Én VOLTAM is pókember, de ez most nem tartozik ide! Nagyapád mit mond?

Srác: – Hát, kéményseprő… olyan nem trendi az öreg…

Hivatalnok: – Há- há- há, még hogy kéményseprő, a mai világban! Na figyusz, haver! (Suttog).– Akarod, hogy csinos nők rohanjanak hozzád, csak hogy megérinthessenek? Akarod, hogy mindenki mosolyogjon rád, ha végig mégy az utcán? Akarsz… talpig feketében, mint a” Man in Black”- ben, tudod… fenn a magasban mászkálni… hasonlatosan a pókemberhez… leengedni a kéménybe olykor… egy-egy olyan… fonalat… aminek a végén… (Lekicsinylően ordít).- Kéményseprő, piha, még mi nem kéne ezeknek a maradi öregeknek… (Suttog). – Akarsz… tüzelésbiztonsági… szilárd fűtőanyag- lerakódást eltávolító… koromtechnikai felelős vérprofi lenni?

Srác: – Hű… ez már olyan, mint az atomfizika…

Hivatalnok (magabiztosan fokozza a hangerőt): – Aki nem fél a magasságoktól! Akinek a veszély a lételeme! Mint a sárkányrepülőknek! Mint a szörfözőknek, az ejtőernyősöknek, a mélytengeri búvároknak, az űrhajósoknak, a bandzsidzsampingolóknak, a vadászpilótáknak, a fejvadászoknak! És ezt mind egybe! (Ravaszul). – Szóval, mint neked… de csak, mint neked… van egy helyem a kéményseprő szakközépbe.. mert egyelőre így hívják, még egy darabig… valahogy benyomlak… tudod te, hányan várnak egy ilyen esélyre… ami csak egyszer jön az életbe… én meg tálcán kínálom neked…

Srác (lelkesen): – Megyek, öreg, megyek, ezerrel. Valami egyszerűbb, hétköznapi munka nem lenne? Van egy haverom, aki mindig csak meditál meg elmélkedik meg keresi a kapcsolatot a Természettel… Igen jó gyerek, de semmi fantáziája… ő Megváltó akar lenni.

Hivatalnok: – Ah, a lélek ereje! A meditáció végtelen belső terei és lehetőségei! Az elveszett harmónia keresése! A bölcs és egyedülvaló Természet! Sejtek és sejtések! Fontos, hogy mindig természetes anyagok közt legyen! Semmi fém! Semmi műanyag! Csak fa, mindenütt! Kérdezd csak meg tőle, akar-e ilyesmivel foglalkozni! Ne is kérdezd! Ahogy leírtad, ő erre született. Hogy csak eredeti, természetes fával kerüljön kapcsolatba. Tipikus…asztalos, igen, ez az! Talán még tudok segíteni, talán még bejuttathatom ács-asztalos szakra! Siess! Mondd el neki az örömhírt! Siess, nehogy késő legyen!

Srác: – Kösz, haver. Te aztán igazán átérzed a mi problémáinkat. (El. Kintről fojtottan:) -Nagypapa! Gyorsan! Tehenész! Naplemente, duplaviszki! Kéményseprő, magasságok és mélységek!

Öreg parasztbácsi (be, álmélkodva): – Instállom, ilyen csudát még nem láttam.

Hivatalnok: – Ugyan, bátyám, dehogy csoda. Csak érteni kell a fiatalok nyelvén, ennyi az egész.

Öreg parasztbácsi: – Hát igen hálás vagyok, mivel tartozom?

Hivatalnok: – Semmivel, kérem, elég jól fizetett állami alkalmazott vagyok.

Öreg parasztbácsi: – Az állam fizeti magát, osztán mér?

Hivatalnok: – Volt két éve egy felmérés, a pályaválasztó fiatalok negyvenkét és fél százaléka  Győzike akart lenni, harminchat százalékuk villalakó, a többi meg tetkófestő, divatkreátor, piercing-belövő, testépítő és megasztár. Ha lehet, egyszerre. Tudja, valakinek dolgozni is kell, ezért hozták létre intézetünket.

Öreg parasztbácsi: – Hát igazán köszönöm alássan. De az áldomást azért elküldöm. Két hónapos törköly, nincs is több ilyen öreg pálinka az egész faluban.

Hivatalnok: – Köszönettel vesszük. Stresszes világunkban kis stresszoldó nem árt. A viszontlátásra, kedves bátyám. Jolánka!

Titkárnő: – Igen, főnök úr?

Hivatalnok: – Jolánka, vannak még?

Titkárnő: – Senki, főnök úr, mindjárt öt óra.

Hivatalnok: – Mondja, Jolánka, maga mi akart lenni?

Titkárnő: – Titkárnő.

Hivatalnok: – Mindig?

Titkárnő: – Mindig.

Hivatalnok: – Semmi más?

Titkárnő: – Semmi más.

Hivatalnok: – Jolánka, azt hiszem, maga egy igazi reménytelen eset. De azért…mondja csak… úgy őszintén… most kettesben vagyunk… sosem merült fel az a titkos gondolat magában, hogy… mondjuk… iratokért, levelezésért, kávéfőzésért és ügyfél-fogadásért felelős egyedülálló bizalmi állása legyen?

Eastman

További írások: https://eastendman.blogspot.com/