Petőfi szibériai életének taglalása során nagyon gyakran felvetődik a sajtó felelőssége, megtoldva azzal a hiányérzettel, hogy ritkán ad hírt a legújabb fejleményekről és mintha túlzottan ódzkodna az ellentétes álláspontok ütköztetésétől. Sok igazság van ebben, de azt azért el kell ismerni, hogy az újságíróknak elvitathatatlan érdemük volt ennek a terebélyes „legenda-bozótnak” a tisztogatásában; elég csak az egri Pécsi István, a kecskeméti Borzák Tibor és Karáth Imre filmes nevét említeni. Borzák Tibor P. S. – Titkok a barguzini csontváz körül című könyve (BT-Press Könyv- és Lapkiadó Bt., 2014) pedig korszakalkotónak is nevezhető, amennyiben a szerző a Morvai Ferenc által szervezett expedíció tagjaként a hiteles tudósításon túl a dokumentumok özönét tárja az érdeklődő olvasóközönség elé.
1989 (a barguzini feltárás éve) és 2002 között nagyon sok minden történt Petőfi-ügyben: antropológiai vizsgálatok, felelős, felületes és felelőtlen megnyilatkozások, könyvek, tanulmányok, újságcikkek pro és kontra … De a hivatalos véleményalkotók, ahogy a Magyar Tudományos Akadémia is rendíthetetlennek bizonyultak: – Női csontvázat találtak Barguzinban, és minden további vizsgálódás fölösleges – hangzik ma is minden új felvetésre a válasz. Nem csoda, hogy sokan belefáradtak a küzdelembe, vagy kidőltek a sorból, a legkitartóbbak persze soha nem adják fel.
2002. augusztus 31-én, 16 éve jelent meg a Magyar Nemzetben Kéri Edit ” Szolgaföldben” című írása (https://mno.hu/migr_1834/szolgafoldben-768063), amelyre Hermann Róbert, ugyanezen lap oldalain válaszolt. (https://mno.hu/migr_1834/deportaltak-vagy-sem-741445).
Nem érdektelen ugyan, de most nem bocsátkozunk a két írás tartalmának elemzésébe. Csak arra a felemás helyzetre mutatunk rá, hogy miképpen tud „átlépni” a hivatalos tudomány képviselője egy olyan felfedezésen, amely nem az ő érdeme, sőt még le is degradálja azt azzal, hogy ez már régen ismeretes és semmi újat nem tartalmaz. Pedig nem egészen így van…
Kéri Edit a bécsi Statsarchivban megtalálta azokat a minisztertanácsi jegyzőkönyveket, amelyek arról tanúskodnak, hogy a császári kormányzat fontolóra vette a szabadságharc legveszélyesebb személyeinek szibériai száműzetését is. Nem ő volt ugyan az első, aki hírt hozott ezekről a tervekről, de – elsőként -magyar fordítással is szolgált, és célzatosan illesztette be ezen felfedezését a Petőfi-kérdéskörbe; mert a „hivatalos” történészek – élükön Hermann Róberttel – legerősebb ellenérve a szibériai száműzetés ellen éppen a hadifoglyok visszaszolgáltatása volt az osztrák félnek.
Hermann Róbert írása „Deportáltak vagy sem?” hat héttel követi Kéri Editét. Október 12-én volt olvasható a Magyar Nemzetben. A szerző a mai magyar történésztársadalom egyik legtekintélyesebb, legtöbbet foglalkoztatott képviselője. Tanszékvezető egyetemi tanár, az 1867-ben alapított Magyar Történelmi Társulat elnöke, az MTA nagydoktora és nem mellesleg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatásokért felelős parancsnokhelyettese. Maga is egy intézmény. (Kutatási területe a 19. század, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, hangsúlyosan Petőfi szibériai életének tagadása, Görgei rehabilitálása és parancsnoki-hadvezéri szerepének pozitív kritikája.)