Tiborc Poszunovacs panasza

Tiborc Poszunovacs: (bizalom s félelem közt besompolyog): – Bán, nagyúr, jó reggelt! Ím, megőszült fejem, időm lejárt, jaj és panasz között.

            Bánk Vasúti Főnök (szigorúan): – Munkálkodó légy, s ne panaszkodó.

            Tiborc Poszunovacs: – Tekintenél csak egyszer házamba, élve látnád a panaszt előtted. Mert valék becsületes! Holott, ha levék gazember, osztozhatnék most véled az hatalomban, mint mások, akik valaha közülünk származának, de immár elfeledék.

            Bánk Vasúti Főnök (unottan): – No, hát beszélj.

            Tiborc Poszunovacs (nagy lendülettel): – Ők czifra és márványos palotákat építtetének magoknak s az házok népinek, a város ama részin, mely miljomosnegyednek is neveztetik, s mi majdnem megfagyunk bérlakásunk rideg betonfalai között, nem lévén silány érméink az fűtésszámla kifizetésire! S űk ismétlik folyvást, minden panaszra karjukat ölnyire széttárva álszentül: „Nincs pénz, s az személyszállítás erősen ráfizetéses. Szárnyvonalakat megszüntetni, az segíthet csak.” S ha elégedetlenekedénk, mondák nyugodtan: elmehetsz, paraszt, száz másik vár az ajtó előtt, lelkesen helyedre pályázni!

            Bánk Vasúti Főnök (érdeklődve): – S erre ti? Mi volt a válasz?

            Tiborc Poszunovacs (mérgesen): – Ó, jóuram, mi együgyü birkák gyanánt mindent elhivénk sanda főnökeinknek. (Félre) – Legalábbis egy darabig. (Újra Bánkhoz) – De aztán a média útján – mely, való undormányos állat, mindamellett hasznos néhanapján -, tudomást szerzénk épitésirül sokmilliós székháznak, csillogó üvegpalotának!

            Bánk Vasúti Főnök (kíváncsian): – S a székház áll?

            Tiborc Poszunovacs (felcsesződve): – Az egiszbül mostanra csak egy gödör lőn, de melynek árábul nem egy veszteséges szárnyvonalat működtethetnénk, jó sokáig!

            Bánk Vasúti Főnök : – Hahh! Került oly sokba? Ez mégis…

            Tiborc Poszunovacs (pirosodik): – Inkább nem mondanák összeget, mert rögvest megüt vala az guta.

            Bánk Vasúti Főnök (legyint): – Egyéb?

            Tiborc Poszunovacs (lendületesen): – Az főnökség csordaszámra tartja gyülevész szolgáit, mintha éppenséggel minden egyes vasúti talpfa egy őrzőt kívánna. Sok irodistát, meránit, ez okból adminisztrációnk, finoman szólva is, túldimenzionált vala. S nagy részük- hahh! – ismeretség avagy csengő tallérok utján került zsíros funkcziójába, hol egyszeri prémiuma is bízvást meghaladja évi bérünket. De legalább értene hozzá, az istenadta, avagy legalább igyekezne!

            Bánk Vasúti Főnök : – S nem?

            Tiborc Poszunovacs (tüzesen): – S nem! Vasutat űk eddigelé – képzavaromért megbocsáss – csak gyorsvonatból látának, avagy, midőn kisgyermekként jó szüleiktől karácsonyra kismozdonyt kapának. S vélnéd, nem önt el a düh, látván, hogy verejtékünkből szerzendének anyagi javakat bussásan, villát s nyaralót, nemkülönben legújabb márkájú Skoda Oktáviát, sőt jobbat! Míg mi ősöreg Ladával, csempészett ukrán benzinnel vagyunk járni kénytelenek. S ha sanyarú anyagi helyzetünk sutyiban javítani kívánnánk – kicsinyt, mindössze, ezt – azt határon áthelyezvén, kis tüzes vodkaitalat, esetleg czigarettát, hisz tudod, s asztalodon látom, te is ezt szíjod – tüstént lecsapnak! S aki száz, meg százezrekete rabolt, bírája lészen annak, kit a szükség garast rabolni kényszerített!

            Bánk Vasúti Főnök (lelkesen): – Ó, buzogj vér, csak buzogj! Figyelj, Tiborc! S mi lenne, ha… Sztrájk! Mit szólsz? Törvényes lehetőség, ne feledd!

            Tiborc Poszunovacs (keserűen legyint): – Próbáltuk! Megmutatánk az világnak, hogy összetartók vagyunk – bár voltak gennyládák, kik bajtársi együvétartozásnál fontosabbnak tarták feljebbvalóik alfelének az nyelvök általi illetését.

            Bánk Vasúti Főnök (izgatottan): – És?! Kiváncsiságom tovább ne csigázd, mondd az eredményt!

            Tiborc Poszunovacs (legyint): – Elbukánk. Az mi sztrájkunk törvénytelenné nyilváníttatott. Igen, az eredmény (búsan) prémiumunknak immár búcsút mondhatunk. Most szólj, pazar, mi?

            Bánk Vasúti Főnök (széttárja kezét): – Semmit nem tehetek. Tudod jól: e vidéken harmincz százalékot meghaladá immár az munkanélküliek aránya…

            Tiborc Poszunovacs (közbevág): – Tudom… s e százalék fölött, a Munka Törvénykönyve gyakorlatilag toalettpapírnyit, ha ér. Vagy annyit se. (Hátrál) Távozom, bán, nagyúr. A remény elveszett, s a gázszámla megnőtt. Úgy vélem, a közeljövőben befogjuk az pofánkat és próbálunk megélni. E világ mindig igy volt, egyszer fázott, másszor lánggal égett, még ha ez más verses műből való is.

            Bánk Vasúti Főnök (szomoróan sóhajt): – Magad mondád. Most menj, jó Tiborc Pályamunkásom. Ámbár mindenben igazad valék, nem segíthetek rajtad mégse. Hisz tudod – aki nem üvölt az farkasokkal…

              (Tiborc bólint. Bánk bólint. Tiborc balra el. Bánk jobbra el. )

                                                       Függöny

Eastman

A szerző további írásai a https://eastendman.blogspot.com/ oldalon olvashatók.