Közös ügy, közös felelősség

Elkezdődött a nagy megmérettetés!
Kép: nepszamlalas.sk

Február 15-én kezdetét vette a népszámlálás Szlovákiában. A korábbi gyakorlatokhoz képest nagy változás, hogy a kérdőív kitöltésére már csak elektronikusan van lehetőség. Aki próbálta, tudja: nem tart sokáig és nem is nehéz feladat, viszont nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem mindegy, mit jelölünk be rajta!

A nemzetiség, az anyanyelv és a vallási hovatartozás megvallásánál fontos a körültekintés, mert fölöttébb felelős döntést jelent minden egyes kattintás. Aki el tudja olvasni ezt a felhívást, de bizonytalan a nemzeti hovatartozását illetően, vegye figyelembe, hogy a magyarság létszámbeli kisebbségben él, közösségünk rohamosan fogy Szlovákiában. Míg 2001-ben 520 528-an vallották magukat magyarnak az országban, 2011-ben már sajnos csak 458 467-en. Idén megtörténhet az a tragédia, hogy számunk a 400 000-et sem éri el. Ne hagyjuk! A kisebbségi jogok a népszámlálási eredményekre épülnek. Ide tartoznak a nyelvi jogok és a kisebbségi kulturális támogatások is. Sok múlik tehát azon, hogy mekkora lesz a magyarok népszámláláson elért országos számaránya. 

A népszámlálás tétje röviden nem más, mint anyanyelvünk és kultúránk jövője!

Szlovákia állampolgárai vagyunk, de magyar nemzetiségűek. Ne okozzon gondot a magyarság vállalása azoknak sem, akik szlovák iskolába jártak vagy vegyes házasságban élnek, esetleg szlovák közegben dolgoznak. Attól, hogy valaki többnyire szlovákul beszél, szlovák a párja vagy szlovák felmenői is vannak, még lehet magyar nemzetiségű és magyar anyanyelvű is.

Kép: nepszamlalas.sk

A magyar nemzetiség és a magyar anyanyelv, illetve a vallási hovatartozás megvallása nem okozhat hátrányt senki számára. Amíg a többségi nemzet részére csak egy számadatot, a kisebbségeknek, így a magyaroknak is a megmaradást segítő támaszt jelentheti minden egyes kattintás!

Aki nem tudja kitölteni az elektronikus kérdőívet, kérheti a lakhelye szerinti önkormányzati hivatal közreműködését, illetve április 1. és október 31. között minden településen népszámlálási asszisztensek segítségét is igénybe lehet majd venni. Bővebb információ és a népszámlálási kérdőív magyarul a nepszamlalas.sk, szlovákul a scitanie.sk weboldalon érhető el.

Közös az ügy, közös a felelősség! Ne feledje senki: a magyarságunk érték!

Varga Tibor, Kaposkelecsény polgármestere