Felújítják a nagykaposi római katolikus templomot

Folytatódik a Nagykaposi Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok tiszteletére szentelt római katolikus plébánia-templom felújítása, amely néhány évvel ezelőtt a tetőszerkezet és a templomtorony rekonstrukciójával kezdődött. A több mint 200 éves templom külső tatarozása vette kezdetét, melynek folyamán a falakat új hálószerkezettel és nemes vakolat réteggel fogják bevonni.

Az állványozás és az előkészületek már folyamatban vannak, a munkálatokat várhatóan április végére befejezik.
A tervek szerint a Mécs László tér – amely közepén a templom is áll – az idő haladtával teljesen megújul. A plébániatemplom körüli járólapok cseréje, egy új zöld övezet kialakítása, új fénytechnika és a templomot körülvevő elektromos vezetékek újjárendszerezése, valamint a templom falainak kavicságy szegéllyel való fellélegeztetése egy hosszútávú folyamat kezdete.

A Nagykaposi Római Katolikus Plébánia számolva a templom külső felújításának költségeivel, illetve a munkafolyamat alatt fellépő nem tervezett kiadások fedezésére, hívei segítségére is számít. Hozzájárulásukat a következő számlaszámra küldhetik, IBAN: SK15 0900 0000 0001 0582 5084


Ne feledjük: „… a jókedvű adakozót szereti az Isten…” (2 Kor 9, 6)
Köszönettel: Nagykapos római katolikus lelkiatyái