Ünnepi szentmise és megemlékezés Államalapító Szent István napján Nagykaposon

Augusztus 20-a nekünk, magyaroknak, az egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk. Ezen a napon államalapító Szent István Királyunkról emlékeztünk meg mi is, nagykaposiak. Városunkban több közösségi program várta az itt élőket, valamint az ide látogatókat. A Szent István-napi megemlékezés esti ünnepi szentmisével kezdődött a Szent Simon és Júdás-Tádé római katolikus plébánia-templomban, amelyet Dr. Száraz János István, helyi esperes-plébános mutatott be. Szentbeszédében többek között hangsúlyozta az ünnepek fontosságát, amelyek azért lényegesek, mert megvilágítják és értelmet adnak a hétköznapoknak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a mai nap is egy piros betűs ünnep kell, hogy legyen, minden magyar ember számára, mivel az egyik legnagyobb magyar királyunkról, élő hitéről és nemes tetteiről emlékezünk meg. Arról, hogy bölcs királyunk volt, mivel nemzetünk megmaradása érdekében a kereszténység útját választotta és a Szűzanyának ajánlotta fel a Szent Koronát és az Országát. Felemelő érzés volt a szentmise végén közösen énekelni nemzeti imánkat, a Himnuszt, mivel ez az egyik olyan ünnepünk, ami ma is szívet-lelket összekötő kapocs minden magyar ember életében. A szentmisét követően a templomunkban folytatódott tovább az ünnepi megemlékezés, ahol először Bálint Annamária a helyi Csemadok szervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár úr mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi beszédet követően esperesünk a történelmi egyházak képviselőivel, Nt. Pándy Árpád református lelkipászotorral és Ft. Iván Barnabás görögkatolikus parókussal megáldotta és megszentelte Nagykapos Kenyereit, amelyek előző nap készültek el szorgos kezek munkái által. A programot színesebbé tették még az Erdélyi János Vegyeskar énekei, valamint a Városházán megrendezett műsor, ahol a Komócsa Néptáncegyüttes és a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház művészei léptek fel. A mai ünnepi szentmise illetve az ünnepi események sorozata is tudatosították bennünk mindazt amit plébánosunk szentbeszédében is hallhattunk, hogy nekünk, ma élő magyaroknak is mennyire szükségünk van szentjeink közbenjárására, Isten áldásának kiesdésére, ezért kell kérnünk szentjeink közbenjárását, Szent István királyunkat is, hogy járjon közbe a mi mennyei Édesanyánknál, a Magyarok Nagyasszonyánál, hogy esdje ki Isten áldását ránk, családjainkra, az Egyházra, népünkre és nemzetünkre! Járjon közben értünk, hogy áldás kísérje magyar népünk jelenét és jövőjét egyaránt!