Ünnepélyesen beiktatták az új egyháztanácsot a nagykaposi Szent Simon és Júdás Tádé római katolikus egyházközségben

2022. március 27-én Dr. Száraz János esperes-plébános ünnepélyes keretek között beiktatta az elmúlt hetekben zajlott egyháztanács-választás új megválasztott és kinevezett tagjait.

A szentmise elején a plébános úr megköszönte a hívek bizalmát, bátorságát és tettrekészségét a szavazás során. Hangsúlyozta, hogy az Egyházközségi Képviselők Tanácsának feladata, hogy a plébániai közösség célkitűzéseit, Istentől és az Egyháztól kapott küldetésének szellemében előmozdítsa. „Szívemből kívánom, hogy az új egyháztanácstagok legjobb tudásuk és ismereteik alapján, erős hittel és lelkiismeretesen végezzék feladatukat a Nagyegyház ősi hagyománya szerint, a helyi részegyház feladatait és küldetését mindig szem előtt tartva. Isten éltesse Önöket, Isten éltesse, és általunk virágoztassa fel ezt a nagykaposi egyházközséget!” A bevezető szavak után a plébános úr ismertette, hogy milyen feladattal bízta meg az új képviselőket. Ennek alapján az új egyháztanács összetétele az elkövetkező 5 évre szóló mandátummal a következő:

Választással bekerült tagok:

  • Mgr. Bačo Márton – Gazdasági gondnok
  • Mgr. Havrila Anikó – Pénztáros
  • Ing. Jakab Mónika – Jegyzőkönyvvezető
  • Kozsár Miklós – Számvizsgáló

Kinevezéssel bekerült tagok:

  • Šoltés Zsolt DiS. – Világi elnök / Kurátor
  • Mgr. Balogh Attila DisArt. – Gazdasági felügyelő

Hivatalból jelen lévő tag:

  • Mgr. Peter Schmotzer, káplán

Az új képviselők ünnepélyes eskütételt tettek, és kézjegyükkel hitelesítették a fogadalmat.

Sok sikert kívánunk munkájukhoz!