Beszélgetés Gyüre Dórával a nagykaposi Kiskakas bölcsődevezetőjével

Mgr. Gyüre Dóra

– Korábban többször is beszámoltunk a nagykapos.ma hasábjain a Kiskakas bölcsődéről. Te magad is gyakorló anyuka vagy. Hogyan “jött”, hogy gyerekekkel szeretnél foglalkozni?

Kellemesen, szívesen emlékszem vissza az óvodában eltöltött éveimre, felhőtlen korszak volt. Egy kis falusi óvodába jártam, barátságos, nyugodt környezetben, ahol kedves, gondoskodó óvó nénik nevelgettek.

Már hat éves koromtól világos, egyértelmű célként lebegett előttem, hogy tanár szeretnék lenni. Első osztályos voltam, amikor a tanító nénim egy délután régi tankönyveket nyomott a kezembe, amik kidobásra kerültek volna. Attól a naptól fogva minden nap tanítósat játszottam. Még gimnazista koromban is úgy tanultam az anyagot, hogy eljátszottam, egy osztály előtt állok és nekik magyarázok. 

Az óvoda utolsó évében gyakori légzőszervi megbetegedéseim miatt néhány hetet egy gyógyfürdőben, szlovák környezetben töltöttem el, miközben én egy szót sem tudtam szlovákul. Magányosnak és meg nem értettnek éreztem magam. Mégis értelmet nyert a kellemetlen tapasztalat: a kis gyerekekkel való munkám során át tudom érezni, mit él át egy gyermek, amikor új, idegen környezetbe kerül. Mit érezhet a gyermek, akinek még hiányos a szókincse, aki nem tudja verbálisan kifejezni az érzelmeit. A munkám legfontosabb részének tartom, hogy olyan szeretetet és törődést kínáljak, hogy érzelmileg mindenki biztonságban érezze magát.

– Hol végezted felsőfokú tanulmányaidat?

A pozsonyi Comenius Egyetemen szereztem óvodapedagógus és alsó tagozatos pedagógus diplomát. Elvégeztem egy Montessori tanfolyamot is, melynek középpontjában a 0-6 éves gyermekek oktatása állt. Érdeklődöm az alternatív pedagógiai irányzatok iránt és igyekszem magam képezni a fejlődéslélektan és a kognitív pszichológia területén. 

– Mire vagy a legbüszkébb, mi az ami irányítja a hétköznapjaidat?

Arra, hogy az értékrendemet nem a modern világ irányítja, hanem édesanyám és édesapám adták át, úgy, ahogy ők is kapták, Isten szeretetével együtt. 

– Megosztanád az olvasókkal a filozófiádat, látásmódodat?

Úgy gondolom, hogy egy gyermek, ha szeretetteljes, nyugodt környezetben, bátorító támogatás mellett nevelkedhet, megtanul önállóan tájékozódni az őt körülvevő világban. A gyerekek elsősorban a játékon keresztül jutnak olyan élményekhez, ismeretekhez, amelyek biztosítják érzelmi és értelmi fejlődésüket. Nagyon fontosnak tartom a megfelelően előkészített környezetet. Törekszem a családdal, szülőkkel való jó kapcsolat kialakítására, hogy igazán partnerek lehessünk a nevelésben. 

– Sok szülő kevés információval rendelkezik azzal kapcsolatban, hogy mit tud adni egy bölcsődei közösség, amit az otthon nevelés nem nyújthat. Hogyan tudnád ezt megfogalmazni?

Az 1-3 éves gyerekek kis örökmozgók és vannak köztük olyanok, akik bizony képesek egész nap rohangálni, de még a nyugodtabbak sem feltétlenül foglalják el magukat huzamosabb ideig semmivel. A kicsik élvezik a mozgást, a környezetük felfedezését, a világ sokszínűségét. Ezt a felfedezői igényt elégíti ki egy jó bölcsőde, amely biztonságos környezetet teremt a gyerekeknek, ahol szabadon közlekedhetnek, játszhatnak és minden nap sokat mozoghatnak a szabad levegőn. Az önálló evés, ivás, öltözködés megtanulásában is segítséget nyújt a bölcsőde a családoknak, valamint a szobatisztaság is szépen kialakul a maga tempójában egy kis szerető nevelői terelgetés mellett. Sokan mondják, hogy az 1-3 éves gyerekek inkább egymás mellett játszanak, mint egymással, mégis így pár hónap után már tapasztaljuk, hogy a gyerek között baráti kötelék alakul ki. Ölelések, fülig érő vigyorok, közös rosszalkodás, no meg az egymástól eltanult kópéságok… Állandóan egymásról mesélnek, ha valaki beteg, akkor rögtön jelzik, hogy hiányoznak egymásnak. Megtanulnak egymásra figyelni, kérni, megköszönni, megoldani a gyermeki vitákat, megtapasztalni saját határaikat, osztozni a másikkal, türelmesen várni, jó példát venni egymásról. 

Nekik az óvoda már gyerekjáték lesz, nem fogja őket hideg zuhanyként érni a nagyobb létszámú csoport, a szigorúbb napirend és a nagyobb elvárások.

 

– Milyen kortól fogadjátok a kis bölcsiseket?

Kis létszámú csoportunkba a gyermekeket 12 hónapos kortól 3 éves korig fogadjuk. A kicsikről koruknak és személyiségüknek megfelelően gondoskodunk. 

– Mennyibe kerül ez a szülőknek?

A gondozási díjat december elsejétől 150 euróra csökkentettük, a napi háromszori étkezés 1,45 euró/nap. Az étkezés az elmúlt havi jelenlét alapján kerül kiszámolásra. Azért került sor a gondozási díj csökkentésére, mert szeretnénk elérni, hogy az anyanyelvi bölcsődei oktatás mindenki számára elérhető legyen és ne az anyagi lehetőségektől függjön.

– Az adventi adománygyűjtési akció is ennek köszönhető?

Az intézményt meg kell ismernie a széles közönségnek, a szülőkkel ki kell alakítanunk a kölcsönös bizalmat, hogy mindenki bátran bízza ránk gyermekét. Mi biztosak vagyunk a jövőt illetően, hiszen anyanyelvű bölcsőde lévén hiánypótló a Kiskakas és az első szülői visszajelzések is rendkívül pozitívak. Nem kérünk mást a szülőktől csak annyit, hogy engedjék meg hogy bebizonyíthassuk: csemetéjük jó helyen lesz a Kiskakasban és mi megháláljuk a bizalmat!

– Kik és hogyan adakozhatnak?

A Kiskakas nevére bejegyzésre került egy transzparens számla, amire bárki-bármilyen összeget utalhat. Ha valakinek gondot okozna az utalási vagy nem szeretne ezzel bíbelődni, úgy keressenek minket személyesen.

Transzparens számla: SK73 0900 0000 0051 8549 1813

Link: https://www.transparentneucty.sk/#/ucet/SK7309000000005185491813

– Térjünk vissza egy pillanatra a bölcsődére. Van mód rá, hogy csak bizonyos napokon járjon gyermekünk a bölcsődébe?

Természetesen rugalmasak vagyunk, egyedül annak a pontos meghatározása szükséges, hogy melyik napokon fogja látogatni gyermekünk a bölcsődét. A gondozási díj ebben az esetben arányosan kerül meghatározásra, mi azonban arra bátorítanánk a szülőket, hogy nyugodtan bízzák ránk gyermeküket minden nap és (ahogy említettem) a bizalmat megháláljuk.

– Mit jelent az, hogy egyházi bölcsi? Kell ettől bárkinek is “félnie”?

Bölcsődénkbe mindenkit szeretettel fogadunk, függetlenül felekezeti hovatartozásától. Számunkra minden gyermek ajándék és hálásak vagyunk, hogy életük része lehetünk. Egyházi intézmény lévén külön gondot fordítunk a szeretetteljes, elfogadó, befogadó légkörre és a keresztyén értékek átadására. 

– Csak magyar anyanyelvű gyermekek járhatnak bölcsibe?

A magyar szülők mellett a vegyes házasságokból született gyermekek szüleit is szeretnénk megszólítani. Nyitottak vagyunk szlovák anyanyelvű kisgyermekek fogadására is – ilyen esetben a gyermekkel szlovák nyelven beszélnénk és természetes környezetben tanulhatnák meg a magyar nyelv szókincsét és sajátosságait is. 

A bölcsődébe érkező kisgyermekek beszéd- és kommunikációs képessége kezdetleges. Az anyanyelvükön tanulják meg magukat kifejezni, érzéseiket kimondani, ez a nyelv segíti őket abban, hogy a környezetükkel kapcsolatot teremthessenek, megértsék a világ dolgait. Anyanyelven fejezik ki magukat a legtökéletesebben. Ha idegen nyelvi környezetbe kerülnek, ahol csak sejtik, hogy mi történik, illetve nem is értik, az elbizonytalanítja, félénkké teszi őket. Ezért érdemes magyar bölcsődébe íratni a magyar ajkú gyermekeket, és ezért vagyunk nyitottak arra, hogy szlovák környezetben növekvő kisgyermekkel a számára otthonosabb nyelvet használjuk a vele való kommunikációban. 

– Hogyan biztatnád a szülőket, miért adják a Kiskakas bölcsibe a csemetéjüket?

Bölcsődénk egyedisége leginkább a gyerekekhez való újfajta viszonyulásunkban mutatkozik meg. 

Nevelői szerepünk a megszokottól eltérő: támogatunk, lehetőségeket kínálunk fel, és nem a gyerekek fölött állunk, hanem mellettük. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy támogassuk a gyermekek érzelmi intelligenciájának, valamint kommunikációs készségének fejlődését. Szabadon kifejezhetik nemcsak a pozitív, hanem a negatív érzelmeiket is, amit megértő szeretettel fogadunk. Megtanítjuk őket az érzelmeiket és szükségleteiket felismerni, megnevezni, mások felé kommunikálni. Így csökken a gyermekekben a frusztráció, egyre ritkábban lesz szükségük arra, hogy sírással, csapkodással vezessék le a feszültséget.

A tágas csoportszoba igényes berendezése harmóniát árasztó színekkel, formákkal és anyagokkal, a fejlesztő játékok és könyvek mind a szakmai munka megvalósítását szolgálják. A polcokon lévő játékok mennyiségét minimalizáljuk, hogy a gyerekek ne legyenek túlterhelve, valamint hetente cseréljük őket, hogy a kínálat változatos legyen. Rendszeresen készítünk új eszközöket, gondolunk ki új programokat. Megfigyeljük a gyerekeket, és ez alapján olyan játékokat, eszközöket ajánlunk nekik, amelyek az éppen aktív szenzitív időszakuk által kiváltott kíváncsiságukat elégítik ki (szenzitív időszak: amikor fogékonyabb valamilyen tudás, képesség elsajátítására, így ebben az időszakban érdemes vele foglalkozni). 

Fontos számunkra, hogy a gyerekek sok időt töltsenek a szabadban. Hisszük, hogy a környezettel való szoros kapcsolat nagyon sokat tanít a gyerekeknek az őket körülvevő világról és az abban rejlő értékekről.  

– Hogy néz ki egy átlagos nap a bölcsiben?

A gyermekek reggel 6:45-től érkezhetnek. A reggeli órák szabad játékkal, játékba integrált tanulással, énekkel, tánccal, mozgással telnek. A reggelit képességfejlesztő, kreatív foglalkozás követi. A délelőtt hátralevő részét az udvaron töltjük, esetleg sétálunk a városban, ahol mindig van valami érdekes látnivaló. A friss levegőn megéheznek és elfáradnak a gyerekek. Ebéd, majd pihenés következik. Ébredést követően a gyerekek uzsonnáznak, majd a csoportszobában vagy az udvaron játszunk, 16:00 óráig. Mindig igyekszünk valamilyen újdonságot csempészni a hétköznapokba.

– Miben nyújthat mást a Kiskakas bölcsi?

A Kiskakas Bölcsőde nem gyermekmegőrző, nem játszóház, hanem egy család. Az ölelés és jókedv, valamint az Istennel való kapcsolat fontosságát szem előtt tartva végezzük mindennapi munkánkat. Arra törekszünk, hogy megtanuljuk a gyerekek nyelvét és készek legyünk belépni az ő világukba, hogy jobban értsük, érezzük, mire van valójában szükségük. Pozitív nevelést alkalmazunk, ami annyit jelent, hogy a gyereknevelésre nem rendfenntartásként tekintünk, hanem tanításként, és hiszünk a példamutatás erejében. Nem csak a viselkedésre koncentrálunk, hanem a viselkedés mögött megbúvó érzéseket, gondolatokat keressük, és azokra reagálunk. Dicséret helyett biztatást, ösztönzést alkalmazunk, ami az eredmény helyett az erőfeszítést és a fejlődést ismeri el. Gyermekeinknek nem kell félniük önmaguknak lenni.

– Hogyan készül az adventi időszakra a Kiskakas bölcsi? Fog járni a Mikulás?

A december varázslatos hónap a gyermekek számára. Az első adventi gyertya meggyújtása után érkezik is a Mikulás. Dalocskákkal, versikékkel varázsolunk téli hangulatot. Egyes gyerekek számára a Mikulás megjelenése félelmetes lehet, ezért nálunk a Mikulás bácsi csak bekopogtat és az ajtó mögött hagyja az ajándékot. Az adventi várakozást, a karácsonyra való ráhangolódást különleges tevékenységekbe ágyazzuk. Adventi koszorút készítünk, Luca napi búzát ültetünk, betlehemezünk, karácsonyi énekeket tanulunk, Jézus születésének történetét meséljük; változatos alapanyagokkal és technikákkal minden nap karácsonyi díszeket készítünk, melyekkel lassan feldíszítjük a karácsonyfánkat. A karácsonyi ajándékbontogatás, az ünneplés, a családokkal közösen történik majd. 

– Van már valamilyen információ arról, hogy mikortól nyílik az óvoda?

Az óvoda megnyitására 2022. szeptemberében kerül sor. További részletekkel később szolgálunk, de biztatjuk az ovis korúak szüleit, hogy keressenek bátran, jöjjenek el megtekinteni az intézményünket, beszélgessünk és tekintsük át együtt a felmerülő kérdéseket. Fontosak számunkra a szülői visszajelzések, hiszen így közösen alakíthatjuk a jövőnket.

– Van mód személyes konzultációra veled? Hogyan találhatnak meg téged?

Természetesen igen. A bölcsőde és az óvoda iránt érdeklődő családokat arra biztatjuk, látogassanak el hozzánk, kukkantsanak be bölcsődénk életébe, ismerkedjenek meg velünk nevelőkkel, a programunkkal, nézzék meg a csoportszobákat és az udvarunkat. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk! 

Elérhetőségeink: kiskakabolcsodeovoda@gmail.com

Tel: +421 949 121 966

https://facebook.com/kiskakasbolcsodenagykapos

– Köszönöm a beszélgetést!