A magyar film napjának alkalmából gazdag filmkínálattal várnak bennünket a tv-csatornák

A Magyar Nemzet írása alapján elmondható, hogy száznál is több magyar filmmel ünnepli a magyar média a magyar film napját.

Az ünnepnap kapcsán Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta: a Nemzeti Filmintézet célja, hogy a magyar film napjával a fókuszt a páratlan magyar filmkincsre irányítsa, széles körben népszerűsítse a hazai alkotócsapatok munkáit, közös történeteinket, nevettetőinket és hőseinket. Legyenek ezek akár felújított, fekete-fehér klasszikusok vagy a közelmúlt filmsikerei, nagy felfedezései.
Őszintén köszöni a televízióknak és streamingszolgáltatóknak, hogy közreműködésükkel a magyar film mellé állnak és lehetővé teszik, hogy a járvány alatt, amikor a közös mozizásra még nincs lehetőség, minél többen élvezhessék a hazai alkotásokat. Az idén 120 éves magyar film rólunk szól, nekünk szól és mindig tartogat meglepetéseket, van mit nézni – fogalmazott.

Temérdek magyar film látható péntektől a közszolgálati televízióban, a TV2-n, az RTL-en, az ATV-n, a Hír TV-n és az HBO-n. Magyar filmekkel ünnepel a Netflix, az HBO GO és a Cinego is. Ingyenesen nézhető lesz 15 felújított klasszikus a Filmión. Az RTL május 1-jén a Brazilokat tűzi műsorra. A közönségkedvenc vígjátékban egy egész magyar falu sportlázban ég, miután kiderül, hogy egy titokzatos milliomos úgy döntött,
szülőhelye legjobb focistáit kiutaztatja Brazíliába, este pedig a négy Magyar Filmdíjjal kitüntetett Rossz versek televíziós premierje lesz. Az RTL Mostra ünnepi kínálatként Magyar filmespolc kerül fel, ki-ki a kedvencére kattintva már nézheti is. A hétvége minden estéjén magyar filmek lesznek a TV2-n: a Kovács Lajos, Kulka János, Scherer Péter főszereplésével készült akcióvígjáték, az Argo 2, Koltai Róbert szívmelengető mozija, a Sose halunk meg, valamint a Pappa Pia és Bacsó Péter maró szatírája, A tanú is látható lesz. A Moziverzum csatornán vetítik a világhírű magyar mentőkutya ihlette családi filmet, címe a Mancs, a Kovács Patrícia és Fenyő Iván főszereplésével készült 9 és ½ randit és A Pál utcai fiúk filmváltozatát, amely az első magyar Oscar-díjra jelölt alkotás volt, továbbá Jankovics Marcell nagyszabású János vitéz feldolgozásában is gyönyörködhetnek a nézők.

A közmédia is gazdag programkínálattal készül: A Duna Televízió szinte egész nap magyar filmeket vetít, köztük a magyar filmtörténet legbájosabb klasszikusát, a Meseautót. Premierrel is megörvendeztetik a nézőket, Mészáros Márta legutóbbi rendezését, az Aurora Borealist vetítik. Az M5-ön látható lesz a Törőcsik Mari és Darvas Iván főszereplésével készült felejthetetlen Makk Károly-film, a Szerelem és az Oscar-díjas Saul fia, valamint a nézők válogatást láthatnak a magyar animáció gyöngyszemeiből. A Duna World pedig az Oscar-díjas Mephistót vetíti, és minden idők egyik legnézettebb magyar filmjét, a Mágnás Miskát. Az M2 Petőfi TV is készül a magyar film napjára, a világhírű egérügynök, Grabowski kalandjain izgulhatnak a nézők a Macskafogóban. Az M2 gyerekcsatornán többek között Mekk Elek, Frakk, Süsü, a Mézga család, a Kuflik és Bogyó és Babóca szórakoztatják a kicsiket. Az ATV-n Koltai Róbert vígjátéka, az 50-es éveknek görbe tükröt állító Csocsó, avagy Éljen május elseje! lesz látható. A Hír TV a Sinkovits Imre parádés főszereplésével készült „tiszteletlen” vígjátékot, A tizedes meg a többieket vetíti.

Az HBO is ünnepi magyar filmkínálattal készül, műsorra tűzi a közelmúlt legsikeresebb fekete komédiáját, a Drakulics elvtársot és a Seveled című közönségkedvenc romkomot Tenki Rékával és Mészáros Bélával a főszerepben. A Cinemax magyar filmestet tart az Apró mesékkel, a Valannal és a Fomóval, és 2020 legnézettebb magyar vígjátéka, a Pesti balhé tévés premierjével. Az HBO GO dedikált magyar film napja válogatást tesz elérhetővé, a Cinego streamingszolgáltató a közelmúlt legnagyobb magyar fesztiválsikereit gyűjti össze az ünnepnapra. A Netflix a kínálatában elérhető több mint negyven magyar alkotással ünnepel, köztük a Valami Amerika mindhárom részével. Ingyenesen elérhető lesz péntek reggeltől egész hétvégén 15 felújított, felejthetetlen magyar filmklasszikus a Nemzeti Filmintézet által indított streamingszolgáltatón, a Filmión. Az ünnepi kínálatban lesz többek között a Hyppolit, a lakáj, az egyetemes filmművészetet megújító Szegénylegények és Szindbád, az Oscar-jelölt Bizalom, az Oscar-díjas Saul fia és az 1984-es Los-Angeles-i animációs olimpián minden idők legjobb ötven alkotása közé választott Fehérlófia.

A magyar film 120 évéről bővebben itt lehet tájékozódni. A magyar film napjáról itt. A filmválasztékról itt.

Forrás: Magyar Nemzet