Vb 2022: Bravúros magyar döntetlen a lengyelek ellen!

A magyar labdarúgó válogatott hazai pályán a Puskás Arénában kezdte meg a világbajnoki selejtezősorozatot Lengyelország ellen. A lengyelek kezdőjében ott volt a világ egyik legjobb támadójának számító Robert Lewandowski, míg a magyar csapatból sérülés miatt hiányzott Szoboszlai Dominik.

Fotó. nemzetisport.hu

Marco Rossi kezdőjében az őszi nagy meneteléshez képest sok helyen nem történ lényeges változás, a kapitánynak Szoboszlai Dominik pótlása okozta a legnagyobb fejtörtést, valamint a szintén sérült Holender Filip hiánya. A kezdőben ott volt a DAC jó formában lévő csapatkapitánya Kalmár Zsolt, valamint a télen klubot váltó és szintén kiváló formát mutató Szalai Attila is, aki a Fenerbahce játékosa lett ahol alapembernek mondható, de a német Freiburg játékosa Sallai Roland is jó formában érkezett a válogatott összetartásra. Kleinheisler László 532 nap után lépett ismét pályára a magyar válogatottban.

A lengyelek legnagyobb sztárjának egyértelműen a Bayern München támadója Robert Lewandowski számított az összecsapáson, de a Juventus hálóőre Wojciech Szczesny is komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezett.

A mérkőzés históriájához hozzátartozott, hogy éppen a héten ünnepelték a magyar-lengyel barátság 1000 éves évfordulóját, viszont a képet beárnyékolta, hogy a koronavírus világjárvány miatt zárt kapuk mögött került megrendezésre a mérkőzés.

A találkozón Kalmár Zsolt jubilált, hiszen 25. alkalommal lépett pályára magyar nemzeti csapatban, valamint Marco Rossi is 25. alkalommal irányíthatta a magyar csapatot.

A magyar válogatott feltüzelt hangulatban várhatta a jóval esélyesebb lengyelek elleni mérkőzést. Marco Rossi fiai, igazi villámrajtot vettek, a hatodik percben Fiola kiváló labdája után Sallai Roland került ziccerbe, és saját térfeléről indulva megszerezte a vezetést.

Fotó: origo.hu

A gól után lengyelek azonnal ritmust váltottak és próbáltak többet birtokolni a labdát, de a helyzetek nem jöttek lengyel részről. A 19. percben ismét megvillantak a mieink és Nagy Ádám passza után Hangya Szilveszter adott középre, ami után Lovrencsics lőhetett kapura, de a lengyel kapus könnyedén hárított.

A magyar válogatott legutoljára 1986-ban szerepelt világbajnokságon.

Marco Rossi és stábja kiválóan feltérképezte a lengyel csapatot, ugyanis a magyar védelem kiválóan védekezett az első félidőben, a lengyelek nem nagyon tudtak komoly gólszerzési lehetőséget kialakítani.

A második félidőt is jól kezdte a magyar válogatott, a 52. percben pedig meg is dupláztuk előnyünket. Egy jobb oldali beadás után Sallai lőhetett kapura, de blokkolt Breszynski, ám Szalai Ádám elé került a labda a lengyel bal lábáról, a válogatott csapatkapitánya, pedig elegáns mozdulattal a jobb alsó sarokba emelt.

Ezek után a lengyel szövetségi kapitány hármas cserével próbálta felpörgetni csapata támadójátékát, ami kiválóan sikerült, ugyanis két cserejátékosa is gólt szerzett egy percen belül. Krzysztof Piątek és Kamil Jóźwiak csereként állt be az 59. percben. Előbbi a 60. percben szépített, utóbbi a 61. percben kiegyenlített.

A mérkőzés hátralevő részében is mindkét csapat a győzelemre játszott és akadta is lehetőségek mindkét csapat előtt. A 78. percben Szalai Ádám beadását követően, Lang feje fölött elszáll a labda, de az érkező Willi Orbán két méterről a kapuba lőtt, ismét megszerezve a vezetést a magyar válogatottnak.

A mieink négy percig örülhettek, ugyanis nyolc perrel a vége előtt lengyelek sztárja Lewandowski is villant egyet és 12 méterről Gulácsi hálójába bombázott.

A véghajrában az eredmény már nem változott, a magyar csapat gólzáporos és egyben bravúros döntetlennel kezdte a vb-selejtezőket. Folytatás vasárnap Sani Marino otthonában.

Vb-selejtező, I-csoport, 1. forduló:

Magyarország – Lengyelország 3-3 (1-0)

Puskás Aréna, Budapest, zárt kapuk mögött, vezette: Felix Brych (német)

Gólszerzők: Sallai (6.), Szalai (52.), Orbán (78.) ill. Piatek (60.), Jozwiak (61.), Lewandowski (83.)

Sárga lapok: Fiola (8.), Lang (73.), Nagy (80.), Szalai (87.) ill. Helik (34.), Bereszynski (49.)

Kiállítva: Fiola (90+4.)

Magyarország: Gulácsi – Fiola, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics (Nego 66.), Nagy Á., Kleinheisler, Kalmár Zs. (Sigér 81.), Hangya (Lang 66.) – Szalai Á., Sallai (Varga K., 72.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Lengyelország: Szczesny – Bereszynski, Bednarek, Helik (Glik 58.), Reca – Szymanski (Jozwiak 59.), Krychowiak, Moder (Piatek 59.), Zielinski – Lewandowski, Milik. Szövetségi kapitány: Paulo Sousa

Fotók: nemzetisport.hu