„Erős nemzetiségi érzései” miatt akarták eltávolítani a Párkány és Vidéke főszerkesztőjét

„Silné pronárodnostné cítenie” azaz „erős nemzetiségi érzés” – többek között ez is elhangzott kritikaként kedden Párkány (Štúrovo) önkormányzati képviselőtestületének rendkívüli ülésén, melynek egyik kiemelt napirendi pontja a Párkány és Vidéke – Štúrovo a okolie címen megjelenő önkormányzati fenntartású lap főszerkesztőjének, Bokor Rékának a menesztése volt.

Bokor Réka facebook-bejegyzésben adott tájékoztatást az ügyről. Elmondása szerint Csepregi Zoltán és František Árendás képviselők az eggyel korábbi testületi ülésen kifogásolták a lapban megjelent, a Trianoni békediktátum 100. évfordulójára írt cikkét, melyben ősbűnnek nevezte Trianont. Ennek kapcsán más képviselők annak adtak hangot, hogy jobb lett volna nem felemlegetni a lapban Trianont.

Bokor Réka véleménye szerint „az lett volna skandalum, ha a 100. évfordulón semmiféle írás nem jelenik meg.”

A kifogásolt írást itt olvashatja el.

Csepregi Zoltán képviselő Bokor Réka újságírói függetlenségét vonta kétségbe „Politika, napjaink szitokszava” című cikke alapján, melyben a főszerkesztő a választásokon való részvételre buzdította a fiatalokat.

A képviselő azt kifogásolta, hogy a cikket megjelenése után az MKÖ a választási kampányban fizetett hirdetésben terjesztette. Bokor Réka főszerkesztő cáfolta, hogy közéleti szerepvállalása befolyásolná a lap tartalmi objektivitását.

Hogy mennyire volt politikailag elfogult Bokor Réka írása, arról itt győződhet meg.

Csepregi Zoltán képviselő – gyakorlatilag ultimátumot adva a párkányi kultúrház igazgatónőjének, Bokor Réka közvetlen felettesének – kijelentette, hogy amennyiben nem ad be javaslatot a főszerkesztő menesztésére, akkor szeptemberben az igazgatónő menesztését fogja kérni.

Bár az igazgatónő – Bokor Réka elmondása szerint – előzetesen támogatásáról biztosította őt – talán tartva a retorzióktól – mégis benyújtotta a menesztésére tett javaslatot. Ezek után került sor kedden az önkormányzat képviselőtestületének ülésére.

A főszerkesztő facebookos beszámolója alapján megalázó légkörben zajlott a testületi ülés, ahol a fentebb említett Csepregi Zoltán képviselő Bokor Réka részmunkaidős juttatásait boncolgatta, sőt a remélt támogató hozzáállás helyett felettese a „munkafegyelmét” és „erős nemzetiségi érzéseit” kritizálta.

A főszerkesztő felszólalásában arra kérte az őt támadó képviselőket, hogy mutassanak egy mondatot az elmúlt 4 és fél évből, ami nem volt objektív, mert ennek hiányában az egész ügy boszorkányüldözés.

Elmondta azt is, hogy a szerkesztés mellett a kultúrház alkalmazottjaként igyekezett kivenni a részét a kultúraszervezésből is:

” polgári társulásunkkal az utóbbi négy évben 10000€-val sikerült hozzájárulnunk a Simon-Júda vásár magyar nyelvű kulturális programjaihoz (Ghymes, Csík zenekar, Jóvilágvan, Funk You, Langaléta Garabonciások, Dankó Géza és cigányzenekara 4x, stb.)”

Végül két tartózkodó és négy nem szavazatnak köszönhetően a menesztési javaslat nem kapott többséget a képviselőtestületben.

A lapra és főszerkesztőjére nehezedő nyomás azonban ezzel a döntéssel nem szűnt meg.

Az ügyet továbbra is figyelemmel kísérjük.