Kancellár Most már puska ropog, fojtogató felhőkben terjeng, Mar, tömegoszlat a könnygáz. Sorfalat alkot a pajzsos, feketebakancsos terror, Jelölőfolyadék pásztáz. Ünnepre uszított harcikutyák csaholása mögött Hallom kacajod, kancellár! Csattan a kardlap, a bot, szemüregbe csapódik a Nyilegyenest lőtt gumipatron. Sír anya, gyermek, vér serken, viperák sziszegése Hasít szakadékot az arcon. Hol a tisztesség, hol a hűség, a keresztényi alázat? Van-e még arcod, kancellár? Vicsorít az okos, hazudik, vértelen ínye kilátszik. Felböfögött szava mérgez. Berzenkedik, átkoz, mutogat, forgatja szemét, De az ő keze véres. Őrölnek a malmok, fut az órahomok, gyorsul a végzet. Méred te is, ugye, kancellár? Szent anyagok keverednek: vér s könny im egybefolyik, Páráját szél kapja az égbe. Által a fojtógáz fellegein, szférák közt csavarodva suhan, S harmatként csöppen a Szent Szűz tenyerébe. Int a szelid kéz, anya símogat így. Oszlik a méregfelhő. Kancellár, semmi se vagy. (Kiss Kolos, Budapest, 2006.10.25.)
