„Mátyás király… Különös, rejtelmes és mégis: derűsen és édesen zengő visszhangja van ennek a két szónak a magyar ember lelkivilágában. Mintha még ma is inkább a népmese Hunyadi Mátyása élne bennünk, mint a történelemé. De csak kevesen tudják, hogy a népmese Mátyása – igazi.”
(Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mátyás király)
1458. január 24-én Buda és Pest között a Duna jegén olyan történt, mint még előtte soha és azóta sem! Magyarország királyává választották az alig 15 esztendős Hunyadi Mátyást, aki harminckét évig tartó regnálása alatt a Magyar Királyságot az európai hatalmak sorába emelte, személyében pedig a reneszánsz magyar uralkodót tisztelhetjük.
Hunyadi Mátyás 1443. február 23-án született Kolozsvárott. Apja a „törökverő” Hunyadi János, anyja Szilágyi Erzsébet.
Gyermekéveit a család vajdahunyadi várában töltötte. A kornak megfelelő lovagi nevelést kapott (tanítója Vitéz János váradi püspök volt), de emellett humanista szellemben egyház- és államjogot, művészeti ismereteket, orvostudományt és latint is tanult.
A nándorfehérvári diadal után nem sokkal, 1456. augusztus 11-én pestis járvány következtében meghalt Hunyadi János, az utolsó magyar hadvezér, aki tartós eredményeket tudott elérni a török elleni küzdelemben. Ekkorra a Hunyadi család Magyarország egyik leggazdagabb birtokosává küzdötte fel magát kiváló érdemei kapcsán. V. László király ellensúlyt teremtendő kinevezte Cillei Ulrikot – rokonát és tanácsadóját – főkapitánynak. Ő azonban a királytól kapott fővezéri megbízatását nem a törökre, hanem a Hunyadi családra összpontosította. A király támogatásával rá akarta szorítani Hunyadi Lászlót, – aki az elsőszülött fiú jogán birtokolta Nándorfehérvárt -, hogy minden királyi erősséget és jövedelmet neki adjon át.
A király és Cillei személyesen látogatták meg Nándorfehérvárt, ahol egy tanácskozás közben Cillei szenvedélyes haragjában kardot rántott Hunyadi Lászlóra. Hunyadi felindulásában szintén kardot rántott, emberei holtra kaszabolták Cilleit. A király megrémült, színleg büntetlenséget ígért Hunyadi Lászlónak és a családnak, amit esküvel is megerősített Temesvárott.
V. László azonban ígérete ellenére megtorolta a történteket elfogatta a két Hunyadi fiút és felségsértés címén Lászlót Budán 1457-ben kivégeztette, Mátyást pedig prágai udvarába vitte fogolyként. A kisebbik fiún, az egyébként szintén halálra ítélt Mátyáson ugyanis nem hajtották végre az ítéletet, inkább túszként szolgált a király kezében. Azonban V. László halálával hamarosan megüresedett a magyar trón. Nem igazán lehet eldönteni, hogy a királyt megmérgezték, vagy esetleg bubópestis áldozata lett. Mindenesetre ekkor még Hunyadi Mátyás számára a király halála nem sok változást jelentett, mert ekkor még Podjebrád György cseh kormányzó, a későbbi király foglya volt. Podjebrád azonban már fogsága idején is királyjelöltként bánt vele.
A trón megüresedése aztán tovább élezte a politikai helyzetet. Magyarországra délkeletről a pogányok, nyugatról a Habsburgok vetettek szemet, míg északon a cseh Giszkra fosztogatott. Az oligarchákat akkor sem érdekelte egyéb, mint hatalmuk megtartása, és saját vagyonuk gyarapítása bármi áron. Ahogy a kereszténység két tartóoszlopát: a törökverő Hunyadi Jánost és Kapisztránt a pestis elragadta, az országot hatalmába kerítette a gyász, az ármány és a rettegés. Ezt a hangulatot hűen tükrözi Arany Jánosnak a Mátyás anyja című verse.
Amikor a legnagyobb volt a reménytelenség, az égiek akkor ragyogtatták rá a nemzetre ismét a Hunyadiak csillagát egy fogoly gyerek képében.
A rákosi országgyűlésre összesereglett nemesek a befagyott Duna jegén királlyá választották a prágai fogságban sínylődő 15 éves Hunyadi Mátyást. A Budán tanácskozó főurak ugyan ellenezték a nép akaratának beteljesedését, de őket segített meggyőzni Mátyás nagybátyja, Szilágyi Mihály, aki 15 ezer fős sereg élén érkezett a királyválasztó országgyűlésre, és e szavakkal fordult hozzájuk: „Nem azért jöttem fegyvereseimmel, hogy erőszakot alkalmazzak, hanem hogy a szabad választást biztosítsam! De emlékezzetek, urak, Hunyadi János nagy érdemeire! Most van alkalmatok, hogy megdicsőítsétek az ő emlékezetét! Ne engedjétek, hogy ne magyar fejre kerüljön ezentúl a korona!”
A bárói liga ellenjelöltje Garai László nádor volt, ám vele 1458. január 12-én a Szilágyi testvérek Szegeden kiegyeztek. A Szilágyiak megszerezték Garai támogatását Hunyadi Mátyás királlyá választásához. Ezek után 1458. január 24-én Mátyás királlyá választották Budán. Ez volt a híres, a Duna-jegén lebonyolított választás, amikor a köznemesség és a főrendek nagy része Mátyás mellé állt. Ekkor még főleg csak a nándorfehérvári győző fiát látták benne.
A főpapok és főurak tanácsa 1458 januárjában elfogadta királyul Hunyadi Mátyást, s az összegyűlt köznemesek kikiáltották királlyá. A 15 éves Mátyás csak ezután tért haza és foglalta el a trónt (intronizálták=trónra ültették, ugyanis megkoronázni még nem tudták, mert a korona Habsburg III. Frigyes császárnál volt).
Ezen a napon is csoda történt: a választás híre még ki sem szivárgott, de a pesti nagytemplomban már felhangzott a hálaadó ének. Amikor aztán az egész nép megtudta, hogy Mátyás lett a király, mindenki nagy örömmel ujjongott. Minden templomban meghúzták a harangokat, harsogtak a kürtök, szóltak a sípok, és olyan nagy hangon énekelt mindenki, hogy megtelt azzal a levegőég.
A választás éjszakáját annyi máglyarakás világította meg, hogy az emberek azt hitték, a csillagok szálltak le az égboltról. Soha még királyválasztás ennyi örömmel, ennyi dicsőséggel nem történt.
Szilágyi Mihály, aki az egész választást rendezte, a választás után levelet küldött az erdélyi rendeknek. Azt írta a levélben: „Ti láttátok a fenséges Mátyás urat, amikor megszületett, szemetek előtt nevelkedett, ezért magatokénak nevezhetitek. Nyissátok meg hát a vigasság forrásait, örvendjetek, vigadjatok, ujjongjatok és adjatok hálát a jóságos Istennek azért a boldogságért, amelyben a magyar nemzet részesült. Örült az egész Magyarország, vele örvendezett szép Erdélyország, amiért a törökverő Hunyadi János fiát, az ifjú Mátyást királlyá választották.”
A magyar vezetők ezután küldöttséget menesztettek Podjebrád Györgyhöz és III. Frigyeshez, a Habsburghoz. Az előbbitől magát Mátyást követelték, az utóbbitól pedig a magyar koronát. Podjebrád engedett, egyébként már ekkor eljegyeztette lányát, Katalint Mátyással, ezért február 8-án beleegyezett a Hunyadi-sarj szabadon bocsátásába. III. Frigyes viszont nem adta vissza a koronát.
Mátyás uralkodásának kezdeti évei bizonytalanságban teltek: a korona nélkül nem igazán volt legitim magyar uralkodónak nevezhető. Szilágyi Mihály, Újlaki és Garai többször is összeesküvést szerveztek ellene. 1459-ben például III. Frigyest támogatták vele szemben, sőt, 1459. február 17-én a Garai-Újlaki párt királlyá választotta Frigyes császárt. Csak nagy nehézségek, II. Pius pápa segítségével tudta megoldani Mátyás a válságot – írja Vég Gábor a magyar királyokról szóló könyvében.
Persze a diplomácián túl az is segít, hogy 1459. április 7-én és 12-én is két csatát vív Mátyás a Habsburgok és támogatóik serege ellen. 1462-ben Mátyás kiegyezik a felvidéki kiskirállyal, illetve zsoldosvezérrel, Giskra Jánossal, és cserébe Maros-menti uradalmakat enged át az addig ellene lázadónak.
A Szent Koronát birtokló (bitorló) Frigyessel – miután csatát nyert vele szemben – 1463-ban alkut kötött, és 8000 ezer arany forintért visszaváltotta a koronát. Ezt követően elhárult minden akadálya annak, hogy a történelmi hagyományok szerint 1464-ben Fehérváron Szent István koronájával megkoronázzák.
július 19-én jön létre a bécsújhelyi béke a magyar király és III. Frigyes közt. Ennek a megállapodásnak az értelmében hazakerül a korona, Frigyes pedig „fiává” fogadta Mátyást. Ő ígéretet tett arra, hogy, örökös hiánya esetén a trón Frigyesé lesz.
Mátyás ezután a Boszniát elfoglaló török ellen indul, és visszahódítja a keresztények számára a terület fővárosát, Jajcát, 1463. december 25-én.
A konszolidálódott helyzetben, 1464. március 29-én a székesfehérvári országgyűlés alkalmával megkoronázzák Mátyást a frissen visszaszerzett Szent Koronával. Ezután, április hatodikán bocsátják ki a székesfehérvári koronázási cikkelyeket, amelyekkel elkezdődnek „Mátyás, az igazságos” közigazgatási, bíráskodási és pénzügyi reformjai.
Mátyás király uralkodása nemcsak egy dicső történet a magyarság elmúlt ezredéből, hanem az utolsó sikeres nemzeti királyunk is. Uralkodását talán Kölcsey Ferenc foglalta legtömörebben össze a Himnuszban:
‘S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára’. S amit uralkodók oly ritkán kapnak meg, őt a nép is halhatatlanná tette. Mátyás király tovább él, és nap mint nap megelevenedik a népmesékben, ahol igazságot szolgáltat a pórnépnek. Nem hiába lett szállóigévé a mondás: Meghalt Mátyás király, oda az igazság.
Már Mátyás rendkívüli körülmények között lezajlott királlyá választása kapcsán is érzékelhető, hogy ő nem hétköznapi ember, nem hétköznapi szereplője történelmünknek, és hiába említünk tényleges évszámokat, hónapokat, napokat, ami a királyválasztás alkalmával történik, az bizony hihetetlen és varázslatos – egyszóval mitikus történelmünk szerves része. Ezt egyébként a nemzet
már az adott történelmi pillanatban így élte meg. Mert a történésekből tényleg jól érzékelhető volt,hogy őt a Mindenség erői állították rá egy pályára, és csak akkor töltheti be hivatását, ha erről a pályáról le nem tér. Igazán majd halálának taglalásakor érezhetjük át, hogy ő bizony végigment ezen az úton. Azon az úton, mely tehát királlyá választásával veszi kezdetét, koronázásával válik megszenteltté, s halálának pillanatában teljesedik ki. Hogy aztán általunk, mindenkori utódok által teljesedhessék be egykoron….
Forrás: turul.info
